0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Állami kitüntetéseket, szakmai díjakat és elismeréseket adott át Dr. Nagy István agrárminiszter

Rendhagyó időpontban, nyár közepén adta át a kitüntetéseket és elismeréseket Dr. Nagy István agrárminiszter az Erdők világnapja, Föld napja, Környezetvédelmi világnap és Pedagógusnap alkalmából a Pesti Vigadó dísztermében megrendezett ünnepen.

Dr. Nagy István ünnepi beszédjében köszönetét fejezte ki az oktatóknak, akik a koronavírus járvány idején is helyt álltak és vállalták az új kihívásokat, az online oktatás nehézségeit is, hivatástudatuk, áldozatvállalásuk példaként szolgál nemzedékek hosszú sora előtt!

Emlékeztetett, hogy az Agrárminisztérium a második legnagyobb intézményfenntartóként vesz részt a hazai szakképzés rendszerében, ahol az agrárszakképzésben résztvevő összes tanuló csaknem 70 százaléka, több mint 12 ezer diák tanul. Az őket oktatók száma meghaladja a 2000 főt, valamint az egyéb technikai dolgozók, munkavállalók száma további több mint 1500 fő. Tavaly a tárca által fenntartott 56 szakképző intézmény 5 Agrárszakképzési Centrumban kezdte meg a tanévet.

„Az élet minden síkján csak a természettel összhangban lévő, felelős emberi gondolkodás és cselekvés teremthet harmóniát az ember és környezete között” – fogalmazott az agrárminiszter és kiemelte, hogy a nemzeti park igazgatóságok és az állami erdőgazdaságok jelentős részt vállalnak e feladatból természeti örökségünk élményszerű bemutatásával és az általuk vezetett környezeti nevelési programokkal. Nemzeti park igazgatóságaink és erdőgazdaságaink 55 erdei iskolája évente mintegy 300 ezer gyermeknek nyújt élmény dús ismeretterjesztő, szemléletformáló programokat.

Az elmúlt tíz évben az igazgatóságok 186 projekt segítségével, 78 milliárd forint felhasználásával összességében 320 ezer hektáron javították a természeti környezet állapotát. A nemzeti park igazgatóságok – térségi gazdaságfejlesztésre is élénkítően ható – beruházásainak köszönhetően a regisztrált látogatók száma mintegy 30 százalékkal nőtt 2010 óta.

A pandémia miatt bevezetett korlátozó intézkedések az ökoturisztikai létesítményeket is érintették. Ugyanakkor – mint mondta – az elmúlt év felhívta a figyelmet arra, hogy a természeti környezet, azon belül az erdők nélkülözhetetlenek testi és lelki egészségünk megóvásában. Nemcsak az ökoturisztikában betöltött szerepük miatt, hanem Klímastratégiánkban is kiemelt szerepet kapott a magyar erdők minőségének megőrzése, gyarapítása.

Szólt a fával borított területek arányának növelését célzó Országfásítási Programról, és emlékeztetett, hogy növekedtek az erdőtelepítésre igényelhető támogatások, erdőtípusonként eltérően 80-130 százalékkal emelkedett a megpályázható összeg hektáronként 2019-ben. Azóta mintegy 31 ezer hektár új erdő vagy faültetvény létesítésére nyújtottak be igényt a magyar gazdák, ami trendfordulót jelent az erdőtelepítések történetében.

A Településfásítási Program keretösszegét megduplázták, így összesen 1,5 milliárd forint jut a 10 ezer fő alatti települések zöldítésére, ami 36 ezer sorfa elültetésével a rendszerváltozás óta a legnagyobb belterületi fásítási kezdeményezés.

A kormányzat tehát nemcsak beszél a zöld célkitűzésekről, hanem konkrét programokkal jelentős lépéseket tesz az ország környezeti állapotának javításáért.

