Alig kőhajításnyira vagyunk Miskolc mára torzóvá lett ipari negyedétől, mégis, mintha fényévekre lennénk a betonrengetegtől: zöldellő dombok, legelésző állatok, nyüzsgő élet. A fogyatékkal élőket piacképes munkához segítő miskolci Szimbiózis Alapítvány Baráthegyi Majorságában, annak is a sajtmanufaktúra üzemében vagyunk, itt dolgozzák fel a kívülről érkező tehén- és a saját telepükön megtermelt kecsketejet.
így ebben az időszakban (egészen április elejéig) a felvásárolt tehéntejet dolgozzák fel. A tejet az Emődön található Bagolyvár gazdaságból kapják, ahol robottechnikával fejik a teheneket, és messzemenően ügyelnek a higiéniai körülményekre. A baráthegyiek meggyőződése, hogy csak kiváló alapanyagból lehet jó sajtokat készíteni; ezért is fontos, hogy évek óta egy olyan megbízható partnerrel állnak kapcsolatban, amelyik télen-nyáron egyforma minőségű tehéntejet biztosít. A kecsketermékek a saját állományuk tejéből készülnek. Főként alpesi fajtákat tartanak a gazdaságban – a negyven kecske „csúcsidőben” naponta átlagosan 60 liter tejet ad.
Gyuszi fűszerkertről álmodik
Tízen dolgoznak a sajtüzemben, beleértve azt a kollégájukat is, aki a miskolci Búza téri piacon kialakított standjukon értékesíti a Baráthegyen gyártott tejtermékeket és a majorságban előállított egyéb árucikkeket, lekvárokat, szörpöket, kézzel készült ajándéktárgyakat.
Ketten pedig eleve itt élnek: Imre a pajtaházban lakik, ő önállóbb életvitelhez szokott, Gyuszi pedig a főként autisták számára kialakított lakóotthonban él egy külön szobában. Imre már a kezdetekkor részese volt a sajtműhelynek, ami bő tíz évvel ezelőtt egy kis pajtából átalakított műhelyben indult, élén Koncz Zsuzsával, az azóta kisüzem méretűvé fejlődött vállalkozás irányítójával. Imrének minden munkafolyamat szinte a kisujjában van, s gyakran a piacra szállításban is részt vesz, hiszen begyakorolt útvonalon közlekedik, így nem esik nehezére a tájékozódás. Gyuszi már hosszú ideje vágyakozott ide, miközben korábban a Szimbiózis Alapítvány Baráthegyi Majorságának több részlegén, például a konyhán, vagy épp kint, az állatok mellett dolgozott. Nagyon sok területen hasznosítja magát, különösen nagy kedvvel végzi az olyan aprólékosságot igénylő műveletet, mint amilyen a krémsajtnál a passzírozás, vagy a parenyica készítésénél a sajtreszelés.
Hétfőtől péntekig teljes munkaidőben dolgoznak, amiért rendes fizetés jár nekik. Számukra a munka egyben jó terápia is, segít készségeik, képességeik fejlődésében. Gyuszi odavan a gasztronómiáért, ezért a sajtműhely dolgozói azt tervezik, hogy nyárra egy fűszerkertet is kialakítanak, ahol kedvére kísérletezhet a sajtokhoz passzoló különféle gyógy- és fűszernövényekkel. A növények szaporításáról, ültetéséről az interneten tájékozódik, az adatgyűjtésben állhatatos és szenvedélyes, minden apró adatot megjegyez, amit fontosnak gondol, ráadásul imád kertészkedni, így ennek a tudásnak is hasznát veszik később. Iminek pedig az az erőssége, hogy több útvonalat is fejben tud tartani, így nemcsak a Búza téri piacra navigál el könnyedén, hanem azokra az egyéb helyekre is, ahová a majorság termékeit szállítják.
Olykor egy kéz is elég a sajthoz
Az üzem nem számít nagy méretűnek, akad olyan kistermelő, aki náluk jóval nagyobb volumenben dolgozik, a méretük ellenére mégis meg kell felelniük minden olyan feltételnek, amely az üzemszerű működést lehetővé teszi – mondja Koncz Zsuzsa, a manufaktúra vezetője, lelke, a csapat összetartó ereje.
