Back to top

A wisconsini szürke farkasok egyharmadát kiirtották, miután megszűnt a védettségük

A wisconsini szürke farkasok egyharmadát kiirtották az elmúlt vadászszezonban, miután januárban megszűnt a szövetségi törvény által korábban biztosított védettségük - figyelmeztetett egy tanulmány.

A Wisconsini Egyetem tudósai szerint a szürke farkasok populációjának drasztikus visszaeséséről az orvvadászat és a megengedett kvótát messze meghaladó vadászat tehet.

Adrian Treves, a környezetvédelmi tanulmányok professzora hangsúlyozta, hogy kutatócsoportja eredményei alapján fontolóra kell venni, hogy idén ősszel rendeznek-e újabb vadászszezont.
Treves és két kollégája a tanulmányban hangsúlyozta: a szövetségi védettség eltörlése lehetővé tette, hogy a farkasokat rövid idő alatt nagy számban leöljék - legálisan és illegálisan.

Az amerikai halászati és vadvédelmi szolgálat januárban 48 államban vette le a veszélyeztetett fajok listájáról a szürke farkast.

A hivatal biológusai hosszú ideje állították, hogy a faj kiheverte már az üldözést, amely a 20. század közepére majdnem teljesen kiirtotta. Környezetvédő és állatvédő csoportok azonban úgy vélik, hogy a lépés elhamarkodott volt, mivel a farkasok még nem tértek vissza történelmi elterjedési területük nagy részére. Ezért a Biden-adminisztrációt a döntés visszavonására kérik.

A The Guardian cikke szerint Wisconsin volt az első állam, ahol újraindult a szürke farkasok vadászata. A természeti erőforrások helyi minisztériuma novemberig akart várni a vadászszezonnal, de miután egy vadászatot támogató szervezet bírósági végzést szerzett, kénytelenek voltak februárra kitűzni a szezont. Végül a vadászidényt azért kellett lerövidíteni, mivel az engedélyezett 119 farkas helyett a vadászok 218 farkassal végeztek.

Treves és kollégái tanulmányukban azt írták, sok farkast öltek meg orvvadászok is, akik elrejtették az állatok tetemét, és elpusztították az állatokon lévő jeladót.

Emellett az utakon is ütöttek el farkasokat, és a gazdák számára is engedélyezett, hogy a jószágaikat pusztító farkasokat megöljék.

A kutatók szerint az államban 2020-ban 1034 szürke farkas élt, és ez a populáció a vadászszezon után becsléseik szerint 695 és 751 közé csökkent.

Treves arra is figyelmeztetett, hogy a farkasokkal szemben előítélettel viseltető emberek számára a szövetségi tiltás feloldása annak a jele lehet, hogy elfogadható az elpusztításuk.

Daniel MacNulty, az Utahi Egyetemen a vadon élő állatok ökológiájával foglalkozó szakértő szerint azonban Trevesék kutatási módszere megkérdőjelezhető az orvvadászat miatt elpusztult farkasok számának meghatározása kérdésében, mivel az nem alapult elegendő bizonyítékon. A JPeer folyóiratban megjelent tanulmányban közölt adatokat ezért - véleménye szerint - óvatosan kell kezelni.
Treves viszont hangsúlyozta, hogy a tanulmány következtetéseit számos farkaspopulációs és egyéb tudományos adat igazolta.

A wisconsini minisztérium honlapja szerint az őszi vadászidényt átlátható és tudományosan megalapozott módon szervezik, és figyelembe veszik a februári tapasztalatokat.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Gyors evolúció zajlik az állatvilágban?

Az éghajlatváltozás nemcsak emberi probléma; az állatoknak is alkalmazkodniuk kell hozzá. Egy ausztrál madárkutató állítása szerint néhány „melegvérű” állat azért növeszt nagyobb csőrt, lábakat és füleket, hogy a bolygó felmelegedésével jobban szabályozhassa testhőmérsékletét.

Elindult a világkiállítás jegyértékesítése

A világ tekintete szeptemberben Magyarországra összpontosul, ugyanis a vadászok, horgászok és természetszerető emberek számára megnyitja kapuit az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás. Számos egyedülálló program és látnivaló várja az érdeklődőket a HUNGEXPO területén, továbbá Hatvanban, Keszthelyen és Vásárosnaményban, a rendezvény kiemelt helyszínein.

Készül a drónos jogszabály

A mezőgazdaság műszaki és informatikai fejlődése rengeteg új lehetőséget kínál, ezek közé tartozik a drónok használata is. A drónos növényvédelem lehetőségeiről és korlátairól beszélt Jordán László, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóságának vezetője növényorvosoknak.

Botulizmusban szenvedő vadmadarakat mentett az Állami Halőri Szolgálat a Velencei-tavon

Augusztus végén, több napon át folytatott ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állami Halőri Szolgálata a Velencei-tavon. A halőrök első ízben egy, a part menti sávban agonizáló, mozgásképtelen tőkés récére lettek figyelmesek, néhány nappal később pedig 8 darab bénulásos tüneteket produkáló, fiatal sárgalábú sirályt észleltek a tó szigetein.

Megújulva vár mindenkit a KÁN

Idén ismét megnyílik a KÁN, a Dunántúl állattenyésztési kiállítása, immár megújulva és kibővített programokkal. Az október 1–3. között zajló kiállítást 14. alkalommal rendezik meg KÁN Egyetemi Napok néven, ami már önmagában valami újnak a kezdetét sejteti.

Süngarázzsal a sünökért

A meseállatkának is beillő sün a lassan közeledő rossz idő beköszöntével elvackol a számára megfelelő búvó- és telelőhelyére. Azonban városi környezetben nem mindig talál ilyen helyet, ezért adunk néhány tippet egy összkomfortos süngarázs elkészítéséhez.

Már csaknem száz, méregtől elpusztult madarat találtak Tura térségében

Tovább nőtt az elpusztult állatok és a felderített helyszínek száma a turai tömeges mérgezésnél, a természetvédelmi kár meghaladja a 6,5 millió forintot - tájékoztatta Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szóvivője kedden az MTI-t.

Csalás és bűncselekmény

Dr. Norberto Garcia, az Apimondia Mézminőség és Mézkereskedelmi Állandó Bizottságának elnöke, a Nemzetközi Mézkereskedelmi Szövetség titkára röviden ezekkel a szavakkal jellemezte napjaink nemzetközi mézkereskedelmét: csalás és bűncselekmény. Lássuk kijelentésének okait. A leírtakat sok-sok nemzetközi tanulmány, előadás, cikk elemzéséből, értelmezéséből állítottam össze.

Zászlóval mentettek meg egy leeső macskát a szurkolók

A kilenc életéből egyet sem használt el.

Új magyar találmány segít megelőzni a vadbaleseteket

Mágnessel rögzíthető az autó tetejére, 110 decibel feletti hangot ad ki.