Nagy István arról is említést tett, hogy a kisméretű részecske kibocsátás csökkentését célzó PM10 Program tíz évvel ezelőtti indulása óta a Kormány több mint 300 milliárd forintot fordított levegőminőség-védelmi célokra, beleértve a kapcsolódó ágazati fejlesztéseket, úgymint buszcsere-program, úthálózat-korszerűsítés. A levegőtisztaság-védelem újabb jelentős mérföldköveként tavaly elkészült az Országos Levegőterhelés-csökkentési Program, amelybe beépült a PM10 Program. Az program elfogadásával a Kormány 10 éves távlatban jelölte ki a levegőtisztaság-védelmi intézkedések stratégiai irányait. A programnak köszönhetően 50 százalékkal csökkenhetnek a lakosságot érintő környezeti és egészségi kockázatok.

Nyitóbeszéd után az állami kitüntetések, szakmai díjak és elismerések átadása következett.

Az Erdők Világnapja, március 21-e alkalmából Pro Silva Hungariae Díjban részesült:

Duska József a MEGOSZ ügyvezető elnöke részére, a magán erdőgazdálkodás támogatása terén elért több évtizedes példamutató munkásságáért.

Dr. Péterfalvi József Ede a Soproni Egyetem egyetemi docense részére, az erdőfeltárás és az erdészeti útépítés területén végzett több évtizedes magas színvonalú oktató és fejlesztő munkája elismeréseként. 

Raszler József a Nemzeti Földügyi Központ, Erdészeti Főosztályának erdőtervezője részére, erdőtervezőként, erdőfelügyelőként és vezetőként kifejtett több évtizedes áldozatos, elhivatott és példamutató tevékenységéért. 

Szepesi András az Agrárminisztérium okleveles erdőmérnöke, szakmai főtanácsadója részére, az erdészeti monitoring kialakítás, az erdészeti politika, jogszabályalkotás és nemzetközi szakmai tevékenységéért valamint az üzemeltetés terén végzett több évtizedes munkájáért. 

Wisnovszky Károly a Nemzeti Földügyi Központ okleveles erdőmérnöke, elnöki főtanácsadója részére, a magyar erdőrendezés terén végzett tevékenységéért valamint az erdészeti szakigazgatásban betöltött több évtizedes vezetői, szakmai munkájáért.

Nadler Herbert Díjban részesült

Bubán István a Pilisi Parkerdő Zrt. kerületvezető erdésze – vadásza részére, a vadgazdálkodás területén és hivatásos vadászként végzett példamutató munkájáért. 

Guzsik Alfréd az Ipoly Erdő Zrt. fővadásza részére, a magyar, különösen a börzsönyi és a cserháti vadgazdálkodás érdekében végzett négy évtizedes kiemelkedő színvonalú szakmai munkájáért. 

Nagy István az Országos Magyar Vadászkamara Fővárosi és Pest megyei Területi Szervezetének szakmai tanácsadója részére, a több mint négy évtizedes megyei fővadászi munkájáért valamint a vadászat és a vadgazdálkodás területén végzett kimagasló színvonalú tevékenységéért.

Miniszteri Elismerő Oklevelet kapott

Ágoston Gyula az Ártéri Erdőbirtokossági Társulat erdészeti ágazatvezetője részére, a természetszerű magán erdőgazdálkodás érdekében, az erdőtelepítés terén végzett több évtizedes kimagasló szakmai munkásságáért.

Bárány László a NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészet kerületvezető erdésze részére, a négy évtizedes kerületvezető erdészi munkájáért, az alföldi erdők érdekében végzett kiemelkedő szakmai tevékenységéért. 

Demjén Béla az Északerdő Zrt. Sajóvölgyi Erdészeti Igazgatóság kerületvezető erdésze részére, az erdőgazdálkodási és a természetvédelmi célok együttes érvényesülése érdekében végzett több mint négy évtizedes kiemelkedő munkájáért. 

Erdősi Gyula a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. Kaposvári Erdészet kerületvezető erdésze részére, a több mint három évtizedes az erdőgazdálkodásban, a Desedai Arborétum és Parkerdő szolgálatában végzett áldozatos, példamutató szakmai munkájáért. 

