0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 16.

Az aszófői Fodorvin Olasz rizlingje lett Hévíz Város Bora

A tavalyi évhez hasonlóan idén is megrendezték Hévízen a 2021 évi Hévíz Város Bora Választást. A versenykiírást virtuális meghívás formájában juttatták el a szervezők elsősorban a térség borászatai számára, a Balaton Borrégió pincészeteihez, tudtuk meg Miklós Beatrixtól, a szervező Hévíz Turisztikai Egyesület elnökétől.

Hévíz, a hévizi tó Európában, sőt a világon is egyedülálló, ahol sok turista fordul meg évről-évre. A vendégek számára fontos megmutatni a magyar gasztronómiát, s benne a jelentős szerepet játszó bort.

Az itt megtermett borok a határon túlra is viszik hírünket.

Ugyanakkor egy ilyen borverseny, a város bora kiválasztás nem csak reklám, hanem kiváló sorvezető lehet az idegenforgalomban résztvevők számára.

A borkiválasztásra végül 12 pincészet jelentkezett, 39 bortétel beküldésével.

A Hévíz Város Bora választásra július 6-án került sor, exkluzív helyszínen, a NaturMed Hotel Carbona Téli kertjében.

Az esemény ünnepélyes megnyitója után a borszakértő szakmai zsűri a nevezett 39 tételes borsorból állította fel a sorrendet, a korábbi év gyakorlata alapján, számítógépes pontozási rendszerben,

melyből az első 7 tételt mutatták be a délutáni „vendéglátós szakzsűri ” részére. Ezek közül a helyi szakértők, a gasztronómia prominens képviselői választották ki Hévíz Város borát.

A bíráló bizottság tagjai voltak Dr. Kállay Miklós emeritus professzor, a Magyar Bor Akadémia tiszteletbeli elnöke, Dr. Sárdy Diána Ágnes egyetemi docens (MATE), Dr. Brazsil József, a Da Bibere Zalai Borlovagrend Elnök-Nagymestere, Viniczai Sándor, a Borászati füzetek felelős szerkesztője, Vaszily Zsolt okleveles borbíráló-szervező, Dr. Szőke Barna, a MATE, Badacsonyi Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet igazgatója, Pápai Zsuzsa, a NaturMed Hotel Carbona vezérigazgatója, valamint Borbély Gabriella, a Borbély Családi Pincészettől.

A bírálatot követően Hévíz Város Bora speciális díszcímkét kap.

Ez után a bor már ezzel a címkével kerül forgalomba és majd Hévízen lehet megvásárolni, többek között az éttermekben, a Tourinform Irodájában.

MMG Direkt

Szükség van-e lexikális ismeretekre, vagy az az iskolának elsősorban azt kell megtanítania, hol és hogyan szerezhetők meg azok az információk, amelyekre szükségünk van. A helyes válasz vélhetően a kettő között van, még a mezőgépészet területén is, ahol a precíziós gazdálkodásra alkalmas traktorok, kombájnok technológiai fejlődésének üteme a Forma-1 innovációs sebességével vetekszik. Ezek után persze kérdés, mit kell megtanítani egy agrárgépész-mérnök hallgatónak? Dr. Szakál Zoltánnal, a Magyar Agrár és Élettudományi Egyetem egyetemi docensével az oktatás és a gyakorlat kapcsolatáról beszélgetett Halmos B. Ágnes, a Magyar Mezőgazdaság Kiadó újságírója.

youtube://v/Sfq4xKcaHdI

Forrás: magyarmezogazdasag.hu