Valamennyi munkavállalójuk vagy túl van egy komoly betegségen, és rehabilitáció után került ide, vagy pedig eleve krónikus betegséggel küzd, így csak korlátozott feltételekkel foglalkoztatható. Zsuzsa művégtaggal él, ám ezt csak akkor vesszük észre, amikor maga elárulja, hogy a bal keze „nem igazi”, a beszélgetés közben ugyanis ez fel sem tűnik. Korábban szociális és humán területen dolgozott az alapítványnál, majd egy nap azzal állt a főnökei elé, hogy jobban szeretne inkább sajtot készíteni, mert teremtő, alkotómunkára vágyik. Később már tanfolyamokat is szerveztek, ahol a sajtkészítés rejtelmeit mutatták meg a jelentkezőknek: ez jó példa arra, hogy a többségi társadalomból érkező tanul a fogyatékossággal élőtől, és ez természetes mindkettőjük számára. Zsuzsa mindkét kezét magától értetődő módon használja, noha szavai szerint a legtöbb termékhez elég csak az egyikkel dolgozni.
Attól függően, hogy milyen terméktípus készül, más-más technológiát alkalmaznak. A parenyicánál nem pasztörizálnak, hiszen ott a nyújtás-gyúrás során a sajt 85 fokos hőkezelést kap, emiatt felesleges duplán „dolgozniuk” azért, hogy elpusztuljanak a baktériumok. Kecsketejből akadnak friss sajtok natúr és ízesített változatban, de készítenek gomolyát és sajtkrémet is – utóbbi a tavalyi sajtmustrán bronzérmet kapott. Feldolgozzák a sajtkészítés során megmaradt savót is, ebből orda lesz, ami a baráthegyiek közkedvelt mazsolás-vaníliás desszertjének alapja. A tehéntejből készült sajtkrém előkelő helyen szerepelt a tavalyi sajtmustrán, ahonnan arannyal tért haza. Nemrégiben láttak neki a joghurtkészítési technológia kidolgozásának, ezen a téren már a laboratóriumi vizsgálatoknál tartanak a piacra kerülés előtt.
Azt mondja, néha ugyan elfárad, de ezen könnyedén túllép, ha kinéz az ablakból a környező fákra, dombokra, és végigfuttatja szemét a baráthegyi majorság teremtő munkával életre kelt lankáin.
A pálosok alkotó ereje tovább élTalán nem véletlen, hogy Nagy Lajos király idejében épp ide, a miskolci-diósgyőri városrész hegyvidéki területére települtek a pálos rendiek, hogy növényeket termesszenek, állatokat tartsanak, s így lássák el élelemmel kolostorukat. Innen ered a hely neve: Baráthegy. Bizonyára a peremhelyzetben lévő, mentálisan vagy egyéb módon hátrányokkal küzdő emberek oktatását, nevelését, társadalmi integrációját támogató miskolci Szimbiózis Alapítvány is jó okkal választotta ezt a vidéket, úgy tartják ugyanis, hogy a helynek és környékének egyfajta szellemi erőtere van. Az induláskor egy-két hektáros területen gazdálkodtak, de az utóbbi tíz évben sorra vásároltak fel gazdátlanná vált vagy piacra került földeket, s időközben kertészettel, erdei iskolával, ifjúsági panzióval, saját várral, ökológiai parkkal, kerti tóval, üvegházzal és istállókkal gyarapították a területet, sőt, hamarosan egy családbarát szálláshely kialakítását is befejezik. Jakubinyi László, a miskolci Szimbiózis Alapítvány vezetője a 2000-es évek elején egy alig százezer forintos baráti kölcsönből indította el a szociális projektet, amely ma már a pályázatoknak és a folyamatos bővülésnek köszönhetően több százmilliós vállalkozássá nőtte ki magát. A cél azonban nem változott: értelmes munkát biztosítani megváltozott képességű embereknek úgy, hogy piacképes termékeket gyártsanak. Az Európai Szociálterápiás Szövetség magyarországi tagjaként egy olyan új intézményrendszert is létrehoztak, amely a fogyatékossággal élők minél magasabb fokú önálló életvitelét segíti. Felépítettek például egy típuskonyhát, ahol „élőben” gyakorolják az előkészítést, főzést, mosogatást, de saját üzemi konyhájuk is van, ahol részben a helyben termelt zöldséget-gyümölcsöt dolgozzák fel, és szállítják ki az ételt Miskolc-szerte. Értelmes munkát végeznek, ami segít az itt élőknek, valamint az ide bejáró, napközben foglalkoztatottaknak abban, hogy elérjék, amit szeretnének: átlagos, hétköznapi emberekké váljanak. |
