0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Sikeresen zárult a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem első tanéve

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Tanévzáró Ünnepi Szenátusi Ülésére 2021. július 2-án került sor az intézmény gödöllői, Szent István Campusán. Az ünnepi ceremónia Dr. Gyuricza Csaba rektor köszöntőjével vette kezdetét, majd a doktorrá avatással, a habilitációs oklevelek átadásával, valamint az egyetemi címek és kitüntetések kiosztásával folytatódott.

A 2020/2021-es akadémiai év befejezése alkalmából Dr. Gyuricza Csaba rektor kiemelte az elmúlt tanév különlegességét, miszerint megszületett a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely magával hozta az agrár-felsőoktatás szükségszerű megújulását, megteremtve ezzel a hazai agrárfelsőoktatás fejlesztését, modernizálását.

Az integráció pozitív hatásai már érezhetők, hiszen „ma már senkinek sem kérdés az, hogy a stratégiai ágazat számára képez a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem szakembereket valamennyi területre”

– hangsúlyozta beszédében Dr. Gyuricza Csaba.

Az intézmény rektora a megvalósult célok mellett ismertette jövőbeli terveit is. „Megbízásom ideje alatt el szeretném érni, hogy az agrár- és élettudományok terén az Egyetem Európa legjobbjai között régiós tudásközponttá váljon. Lényegesnek tartom, hogy erősödjön az agrárium presztízse a fiatalok körében, növekedjen a külföldi hallgatók aránya” – számolt be a tervekről a vezető.

Az idei tanévben 109 doktorandusz hallgató szerzett PhD fokozatot agrárműszaki tudományok, állattenyésztés tudományok, biológia tudományok, élelmiszertudományok, gazdálkodás- és szervezéstudományok, környezettudományok, növénytermesztési és kertészeti tudományok, valamint regionális tudományok tudományágakban, akik az ünnepség keretében vették át oklevelüket.

Ezután a habilitációs oklevelek átadása került sorra – ebben az évben 11 fő nyerte el a habilitált címet –, majd a rendezvény a Kosáry Domokos-díjak átadásával folytatódott.

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szenátusa „örökös rektor emeritus” címet adományozott az Egyetem élén legalább két ciklust betöltő és az intézmény működését továbbra is segítő korábbi rektorok számára, ezt a címet Prof. Dr. Horn Péternek és Prof. Dr. Szendrő Péternek adományozták.

Az ünnepség zárásaként a Pro Negotio Universitatis kitüntetések átadására, a címzetes egyetemi tanári kitüntetések kiosztására, valamint magas rangú állami és miniszteri elismerések átadására került sor.

Forrás: MATE