Farkas Pál Gábor az Erdészeti és Energetikai Szaporítóanyag Terméktanács ügyvezetője részére, a hazai erdészeti csemetekertek ágazati szakmai képviseletében kifejezett munkájáért, az ágazat nemzetközi kapcsolatrendszerének fejlesztéséért, innovatív tevékenységéért. 

Ficzere Mónika az Egererdő Zrt. kerületvezető erdésze részére, a Pétervásárai Erdészet területén végzett több évtizedes lelkiismeretes szakmai és közjóléti munkájáért. 

Gál Sándor a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. erdészeti igazgatója részére, az erdőgazdálkodás terén végzett kiváló munkájáért, közösségépítő tevékenységéért. 

Gyenge Álmos a TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. Soproni Erdészet kerületvezető erdésze részére, a több évtizedes az erdészet és erdőgazdálkodás terén végzett példamutató szakmai és aktív közösségi munkájáért. 

Kovács Zoltánné a Bakonyerdő Zrt. gazdasági vezérigazgató helyettese részére, a BEFAG Parkett Kft. alapítása során a gazdasági tevékenységek területén végzett kiemelkedő szakmai munkájáért. 

Lázár Tamás a Mecsekerdő Zrt. Szigetvári Erdészet erdőgondnoka részére, a Hetvehelyi gondnokságban lévő Erdő Háza Ökoközpont létrehozásában, valamint az inváziós növényfajok visszaszorításában végzett munkájáért. 

Nagy Károly József az Egererdő Zrt. nyugalmazott erdészetvezetője, erdőmérnöke részére, a több évtizeden keresztül végzett lelkiismeretes erdészeti és vadászati szakmai munkájáért.

Pallagi Frigyes László az Északi Agrárszakképzési Centrum, Mátra Erdészeti Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium oktatója részére, a magyar erdőgazdálkodás terén elért kimagasló szakmai eredményeiért, kiemelkedő szaktanári, szakoktatói tevékenységéért nyugdíjba vonulása alkalmából. 

Pintér Ottó a Mecsekerdő Zrt. Központ termelési vezérigazgató-helyettese részére, a társaság termeléssel összefüggő komplex tevékenységének kiemelkedő irányításáért, innovatív vezetői tevékenységéért. 

Szabó Péter a Budakeszi Vadaspark Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója részére, a Budakeszi Vadaspark vezetőjeként elért kimagasló, példaértékű eredményeinek elismeréseként. 

Varga László a VADEX Mezőföldi Zrt. üzemvezetője részére, a VADEX Mezőföldi Zrt. dolgozójaként és vezetőjeként végzett több évtizedes kiemelkedő munkájáért valamint a magyar vadhús európai sikereinek elérése terén végzett tevékenységéért. 

A Föld Napja, április 22-e alkalmából Pro Natura Díjban részesült

Bánfi Péter a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság általános igazgatóhelyettese részére, a Körös-Maros Nemzeti Park élőhely-rekonstrukciós tevékenységének végrehajtásáért valamint a hazai természetvédelem érdekében végzett több évtizedes kitartó szakmai munkájáért. 

Farkas István Tamás a Magyar Természetvédők Szövetségének társelnöke részére, két évtizedes a hazai zöld civil mozgalomban végzett tevékenységéért valamint a környezet- és természetvédő szervezetek összefogása, fejlesztése terén elért érdemeiért. 

Gilly Zsolt László a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság ökoturisztikai és környezeti nevelési osztályvezetője részére, a több évtizedes a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságán végzett környezeti nevelési, szemléletformálási és ökoturisztikai fejlesztő tevékenységéért. 

Dr. Gyurácz József az ELTE Savaria Egyetemi Központ, Szombathely főiskolai tanára, tanszékvezetője részére, a biológus- tudós- tanár pedagógusgenerációk magas színvonalú képzésében elért elévülhetetlen tevékenységéért, a madárökológiában elért tudományos eredményeiért.

