Back to top

Nincs esélyük túlélni az amazonasi erdőirtást a hárpiáknak

Csaknem a nullával egyenlő az esélye a világ egyik legnagyobb sasfajának arra, hogy túlélje a gyorsuló erdőirtást Amazóniában - állapították meg brit kutatók.

A Kelet-angliai Egyetem kutatói a brazíliai Mato Grosso államban figyelték meg kamerákkal a hárpia (Harpia harpyja) 16 fészkét és arra jutottak, hogy az erdőktől megtisztított területeken hiányossá vált a főleg majmokkal és lajhárokkal, vagyis az erdők lombkoronájában élő állatokkal táplálkozó faj étrendje, sőt fiókák pusztultak el a megfelelő élelem hiánya miatt.

A hárpiának, a világ egyik legnagyobb ragadozójának Amazónia az utolsó erőssége, itt él populáció 90 százaléka. Márpedig az elmúlt 50 évben az amazonasi esőerdők 17 százalékát kiirtották, és az erdőirtás gyorsuló ütemben folyik - mutat rá a BBC.

A tízkilós súlyt is elérő ragadozómadár valaha Közép-Amerikától Argentína északi részéig megtalálható volt, de természetes élőhelyének jelentős részén már kipusztult. Több országban, így Brazíliában, Panamában és Suriname-ban is törvényi védelmet élvez a faj, de a távoli erdőségekben nehéz érvényt szerezni a törvényeknek.

A megfigyelt fészkekben talált csontmaradványokból a kutatók megállapították, hogy a hárpiák főleg kétujjú lajhárokkal, Apella csuklyásmajmokkal és szürke gyapjasmajmokkal táplálkoznak. O

tt, ahol kiirtották az erdőt, a ragadozók nem találtak más élelmet a hiányzó majmok és lajhárok helyett, és ritkábban etették kicsinyeiket.

Ott, ahol az erdőirtás mértéke 50 és 70 százalék között mozog, három fióka elpusztult. Ott, ahol a fák több mint 70 százalékát kivágták, már nem találtak fészkeket.

A tudósok kiszámolták, hogy olyan területeken, ahol a fák több mint felét kivágták, a hárpiafészkek már nem alkalmasak arra, hogy a ragadozók sikeresen felneveljék fiókáikat. Mato Grosso állam északi részének 35 százaléka alkalmatlan a faj szaporodására.

A Scientific Reports című tudományos folyóiratban szertán ismertetett kutatás szerint az erdőirtás miatt csökkenhetett 1985 óta több mint háromezerrel a fészkelő párok száma.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Az építő vezérigazgató

Barkóczi István erdőmérnök két évtizeden keresztül szolgálta a SEFAG Zrt. erdőgazdaságot, azonban vezérigazgatóként kevesebbet élvezhetett a gyakorlati szakmából – a 13 milliárd forintos forgalmú cég nem hagyott sok szabadidőt neki. Ma már nyugdíjasként szenvedélyes kiránduló, rendszeresen járja az erdőt, gombát gyűjt.

Megtisztuló állami erdők

Az állami erdőgazdaságok 2021. május végéig több mint 6000 köbméter hulladékot gyűjtöttek össze és szállítottak el az erdőterületekről a Tisztítsuk meg az Országot! kezdeményezés keretében.

Gyalog, kerékpárral és lóval

A belföldi, ezen belül az erdei turizmus folyamatos növekedése azt mutatja, hogy egyre többen választják kikapcsolódási helyszínként hazánk természeti környezetét. A tavaly és idén kialakult járványhelyzet még több embert késztetett a bezártságból a turistautakra és a népszerű erdei kirándulóhelyekre.

Erdőgazdálkodás Gyántásországban

Az Őrséget egykoron Gyántásországnak hívták, utalva az erdőket uraló, nagy gyantatartalmú erdeifenyőre, de az elnevezésben kis gúnyolódás is volt a helyiek felé. Napjainkban az Őrség állami tulajdonú erdeinek kezelője a Szombathelyi Erdészeti Zrt. Szentgotthárdi Erdészeti Igazgatósága, mely összesen 12 045 hektáron gazdálkodik.

Jobb klíma, szebb környezet

Hazánk kiemelt célja az ország fával borított területeinek növelése. Az ország zöldítése nemcsak szebbé teszi környezetünket, hanem komoly klímavédelmi jelentősége is van: az erdők meghatározó szerepet játszanak az éghajlatváltozás kedvezőtlen hatásainak mérséklésében, a szén-dioxid megkötésében, a mikroklíma javításában.

Feltárulnak Gemenc csodái

Európa legnagyobb összefüggő ártéri erdejének szinte teljes egésze természetvédelmi oltalom alatt áll. A fokozottan védett területek nem látogathatók, a védett erdőrészletekben pedig csak szigorú szabályok betartásával barangolhatunk. A Gemenc Zrt. által fenntartott tanösvények, például az interaktív Molnárka tanösvény, ugyanakkor segítik az erdő csodáinak megismerését.

Vendégház a Börzsöny szívében

Aki igazán eldugott, vagy éppen izgalmas erdei tájat keres, a Börzsönyben mindkettőt megtalálja. Jó kiindulópont a bakancsos túrákhoz az Ipoly Erdő Zrt. Királyréti Erdészetének Tóvik vendégháza a Magas-Börzsöny kapujában. Az exkluzív kialakítású épületegyüttes a fővárosból alig egy órányi utazással elérhető, házias és vadételeket egyaránt kínáló, családias hangulatú, panzió jellegű szálláshely.

Elindult a világkiállítás jegyértékesítése

A világ tekintete szeptemberben Magyarországra összpontosul, ugyanis a vadászok, horgászok és természetszerető emberek számára megnyitja kapuit az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás. Számos egyedülálló program és látnivaló várja az érdeklődőket a HUNGEXPO területén, továbbá Hatvanban, Keszthelyen és Vásárosnaményban, a rendezvény kiemelt helyszínein.

Innovatív módszerekkel állítanák meg a MATE kutatói a busa térnyerését

Egyre több gondot okoz hazánkban az invazív busa robbanásszerű terjedése, amit mind a haltani kutatások, mind a horgászok beszámolói alátámasztanak.

EAGLE: ismerjük meg egymás értékeit

Horvát szakemberek látogattak Pécsre az INTERREG V-A Magyarország-Horvátország Kooperációs Programban megvalósuló EAGLE-projekt keretében. A Mecsekerdő Zrt., a szakmai tanulmányút házigazdájaként bemutatta a vendégeknek az épülő Mecsek Discovery Centert, valamint a kezelésében lévő területek más turisztikai desztinációit.