0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Fenntartható méhegészségügyi jó gyakorlat 10.

Elkészült egy érdekes tanulmány az Európai Unió Horizon 2020 elnevezésű kutatás és fejlesztés programjából támogatva, mely a fenntartható méhegészségügyi jó gyakorlatról szól. 5 ország 6 egye­teme vett részt a munkában, melyet most közreadunk.

A tanulmány előző részeiben a méhbetegségekről és kórokozókról olvashattunk. Most, a tanulmány neve után, az ún. BPRACTICES nyomon követési rendszert mutatjuk be, mely egy innovatív eszköz a méhészek és a fogyasztók összekötésére.

EU-szintű nyomon követés

Az élelmiszer-biztonság témája egyre növekvő figyelmet kapott az Európai Unió polgárai körében az elmúlt évtizedben.

Az állatról emberre terjedő fertőző betegségek, vagy a megengedett határértéket meghalódó kémiai anyagok jelenléte a takarmányban vagy az élelmiszerben, mind-mind fenyegetik az élelmiszerek minőségét és biztonságát.

A nyomon követés egy kockázatcsökkentő eszköz, amely lehetőséget kínál az élelmiszeripar szereplőinek és a hatóságoknak, hogy bevonjanak vagy visszahívjanak olyan termékeket, amelyeket veszélyesnek minősítenek. Mindez nagyon fontos a fogyasztók biztonsága érdekében, különösen akkor, amikor az élelmiszer vagy a takarmány fogyaszthatatlannak minősül. Általánosságban a nyomon követhetőség a következőket foglalja magába:

  • a hibás élelmiszer/takarmány visszahívásának lehetősége,
  • a fogyasztók célzott és pontos informálása bizonyos termékekről,
  • hatáskör gyakorlása minden élelmiszerrel és takarmánnyal kapcsolatban és az élelmiszer- és takarmányipar szereplői felett, figyelembe véve az egyes szektorok külön jogi szabályozását,
  • érinti azokat az importőröket, akiknek kötelezettségük megjelölni, hogy kitől és honnan származik az adott termék,
  • kötelezi a vállalkozásokat, hogy legalább jelöljék meg a szóban forgó termék közvetlen eredetét és annak közvetlen felvásárlóját a kereskedők és fogyasztók kivételével – egy lépés előre, egy lépés hátra (amíg nyomonkövethetőségi szabályzás életbe nem lép).

Az Európai Bizottság Általános Élelmiszer Jogszabálya – az Európai Parlament és Tanács 178/2002. rendelete – fektette le az élelmiszertörvény általános irányelveit és feltételeit, létrehozta az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóságot (EFSA), valamint ugyancsak lefektette az élelmiszer-biztonság szabályait.

A jogszabály alapján a „nyomon követhetőség” azt jelenti, hogy lehetőség van leinformálni az élelmiszert, a takarmányt, az élelmiszert előállító állatot vagy anyagot, az abból készült termékeket vagy azokat a termékeket, amelyekbe beleteszik, az előállítási, feldolgozási és elosztási láncolat egészében.

Mindezeken felül a 18. cikkely a következőképpen határoz:

Az élelmiszer- és takarmány-előállító vállalkozásoknak fel kell tudniuk tüntetni azokat a személyeket, akiktől az élelmiszer, a takarmány, az élelmiszert előállító állat vagy anyag, az abból készült termék vagy azok a termékek, amelyekbe beleteszik, származik. Ezeket az információkat kérés esetén a hatóságok rendelkezésére is kell bocsájtani.

Az élelmiszert és takarmányt forgalmazó vállalkozásoknak tudniuk kell azonosítani bármely személyt vagy vállalkozást, akiknek terméküket szállították. Ezeket az információkat kérés esetén a hatóságok rendelkezésére is kell bocsájtani.

A piacra bocsájtott élelmiszert vagy takarmányt, amely valószínűleg piacra fog kerülni a Közösségben, megfelelően fel kell címkézni vagy biztosítani annak nyomonkövethetőségét egy erre megfelelő dokumentáció vagy információ alapján, amely megfelel a jelenleg hatályban lévő feltételrendszernek vagy specifikus kikötéseknek.

A cikkben szereplő rendelkezések az egyes szektorok szerint változhatnak, ahogyan az az 58 (2) cikkben is szerepel.

A jogszabály alapján, az egyes szektorokat érintő részletesebb nyomonkövethetőségi előírások – elsősorban az állati eredetű termékek – a Bizottság 931/2011/EU végrehajtási rendeletébe foglaltak. A Jogszabály a feldolgozott, illetve feldolgozatlan élelmiszerekről a Bizottság 931/2011/EU végrehajtási rendeletének 2 (1) cikkelyében foglal állást, valamint a 3. cikkely alapján a Jogszabály a nyomonkövethetőségi feltételekről is nyilatkozik. Az élelmiszeripari szektor működtetőinek biztosítania kell ezt a feltételrendszert, illetve ezen információt a felvásárlónak, és kérés esetén a hatóságok rendelkezésére kell bocsájtani.

A feltételek a következőek:

  • az élelmiszer pontos leírása,
  • az élelmiszer mennyisége,
  • az élelmiszer-előállító vállalkozás neve és címe, amelytől az élelmiszer származik,
  • a tulajdonos neve és címe, amennyiben nem ugyanaz, mint az élelmiszer-előállító, akitől az élelmiszer származik,
  • a tételszámra vonatkozó azonosító,
  • az élelmiszer útnak indításának dátuma.

Az Európai Parlament és a Tanács 1169/2011/EU rendelete a címkézésre vonatkozóan a következő adatokat követeli meg:

  • az élelmiszer megnevezése,
  • az összetevők listája,
  • bármely a 2. kiegészítésben megjelölt összetevő vagy feldolgozást segítő anyag, vagy a 2. kiegészítés alapján ezen termékekből származó anyagok, amelyek allergének lehetnek, intoleranciát okozhatnak, amelyeket az előállítás során felhasználnak és még ha megváltozott minőségben is, de jelen vannak a kész termékben,
  • bizonyos összetevők vagy összetevő kategóriák mennyisége,
  • az élelmiszer nettó mennyisége,
  • az eltarthatóság dátuma,
  • különleges tárolási és/vagy használati feltételek,
  • az élelmiszer-előállító vállalkozás működtetőjének neve vagy vállalkozásának neve és címe,
  • a származási ország vagy hely,
  • használati utasítások, amennyiben ilyen jellegű utasítás nélkül az élelmiszer megfelelő felhasználása akadályba ütközne,
  • alkohol mennyisége és tartalma az 1,2% alkoholtartalmat meghaladó italok esetén,
  • tápanyagtartalom.

Arról, hogy az előbb részletezett szabályokat hogyan kell alkalmazni a méz esetében, a következő részben számolunk be.

(Folytatjuk)

Fordította: Pályi Krisztinán

További cikkeink a témában:

Fenntartható méhegészségügyi jó gyakorlat 9.

Fenntartható méhegészségügyi jó gyakorlat 8.

Fenntartható méhegészségügyi jó gyakorlat 7.

Fenntartható méhegészségügyi jó gyakorlat 6.

Forrás: Méhészet