Back to top

Kétéves korától mezőgazdásznak készül, Sanghajban is győzni szeretne

Két éve lépett ki az iskolapadból, azóta az Axiál Kft.-nél dolgozik, a jövőjét is ott képzeli el. Hambalgó Ferenc Ádám már kisgyerekként letette a voksát a mezőgazdaság mellett.

Jövőre rendezik meg Sanghajban a WorldSkills szakmák versenyét. Erre a versenyre egy szakembert delegálhat Magyarország. A kiválasztás hosszú folyamat volt, hangzott el a MEGFOSZ múlt heti gödöllői szakmai rendezvényén. Korábbi cikkünkben megírtuk: a WorldSkills-Shanghai 2022 Nehézgép-szerelő versenyszám szakmai versenyben Hambalgó Ferenc Ádám nyerte meg a hazai válogatót, így ő képviselheti majd hazánkat. A fiatal szakember kérdésünkre elárulta: az Axiál Kft.-nél a területi képviselő ajánlotta a figyelmébe a versenyt.

Viczián Ágnes, a MEGFOSZ projektfelelőse mutatta be a résztvevőknek Apagyi Bencét.
Viczián Ágnes, a MEGFOSZ projektfelelőse mutatta be a résztvevőknek Apagyi Bencét.
Fotó: MEGFOSZ, Kereki Dávid

- Jelentkeztünk, megvolt a válogató, és sikerült. Soponyán élek, Piliscsabára jártam középiskolába, mezőgazdasági gépésztechnikusként végeztem. Két éve az Axiál Kft. székesfehérvári telephelyén dolgozom, a nyári gyakorlatokat is ott töltöttem el. Mindig a mezőgazdaságban szerettem volna dolgozni, nem is tudnék mást elképzelni.

Az első emlékeim is ezzel kapcsolatosak, már 2-3 éves koromban édesapám ölében kint aludtam a gépeknél.

Meggyőződésem, hogy van egy fiatal szakembernek jövője a mezőgazdaságban, csak meg kell keresni a megfelelő céget és helyszínt, ahol szeretné csinálni. Tanulni is szeretnék majd, illetve nagyon sok tapasztalatot gyűjteni a gyakorlat során. A terveim között az is szerepel, hogy szervizmérnök leszek az Axiál Kft.-nél – foglalta össze.

Még igazán fel sem dolgozta, hogy megnyerte a versenyt, fogalmazott. Ennyire távoli tájon még sosem járt, főként a repüléstől tart, de ha már ott lesz, Sanghajban is nyerni szeretne. Közép - és általános iskolában is németet tanult, így az angol nyelvi felkészítés – erről az újdonságról a múlt heti rendezvényen Magyar Kereskedelmi és Iparkamara versenyszervezési osztályvezetője, Vujevich  Rita számolt be – meglátása szerint nagyon jól jön majd, a 120 órás tanfolyam már 3-4 hónapja tart.

A hazai megmérettetésen a legkönnyebbnek találta a John Deere gps greenstar monitor beállítását, ebben azért járatos, mert az édesapja hasonló géppel dolgozik, sokszor kezelt ilyen monitort.

Ami leginkább feladta neki a leckét, az a Claas traktorban a hibás relé felkutatása volt, pontosabban, ahogy fogalmazott, inkább az idő hiánya volt a gondja.

A múlt heti MEGFOSZ rendezvényen elhangzott az is, hogy a járványhelyzet miatt a tavalyi évre tervezett EuroSkills grazi eseményét el kellett halasztani. Idén szeptemberben rendezik meg, hazánkat Apagyi Bence képviseli

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Világszínvonalú a hazai mezőgépgyártás

A Mezőgépgyártók Országos Szövetsége 30 éve szakmai együttműködéssel támogatja a hazai mezőgazdasági gépgyártást. Az évforduló alkalmából rendeztek ünnepséget. Arról is beszéltek: a fiatalokat meg kell arról győzni, hogy agrárgépésznek lenni "szexi".

Száz éves a Rauch

Hermann Rauch 100 év­vel ezelőtt alapította a Rauch Landmaschinen GmbH-t Badenben, de a mű­trágyaszórókat, pneumatikus vetőgépeket és téli útkarbantartó berendezéseket gyártó vállalat gyökerei még ennél is messzebbre, a 19. század második felébe, Franz Rauch kovácsműhelyéig nyúlnak vissza.

Hibrid traktort mutattak be

A litván Auga vállalatcsoport, Európa egyik legnagyobb bioélelmiszer-gyártó cége mutatta be a világ első biometán-elektromos hibrid traktorát, amit a mezőgazdaság okozta légszennyezés csökkentése érdekében fejlesztettek ki.

Az USA Mezőgazdasági Minisztériuma nekiment az EU-nak

Az Unió Termőföldtől az Asztalig Stratégiájának célja, hogy élelmiszertermelést igazságossá és egészségesebbé tegye, miközben csökkenti a növényvédőszerek használatát. Tom Vilsack amerikai mezőgazdasági miniszter azonban vehemensen ellenzi ezt.

Turul Expo, Kárpátalja legjava

Ma már világosan látszik, hogy azok cselekedtek bölcsen, akik a világjárvány első hullámai idején is kitartottak céljaik mellett, és azt az időt, amit mások kényszerűségből tétlenül töltöttek, fejlesztésre és innovatív ötleteik megvalósítására fordították, hangzott el a nyolcadik Turul Expón.

Újdonságok a rakodógépek piacán

A Doosan új rakodógép modelleket mutatott be. Tavaly év végén jelent meg a középméretű rakodók vadonatúj termékcsaládja, amely az idén több új modellel bővült.

Vidéki Nők Magyarországért díjat adtak át

Átadták a Vidéki Nők Magyarországért díjat, amit az a személy kaphat, aki a vidék értékeinek, hagyományainak megőrzésében, a természeti környezet védelmében, a hazai mezőgazdasági gazdálkodás terén kifejtett munkájában, valamint az egészséges táplálkozást biztosító élelmiszer termelésben és előállításban élen jár.

Mit tehet a (hétmilliárd) vevő?

Azáltal, hogy megvesszük, megfőzzük, tároljuk az ételt, mi is az agrár-élelmezési rendszer aktív szereplőjévé válunk. Mindenki fogyasztó, és itt az idő, hogy átalakítsuk az agrár-élelmezési rendszereket. Erre emlékeztet a FAO, az ENSZ élelmezésügyi és mezőgazdasági szervezete az Élelmezés Világnapja, október 16-a kapcsán. De mit is tehetnénk pontosan?

Mezőgazdasági pályázatfigyelő

Mi jelent meg, és mi módosult? Milyen határidőkre érdemes odafigyelni? Pályázati információ egyszerűen, egy helyen.

Eladható ötletek

Magyarországon a földmérő, földügyi és térinformatikai technikusokat együtt képzik, oktatásuk egyik helyszíne a KMASZC Varga Márton Kertészeti és Földmérési Technikuma. Cifer Attila földtudományi mérnöktanár, térinformatikai tanár előadásában a térinformatika képzés újdonságaival ismertette meg a hallgatóságot az OMÉK rendezvényén.