Tóth László a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság tájegységvezetője részére, a természetvédelem terén nyújtott sokrétű, kimagasló tevékenységéért, a Dél-Hevesi Tájegység munkájának példaszerű irányításáért.

Pro Natura Emlékplakettet kapott:

Alois Lang a Nationalpark Neusiedler See-Seewinkel Nemzeti Park ökoturisztikai vezetője részére, a magyar-osztrák természetvédelmi kapcsolatok fejlesztésében, a közös nemzeti park sikerei érdekében végzett közel három évtizedes önzetlen munkájáért, idei nyugdíjba vonulásának alkalmából. 

Bartók Katalin az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság közönségszolgálati munkatársa részére, az Információs Iroda működését segítő szervező valamint az Aggteleki-karszt értékeinek népszerűsítése terén végzett több évtizedes tevékenységéért.

Bernáthné Szabó Gabriella a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Pályakezelési Osztály osztályvezetője részére, a Natura2000 fajok és élőhelyek, védett természeti értékek megóvása érdekében végzett magas színvonalú munkájáért, természetvédelmi pályázatok példaértékű koordinálásáért.

Biró Csaba a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrkerület-vezetője részére, a több évtizedes a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságán végzett természetvédelmi célú térinformatikai fejlesztések terén végzett kiváló, innovatív szakmai munkájáért.

Herczeg Ferenc a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őre, őrkerület-vezetője részére, a természeti értékek, kiemelten a madárvilág és az ártéri ligeterdők védelme, népszerűsítése érdekében végzett három évtizedes elhivatott munkájáért. 

Kulcsár Péter a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Mecsek tájegység, tájegységvezetője részére, a mecseki erdők védelme és megújítása érdekében végzett rendkívül lelkiismeretes, fegyelmezett és magas szakmai színvonalon végzett munkája elismeréseként. 

Dr. Nagy Lajos a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság, Természetmegőrzési Osztályának osztályvezetője részére, a több évtizedes a természetvédelmi munkában végzett fáradhatatlan közreműködéséért. 

Szmoradné Tóth Erika az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság környezeti nevelési munkatársa részére, a környezeti nevelés és természetvédelmi szemléletformálás valamint az Aggteleki-karszt értékeinek népszerűsítése terén végzett tevékenységéért.

Takáts Margit Éva a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság nyugalmazott erdei iskola, oktatóközpont vezetője részére, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság ökoturisztikai és környezeti nevelési tevékenységében végzett több évtizedes magas színvonalú, elkötelezett munkájáért valamint a királyréti Hiúz Ház oktatóközpont vezetéséért.

Miniszteri Elismerő Oklevelet kapott:

Csirmaz Imre a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság fővadásza, halászat-és vadászati csoportvezetője részére, a több mint két évtizedes az Igazgatóság különleges rendeltetésű vadászterületein a természetvédelmi célú vadgazdálkodásban valamint a Hortobágyi Öregtavak halászati hasznosításában végzett tevékenységéért. 

Csór Sándor a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrkerület-vezetője részére, a darányi borókás területén végzett vagyonkezelési feladatok, valamint a savanyú homoki gyepek legeltetéssel történő működtetésben végzett magas színvonalú szakmai munkájáért. 

Falucskai Gusztáv az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság gondnoka, telepvezetője részére, az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóságánál végzett két évtizedes áldozatkész munkájáért. 

Hegyi Tünde a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság gazdasági igazgatóhelyettese, főosztályvezetője részére, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság pénzügyi, gazdasági, számviteli, üzemeltetési feladatainak példaértékű irányításáért. 

Kedves Tamásné a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság pénzügyi és számviteli referense részére, a kiemelkedő színvonalú, szakszerűen végzett eszköz- és készletgazdálkodással, valamint erdőgazdálkodással kapcsolatos pénzügyi és számviteli tevékenységéért. 

Klucsai Dávid a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság állattenyésztési koordinációs szakreferense részére, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságán az őshonos állattartás, állattenyésztés terén végzett példamutató, kimagasló szakmai munkájáért.

