0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Kétmilliárd forintból fejlesztett a Pápai Hús

Átadta kétmilliárd forintos beruházását a Pápai Hús Kft. Az egyik legrégebbi hazai húsipari cég huszonhat féle új gépet helyezett üzembe, amely jelentősen meggyorsítja a gyártást és 40 százalékkal több sonka, illetve füstölt áru, valamint 30 százalékkal több bacon előállítását teszi lehetővé.

A technológiafejlesztési program 2019 végén indult,

amely során főként a sonka, a bacon és a hagyományos töltött termékek előállításához szükséges feldolgozó és csomagoló berendezéseket telepítettek a pápai gyárba. A fejlesztésnek különösen a prémium minőségű és kiszerelésű termékek előállításában van fontos szerepe.

Az összesen 2,024 milliárd forintos beruházási folyamat a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) segítségével valósult meg, aminek keretében

747 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a vállalat. A beruházás ezen felül a Magyar Fejlesztési Banktól felvett 769 millió forintos kedvezményes hitelből és 508 millió forintos önerőből valósult meg.

Pápán és környékén generációról generációra hagyományozódott az az élelmiszergyártási szaktudás.

A vállalat több mint száz éves fennállása alatt akkor tudott a legsikeresebb lenni, amikor erre a szaktudásra építve képes volt megelőzni a piacot a termékfejlesztésben és a legkorszerűbb technológiát alkalmazta – mondta a beruházás átadásán Szappanos Péter ügyvezető, aki szerint

a 2016-os tulajdonosváltással ismét fejlődési pályára állt a cég.

A most lezárult fejlesztés fontos állomás ebben, és lehetővé teszi, hogy minőségi termékekkel használják ki a piaci lehetőségeket.

Az élelmiszeripar és azon belül a húsipar világszerte jelentős átalakuláson megy keresztül.

 

A sikerhez új szemléletre, bátor döntésekre, gyors technológiai és termékfejlesztésekre van szükség. A Pápai Hús ismét a hazai és külföldi élelmiszeripar leginnovatívabb szereplői közé akar kerülni, ahogyan azt száz évvel ezelőtt tette.

„Meg akarjuk őrizni a tradícióinkat, amelyekhez hozzátartozik az újra való nyitottság, a fogyasztói igények elébe menő termékfejlesztés”

– mondta a cégvezető.

Az 1913-ban alapított pápai üzemben sertésvágás és -darabolás folyik, előhűtött és fagyasztott húst, füstölt és hőkezelt húskészítményeket, sonkát és szalonnát készítenek.

Sertéshús termékeikhez kizárólag hazai alapanyagot használnak, amelynek egy részét maguk nevelik saját állattartó telepeiken

– mondta el a Magyar Mezőgazdaságnak Dobos Kata marketingvezető.

A nagy hazai húsipari vállalatok közül

elsőként kezdett a cég vegán, húspótló termékeket gyártani 2020-ban.

A több mint 700 fős foglalkoztatotti létszám jelentősen emelkedett 2017 óta. A Pápai beszállító partnerei révén további 1800-2000 környékbelinek nyújt megélhetést.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu