0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 18.

Magyarország a fenntartható erdőgazdálkodás mellett áll

Magyarország is aláírta azt a levelet, amelyet Ausztria kezdeményezésére 11 európai uniós tagállam küldött Frans Timmermansnak az Európai Bizottsági alelnökének, hogy haladéktalanul vizsgálja felül az Európai Unió készülő erdészeti stratégiájának tervezetét.

Nagy István agrárminiszter kiemelte, az erdőgazdálkodás egész Európában a fenntartható gazdálkodás modelljeként szolgál, mivel egyszerre figyelembe veszi a fenntarthatóság társadalmi, környezetvédelmi és gazdasági szempontjait. Helytelen és elfogadhatatlan megközelítés, ha a brüsszeli bürokraták ebből az egységből egyoldalúan csak a zöld szempontok érvényesítésére törekednek, mert nem lesz meg a társadalmi és gazdasági alap az egyébként szükséges környezet- és klímavédelmi intézkedések végrehajtásához.

Nem lehet a gazdálkodók ellehetetlenítésével megvédeni az európai erdőket

– tett hozzá a tárcavezető.

Kifejtette, a kiszivárgott dokumentum szerint a Bizottság az erdőkkel kapcsolatos eddigi alapelvek, az EU korábbi erdészeti stratégiái és az Európai Erdők Miniszteri Konferenciáin elfogadott határozatokkal ellentétben a fenntartható és többcélú erdőgazdálkodás feladatait kizárólag a biodiverzitás megőrzésére szűkítené le. Ezzel marginálissá tenné az erdők gazdasági és szociális funkcióit, veszélyeztetve az erdészeti ágazathoz kötődő munkahelyeket, és az ágazat által a körforgásos biogazdaságban vállalt szerep betöltését.

A miniszter emlékeztetett,

Magyarország azért csatlakozott az Ausztria által indított tiltakozó kezdeményezéshez, hogy megvédje az országban élő ötszázezer erdőtulajdonos és a mintegy 37 ezer erdőgazdálkodó érdekeit,

egyben megőrizze a fenntartható gazdálkodáshoz és a természet megőrzéséhez szükséges gazdasági és társadalmi alapokat. A dokumentumot hazánk és Ausztria mellett aláírták a Visegrádi Négyek tagállamai, továbbá Észtország, Finnország, Franciaország, Lettország, Németország és Románia erdőkért felelős miniszterei.

Hangsúlyozta, ahogy a közelmúltban a Közös Agrárpolitikával kapcsolatos eredményes tárgyalásokon is sikerült megvédeni a kisgazdaságok érdekeit, és megvalósítható mederbe terelni a környezet- és klímavédelmi elképzeléseket, úgy az erdők kezelése tekintetében is fellépünk annak érdekében, hogy

a Bizottság ne a gazdálkodás és a vidék ellehetetlenítése árán próbálja meg elérni a zöld célkitűzéseket.

Nagy István kitért arra is, hogy az Európai Unió alapszerződései értelmében jelenleg az erdőkkel kapcsolatos ügyek az eltérő természeti és társadalmi-gazdasági adottságok miatt tagállami felelősségi körbe tartoznak. Mivel az erdők az ország környezeti állapota és a klímavédelem szempontjából kiemelt fontossággal bírnak, ezért az Agrárminisztérium célja a változó környezeti viszonyok között is a meglévő erdőállományok minőségének megőrzése, és a fával borított területek növelése. Az ennek érdekében

2019-ben indított Országfásítási Program keretében 2021. június 30-ig 31 ezer hektár új erdő és faültetvény létesítésére nyújtottak be igényt a magyar gazdák,

az állami erdőgazdaságok pedig több erdőtelepítési mintaprogramot hajtottak végre, köztük teljesítve a kormányzat azon vállalását, hogy a születendő gyermekek után minden évben legalább tíz új fát ültessenek. Szintén az Agrárminisztérium támogatásával zajlik a Településfásítási Program, melynek során két ütemben összesen 36 ezer sorfát ültetnek el a tízezer fő alatti településeken, megvalósítva ezzel a rendszerváltozás utáni időszak legnagyobb belterületi fásítási programját – hívta fel a figyelmet a tárcavezető.

Forrás: AM közlemény