Kovács Dániel az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság projektmenedzsere részére, a természetvédelmi vagyonkezelés infrastrukturális fejlesztése terén végzett magas színvonalú, eredményes tevékenységéért. 

Kutschi Péter az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi területfelügyelője részére, a Kőszegi Tájvédelmi Körzet gyepterületén végrehajtott élőhely-helyreállítás során elért elévülhetetlen érdemeiért. 

Molnár Miklós a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság kerületvezető erdésze részére, a több mint négy évtizedes a Hortobágy térségben lévő erdőkerületekben végzett kiváló kerületvezető erdészi tevékenységéért. 

Nagy Zoltán Ferenc a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság gulyása, nyugalmazott állattenyésztője részére, a kardoskúti magyar szürkemarha és cigája juh törzstenyészeteinek fenntartása érdekében végzett közel két évtizedes, lelkiismeretes munkája elismeréseként, nyugdíjba vonulása alkalmából. 

Pétsch Nóra Ágota a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság tájvédelmi referense részére, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság természet megőrzési, tájvédelmi tevékenységében hosszú ideje végzett magas szakmai színvonalú, elkötelezett munkájáért. 

Soós Edina Tünde a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatói asszisztense, iratkezelője, iktatója részére, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatói asszisztense és iratkezelője az elektronikus iratkezelés megvalósítása kapcsán nyújtott kiemelkedő munkájáért. 

Tatai Sándor a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság tájegységvezetője részére, a veszélyeztetett fajok és a természetes élőhelyek megőrzése érdekében kifejtett két évtizedes eredményes munkájáért. 

Tóth Zsuzsanna a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Bihari Madárvárta vezetője részére, a Bihari Madárvárta működtetése érdekében végzett másfél évtizedes, magas színvonalú ökoturisztikai munkája, a Bihari Táj Napja rendezvényeinek szervezésében nyújtott tevékenysége elismeréseként. 

valamint a

Völgy-Híd Természetvédelmi Alapítvány , az Észak-Mezőföld, a Velencei-tó és a Zámolyi-medence térségében végzett aktív természet megőrzési, tájvédelmi és szemléletformálási tevékenységének elismeréseként. – a díjat az Alapítvány képviselője Kovács Gergely Károly vette át. 

A Környezetvédelmi Világnap, június 5-e alkalmából Környezetünkért Díjban részesült:

Dr. Éri Vilma a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. vezető tanúsítója részére, a környezetvédelem érdekében végzett több évtizedes tanácsadói munkásságáért, valamint a környezeti címkézés és tanúsítás terén nyújtott kiemelkedő szakmai teljesítményéért.

Fejes Lőrinc a Közép-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság Kiskörei Szakaszmérnökségének szakaszmérnöke részére, a szervezetnél vezetőként végzett több évtizedes eredményes árvízvédelmi, vízrendezési, üzemelési és fenntartási munkásságáért.

Környezetünkért Emlékplakettet kapott:

Balajti József a Karcag Térségi Közszolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója részére, a hulladékgazdálkodás területén végzett előremutató és sokoldalú tevékenységéért, valamint a környezettudatos szemléletformálásban elért eredményeiért. 

Horváth Béla egyéni vállalkozó részére, a növénytermesztés, az erdőgazdálkodás terén végzett innovatív, fejlesztő munkájáért, valamint a minőségbiztosítási, környezetvédelmi, hulladékkezelési, közösségfejlesztési tevékenységéért, a díjat lánya, Horváth Vivien vette át.

Labancz Krisztina az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológiai fejlesztője, levegőkémiai szakértője részére, a hazai légköri háttérszennyezettség-mérés terén végzett példamutató munkájáért, nemzetközi adatszolgáltatási teljesítéséért. 

Dr. Somogyi Viola a Pannon Egyetem, Mérnöki Karának egyetemi docense részére, a környezetmérnök hallgatók képzésében elért eredményeiért, valamint a szennyvíztisztítás körforgásos gazdaság modelljének fejlesztése terén végzett kutatói munkájáért. 

