Back to top

Sikeresen zárult a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem első tanéve

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Tanévzáró Ünnepi Szenátusi Ülésére 2021. július 2-án került sor az intézmény gödöllői, Szent István Campusán. Az ünnepi ceremónia Dr. Gyuricza Csaba rektor köszöntőjével vette kezdetét, majd a doktorrá avatással, a habilitációs oklevelek átadásával, valamint az egyetemi címek és kitüntetések kiosztásával folytatódott.

A 2020/2021-es akadémiai év befejezése alkalmából Dr. Gyuricza Csaba rektor kiemelte az elmúlt tanév különlegességét, miszerint megszületett a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely magával hozta az agrár-felsőoktatás szükségszerű megújulását, megteremtve ezzel a hazai agrárfelsőoktatás fejlesztését, modernizálását.

Az integráció pozitív hatásai már érezhetők, hiszen „ma már senkinek sem kérdés az, hogy a stratégiai ágazat számára képez a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem szakembereket valamennyi területre”

– hangsúlyozta beszédében Dr. Gyuricza Csaba.

Fotó: Balázs Gusztáv

Az intézmény rektora a megvalósult célok mellett ismertette jövőbeli terveit is. „Megbízásom ideje alatt el szeretném érni, hogy az agrár- és élettudományok terén az Egyetem Európa legjobbjai között régiós tudásközponttá váljon. Lényegesnek tartom, hogy erősödjön az agrárium presztízse a fiatalok körében, növekedjen a külföldi hallgatók aránya” – számolt be a tervekről a vezető.

Az idei tanévben 109 doktorandusz hallgató szerzett PhD fokozatot agrárműszaki tudományok, állattenyésztés tudományok, biológia tudományok, élelmiszertudományok, gazdálkodás- és szervezéstudományok, környezettudományok, növénytermesztési és kertészeti tudományok, valamint regionális tudományok tudományágakban, akik az ünnepség keretében vették át oklevelüket.

Ezután a habilitációs oklevelek átadása került sorra – ebben az évben 11 fő nyerte el a habilitált címet –, majd a rendezvény a Kosáry Domokos-díjak átadásával folytatódott.

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szenátusa „örökös rektor emeritus” címet adományozott az Egyetem élén legalább két ciklust betöltő és az intézmény működését továbbra is segítő korábbi rektorok számára, ezt a címet Prof. Dr. Horn Péternek és Prof. Dr. Szendrő Péternek adományozták.

Fotó: Balázs Gusztáv

Az ünnepség zárásaként a Pro Negotio Universitatis kitüntetések átadására, a címzetes egyetemi tanári kitüntetések kiosztására, valamint magas rangú állami és miniszteri elismerések átadására került sor.

Forrás: 
MATE

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Az utolsó előfutamok

Szeptember közepére Lendván, Gyenesdiáson, Sarkadon, és utolsóként Heves-Alatkán is lezajlottak a Nemzeti Vágta előfutamai, így összeállt a budapesti Hősök terén rendezett fináléra hivatalos településeknek és lovasoknak a csapata.

Termékké és szolgáltatássá fogja fejleszteni kutatási eredményeit a MATE

Minden egyetemi polgárnak, minden szakterületen, a nagy potenciált rejtő ötletek minden fázisában képes segítséget nyújtani a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Innovációs Központja, a közelmúltban bevezetett innovációs szolgáltatások révén. Az elsőként támogatott projektek az agrárium széles spektrumát fedik le – a precíziós növényvédelmi felmérések előkészítésétől speciális halgazdálkodási eszközök fejlesztésééig.

Szevasztok, itt a Palik Laci!

Palik László és felesége, Klára sikeres vállalkozást vezetnek a felvidéki Zselízen. Tevékenységük szerteágazó, pedig egyszerűen csak a hely, az Alsó-Garam mente természet adta lehetőségeivel élnek. Több rangos kitüntetés tulajdonosai, a Nemzetközi Lekvár- és Borverseny alapítói. A szakmán belül nincsen aki ne ismerné őket.

Vidéki Nők Magyarországért díjat adtak át

Átadták a Vidéki Nők Magyarországért díjat, amit az a személy kaphat, aki a vidék értékeinek, hagyományainak megőrzésében, a természeti környezet védelmében, a hazai mezőgazdasági gazdálkodás terén kifejtett munkájában, valamint az egészséges táplálkozást biztosító élelmiszer termelésben és előállításban élen jár.

Megállapodott a Debreceni Egyetem és a Nyírerdő Zrt.

A partnerség célja a K+F+I, oktatási és szaktanácsadási feladatokban való együttműködés, a DE tudásbázisát felhasználva az erdő-, a vad- és a tájgazdálkodás fenntartható fejlesztése, társadalmi elismertségének és elfogadottságának javítása.

A Friss Csapat a gomba nyomában

Az Európai Friss Csapat időről időre egy-egy gyümölcs vagy zöldség nyomába ered, hogy népszerűsítse fogyasztását, bemutassa a termesztését illetve azt, hogy milyen egészséges fogások készülnek belőle. Most a gomba került terítékre.

Eladható ötletek

Magyarországon a földmérő, földügyi és térinformatikai technikusokat együtt képzik, oktatásuk egyik helyszíne a KMASZC Varga Márton Kertészeti és Földmérési Technikuma. Cifer Attila földtudományi mérnöktanár, térinformatikai tanár előadásában a térinformatika képzés újdonságaival ismertette meg a hallgatóságot az OMÉK rendezvényén.

Versenyezni hívja a diákokat a mezőgazdasági kar

Ösztöndíjat nyerhetnek az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karára a legjobb TDK dolgozatokat író középiskolások, a kar szakirányú továbbképzéseire pedig tandíjkedvezményt kaphatnak az OTDK-n résztvevő hallgatók.

Miniszteri elismerés az AGRA Alapítványnak

A „Közösségi Díj a Hagyományos Termékekért” pályázaton társadalmi kategóriában díjazták az SZTE MGK Agrármodernizációs és Régiófejlesztési Alapítványának tevékenységét.

Hatodszorra kerül a MagyarBrands díj a Magyar Mezőgazdasághoz

Az idén 30 éves Magyar Mezőgazdaság Kft. a „Magyar Mezőgazdaság” márkájával a „Kiváló Üzleti Márka” kategóriában elnyerte a megtisztelő MagyarBrands 2021. díjat.