Back to top

Megújult a Gyertyánosi Gyöngyvirág Kulcsosház

A klímaváltozás hatására a természetesnél gyorsabban változnak a környezeti viszonyok, így a szakemberek erdőnevelő munkája, aktív segítsége kell ahhoz, hogy az erdők alkalmazkodni tudjanak, és fennmaradhassanak – emelte ki az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára hétfőn Kaposváron, a SEFAG Zrt. kezelésében lévő Gyertyánosi Gyöngyvirág Kulcsosház átadásán.

Szentpéteri Sándor azt mondta, a térség agráriumának szerves része az erdőgazdálkodás hagyománya, ez abból is látszik, hogy a magán gazdálkodók az északkeleti megyék után itt telepítik a legtöbb új erdőt. Rámutatott arra is, hogy

ezzel nemcsak a saját gazdálkodásukat teszik stabilabbá, hanem jelentősen hozzájárulnak az ország környezeti állapotának javulásához, a karbonsemlegességi célok eléréséhez.

A helyettes államtitkár felhívta a figyelmet arra is, hogy az 50 éves jubileumát ünneplő SEFAG Zrt. is jelentősen kiveszi a részét a fával borított területek növeléséből, hiszen az elmúlt években több mint 100 hektár új erdőt hozott létre, többek között a kormány Természet- és Klímavédelmi Akciótervében meghirdetett vállalás keretében, aminek értelmében a következő tíz évben legalább 10-10 fát ültetnek az adott évben születendő gyermekek után. Emlékeztetett, az erdőgazdaság ökoturisztikai fejlesztési programjának köszönhetően az elmúlt évtizedben megnőtt a térség vonzereje és látogatottsága. A Kaposvár melletti Gyertyánosi parkerdő évente több tízezer ember számára nyújt egészséges kikapcsolódási lehetőséget.

Fotó: Pogonyi Dávid

Révész Máriusz Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos azt mondta, hogy a magyar társadalomban nagyon jelentős elmozdulás tapasztalható a szabadidő-eltöltés területén: egyre nagyobb az igény az aktív pihenés iránt.

Kiemelte, az idei nyári szezonra a felújított turistaházak átadásának dömpingje várható, jelenleg körülbelül negyven épület fejlesztése zajlik.

A kormánymegbízott azt mondta, hogy a most átadott Gyertyánosi Gyöngyvirág Kulcsosház kiváló lehetőséget kínál mindenkinek, aki családjával vagy barátaival szeretne eltölteni egy vagy több napot nyugalmas természeti környezetben. Ezen a vidéken könnyebb és nehezebb túraútvonalak is várják az aktív turizmust kedvelőket, valamint nagyobb létszámú társaságoknak is minden adott ahhoz, hogy kikapcsolódhassanak.

Fotó: Pogonyi Dávid

Fehér István, a SEFAG Zrt. vezérigazgatója elmondta, a szállást és környezetét az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ Nonprofit Kft. (AÖFK) közreműködésével a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program keretében kapott 21,5 millió forintos támogatásból korszerűsítették. A kulcsosház két különálló szobájában 12 főt tudnak elszállásolni, amit az elmúlt időszakban már birtokba is vettek a turisták.

Kiemelte, a háztól kicsit távolabb a legendás Négy testvér forrás, avarkori ásatás és erdei tornapálya, valamint egy horgásztó is várja a természetjárókat.

Az eseményen részt vett továbbá Dr. Neszményi Zsolt kormánymegbízott, Gelencsér Attila országgyűlési képviselő, valamint Bíró Norbert, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke.

Forrás: 
Agrárminisztérium

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Az építő vezérigazgató

Barkóczi István erdőmérnök két évtizeden keresztül szolgálta a SEFAG Zrt. erdőgazdaságot, azonban vezérigazgatóként kevesebbet élvezhetett a gyakorlati szakmából – a 13 milliárd forintos forgalmú cég nem hagyott sok szabadidőt neki. Ma már nyugdíjasként szenvedélyes kiránduló, rendszeresen járja az erdőt, gombát gyűjt.

Megtisztuló állami erdők

Az állami erdőgazdaságok 2021. május végéig több mint 6000 köbméter hulladékot gyűjtöttek össze és szállítottak el az erdőterületekről a Tisztítsuk meg az Országot! kezdeményezés keretében.

Gyalog, kerékpárral és lóval

A belföldi, ezen belül az erdei turizmus folyamatos növekedése azt mutatja, hogy egyre többen választják kikapcsolódási helyszínként hazánk természeti környezetét. A tavaly és idén kialakult járványhelyzet még több embert késztetett a bezártságból a turistautakra és a népszerű erdei kirándulóhelyekre.

Erdőgazdálkodás Gyántásországban

Az Őrséget egykoron Gyántásországnak hívták, utalva az erdőket uraló, nagy gyantatartalmú erdeifenyőre, de az elnevezésben kis gúnyolódás is volt a helyiek felé. Napjainkban az Őrség állami tulajdonú erdeinek kezelője a Szombathelyi Erdészeti Zrt. Szentgotthárdi Erdészeti Igazgatósága, mely összesen 12 045 hektáron gazdálkodik.

Széllel szemben született – fél évszázaddal a CPS megalakulása után

Történelmi dátum a hazai mezőgazdaságban 1971. október 11. – de ne essen kétségbe, aki első hallásra semmit sem tud róla. Burgert Róbert kezdeményezésére ebben az évben alapították meg Bábolnán a CPS-t. A Corn Production System, azaz Kukoricatermelési Rendszer kifejezésből alkotott betűszó az IKR, vagyis az Iparszerű Kukoricatermelési Rendszer elődszervezetét jelölte.

Jobb klíma, szebb környezet

Hazánk kiemelt célja az ország fával borított területeinek növelése. Az ország zöldítése nemcsak szebbé teszi környezetünket, hanem komoly klímavédelmi jelentősége is van: az erdők meghatározó szerepet játszanak az éghajlatváltozás kedvezőtlen hatásainak mérséklésében, a szén-dioxid megkötésében, a mikroklíma javításában.

Követendő példa az ezeréves határnál

Vannak olyan vidékek Romániában, ahol még mindig visszafogottan gondolkodnak a mezőgazdasági társulásról, mert egyesek emlékezetében még mindig elevenen él a szocialista tervgazdaságon alapuló termelőszövetkezeti rémálom. Szerencsére, a rendszerváltás óta eltelt 30 esztendő alatt felnőtt egy nemzedék, amelynek a tagjait már nem kísérti a múlt szelleme.

Feltárulnak Gemenc csodái

Európa legnagyobb összefüggő ártéri erdejének szinte teljes egésze természetvédelmi oltalom alatt áll. A fokozottan védett területek nem látogathatók, a védett erdőrészletekben pedig csak szigorú szabályok betartásával barangolhatunk. A Gemenc Zrt. által fenntartott tanösvények, például az interaktív Molnárka tanösvény, ugyanakkor segítik az erdő csodáinak megismerését.

Nyolc pavilonban várják a látogatókat a Vadászati Világkiállításon

Nyolc pavilonban várják a látogatókat a Vadászati Világkiállításon a Hungexpó Budapesti Vásárközpontban szombattól október 14-ig - mondta Gulyás Andrea, a Vadászati és Természeti Világkiállítás kiemelt ügyekért felelős igazgatója az M1 aktuális csatornán pénteken.

Minőségi mezőgazdaság születhet a következő tíz évben

A mezőgazdasági termékek feldolgozására fókuszál a következő tíz év fejlesztéspolitikája, mert az erősebb feldolgozóipar stabilabb értékesítési hátteret jelent az egész agrárium számára – mondta el Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár a 28. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon, Hódmezővásárhelyen.