Miniszteri Elismerő Oklevelet kapott

Aponyi Magdolna az Agrárminisztérium Környezetfejlesztési és -stratégiai Főosztály környezeti fejlesztéspolitikai referense részére, a környezetvédelmi pályázatok és Magyarország környezetvédelmi LIFE integrált projektjének megvalósítása érdekében végzett kimagasló munkájáért. 

Csontos Éva a Herman Otto Intézet Nonprofit Kft. pénzügyi ügyintézője részére, a szervezet eredményes működését támogató, sokrétű pénzügyi és projekt-elszámolási feladataiban végzett kiemelkedő színvonalú munkájáért. 

Fiala-Molnár Emese a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályának környezetvédelmi szakügyintézője részére, a levegőtisztaság-védelem területén végzett kiemelkedő, példamutató hatósági munkájáért. 

Holes Annamária a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. környezetvédelmi referense részére, az Országos Levegőterhelés-csökkentési Program létrehozásában végzett kiemelkedő szakmai munkájáért, valamint a Magyarország környezeti állapota c. kiadványok szerkesztői feladatainak ellátásáért. 

Józsa Orsolya a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. projektasszisztense részére, a Life IP Hungary projektben való közreműködéséért, nemzetközi projektek megvalósításában való lelkiismeretes és példaértékű munkájáért. 

Keszthelyi János a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. üzemeltetési referense részére, a nagy szakértelemmel végzett kiemelkedő szervező tevékenységéért, lelkiismeretes, példaértékű munkájáért. 

Korpás Attila az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrszolgálat, csoportvezetője részére, a három évtizeden át nagy odaadással, lelkiismeretesen végzett természetvédelmi munkájáért. 

Pintérné Balla Zsuzsanna a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. készletnyilvántartó ügyintézője részére, az agrárszakképzéshez kapcsolódó tankönyvek, minisztériumi szaklapok terjesztésével összefüggő technikai feladatok területén végzett több évtizedes, lelkiismeretes munkájáért. 

Répászky Miklós László az MG Erdő Kft. erdésze, ügyvezetője részére, az erdei életközösség védelmében, az erdőterület minőségi megőrzésében, fejlesztésében és a vadgazdálkodásban végzett több évtizedes eredményes munkájáért. 

Sárga Márton Albert a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. informatikusa részére, a szervezetnél végzett kiemelkedő támogató szakmai tevékenységéért. 

Takács Tamás a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. kommunikációs referense részére, a környezet-, és természetvédelemmel, az agrárképzéssel kapcsolatos kommunikáció, valamint a tudományos ismeretterjesztés területén végzett kiemelkedő tevékenységéért. 

Tóthné Gruber Anikó a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. pályázatkezelési referense részére, a pályázatkezelés területén végzett kiemelkedő koordinációs tevékenységéért, az agrárszakképző intézményekkel történő kapcsolattartásból eredő eredményes munkájáért. 

A Pedagógusnap, június 6-a alkalmából Nagyváthy János Díjat kapott

Dr. Zsembeli József a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Karcagi Kutatóintézetének tudományos tanácsadója, intézetigazgatója részére, a kiemelkedő kutatói és egyetemi oktatói munkájáért, szakírói tevékenységéért.

Tessedik Sámuel Díjat kapott

Dr. Bischofné Németh Katalin a Székács Elemér Református Gimnázium, Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium oktatója, általános igazgató-helyettese részére, a fiatalok szemléletformálása, a vidéki értékek közvetítése, nemzetközi pályázatok valamint az agrárversenyek lebonyolítása terén végzett munkájáért.

Kriston-Pócsik Józsefné a Heves Megyei Szakképzési Centrum József Attila Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium oktatója részére, a középfokú agrárszakképzésben több mint három évtizeden át végzett kiemelkedő elméleti és gyakorlati oktatói tevékenységéért.

Ricsóyné Virág Zsófia az Agrárminisztérium Agrárszakképzésért felelős Helyettes Államtitkárság nyugalmazott titkárságvezetője részére, közel négy évtizedes pedagógusi valamint szakirányítási tevékenységéért, az agrárszakképzés területén végzett magas színvonalú munkájáért, nyugállományba vonulása alkalmából.

Sipos Márta az Alföldi Agrárszakképzési Centrum Galamb József Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola igazgató-helyettese részére, az agrárképzés területén végzett áldozatos munkájáért, rendezvények lebonyolításában való részvételéért, közösségszervező tevékenységéért.

Miniszteri Elismerő Oklevelet kapott

Bódi Erzsébet a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum Toldi Miklós Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium matematika-fizika szakos tanára részére, a pedagóguspályán több évtizeden át nyújtott kimagasló teljesítményéért, a matematika és fizika tárgyak tanításában elért eredményeiért.

Czimer András a Déli Agrárszakképzési Centrum Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium éjjeliőre, állatgondozója részére, a tangazdaságban végzett egy évtizedes szorgalmas, lelkiismeretes és áldozatos munkájáért.

Dénes Zoltán a Déli Agrárszakképzési Centrum Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium műszaki vezetője részére, a húsipari tanüzemben végzett szorgalmas, lelkiismeretes és áldozatos munkájáért. 

Dósa Katalin a Rákosmenti Százszorszép Óvoda óvodavezető helyettese részére, óvoda- és környezetpedagógusként végzett kiemelkedő munkájáért. 

Gyökeres Sándor a Szentannai Sámuel Református Gimnázium, Technikum és Kollégium igazgatója, oktatója részére, az eredményes intézményvezetői, fejlesztési tevékenységéért, valamint az iskola informatikai struktúrájának átalakításában végzett munkájáért.

Hoffmann Ádámné a Somberki Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanítója részére, az általános iskola tanulóinak környezettudatos nevelésében végzett kiemelkedő munkájáért.

Kis Miklósné a Salgótarjáni Összevont Óvoda és Bölcsőde Körúti Tagóvodája nyugalmazott tag-óvodavezetője részére, a környezettudatosságra nevelés érdekében végzett kiváló munkájáért.

Kovácsné Rozmán Gabriella a Kisalföldi Agrárszakképzési Centrum Vépi Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium gazdasági ügyintézője részére, az intézmény gazdaságos és törvényes működési feltételeinek biztosításában végzett kiváló munkájáért.

Kuntár Éva Ágnes a Veszprémi Egry Úti Körzeti Óvoda Nárcisz Tagóvodájának óvodapedagógusa részére, a környezeti nevelésben kiemelkedő elkötelezettséggel végzett innovatív munkájáért.

Nagy Lajosné a Pécsi Pedagógiai Oktatási Központ nyugalmazott szaktanácsadója részére, a fenntartható fejlődés népszerűsítésében végzett szaktanácsadói és óvodapedagógusi tevékenységéért.

Rakusz Margit a Alföldi Agrárszakképzési Centrum nyugalmazott iskolatitkára részére, az intézmény, a tanulók és a nevelőtestület érdekében végzett áldozatos munkájáért. 

Sárközi József a Kisalföldi Agrárszakképzési Centrum Eötvös József Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium karbantartója részére, az intézményben végzett több mint három évtizedes lelkiismeretes, áldozatos munkájáért. 

Simon Ferenc Józsefné a Kisalföldi Agrárszakképzési Centrum gazdasági csoportvezetője részére, négy évtizedes példaértékű szakmai munkájáért, a Kisalföldi Agrárszakképzési Centrum felállítása során végzett tevékenységéért.

Szombathelyi Sándor a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum Toldi Miklós Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium gépész oktatója részére, szakoktatói következetességéért, precíz munkavégzéséért, a szakma iránti elkötelezettségéért. 

Szucsik Ágnes a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum Pesti Barnabás Élelmiszeripari Technikum és Szakképző Iskola tanára részére, a szakmai iskolások kulturális neveléséért végzett négy évtizedes kiemelkedő munkájáért, nyugdíjba vonulása alkalmából.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu