0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Édes élet természetesen

Méhészfalva – akár így is nevezhetnénk a Heves megyei Tiszanánát, ahol negyven „embercsalád” több mint 2000 méhcsaládról gondoskodik. Egy program révén a helyi fiatalokat is bevonták a munkába, hadd tudják meg, mi fán terem az igazi méz.

Mesésen kezdődött a méhészkedés a tiszanánai Lázár Csaba életében: erdőt járó emberként akadt útjába először egy faodúban megtelepedett méhcsalád.

Valószínűleg kirajzottak egy pár napot a környéken töltő, de az állománnyal különösképpen nem foglalatoskodó méhésztől, így ezen elszabadult családok közül gyűjtöttem be néhányat. Ezzel indult a pályafutásom, noha akkoriban még szinte semmit sem tudtam ezeknek a rovaroknak az életéről

– meséli. Később aztán annyira megszerette őket, hogy a felesége szerint, ha tehetné, egyenként tartaná számon és külön-külön becézgetné az apró lényeket. A főállásban hivatásos vadászként dolgozó férfi szerint ez másképpen nem megy, ha nem szenvedéllyel állnak neki, nem is igazi a méhészkedés. Persze hozzájuk másképp kötődik az ember, mint egy testesebb, hosszabb élettartamú háziállathoz, hiszen a természet törvényei szerint egy állomány tulajdonképpen félév után elpusztul, ennyi egy-egy méh átlagos élettartama.

– Természetes, hogy ezt elfogadom. Az én dolgom az, hogy mindig újból és újból megújítsam a családokat. Ha lehet, akkor ne csak fenntartsam, hanem növeljem a létszámot, kiválasztva azokat az egyedeket, amelyek leginkább élet- és munkaképesek – mondja.

Teleltetés gondos gazda módjára

Generációkon átívelő tudás birtokában gondolják végig minden augusztusban az állomány átteleltetésének taktikáját, ez az egyik legfontosabb munkájuk. A természetben a vadon élő méhek ilyentájt egy nagyjából kéttenyérnyi fürtöt építenek fel a kaptárban; az anya augusztustól lassítja a peterakást. Egy méhésznek viszont a munkájához nem elegendő a pár ezres létszám, neki arra kell törekednie, hogy az anya még ebben az időszakban is aktívan petézzen, a kaptárban pedig elegendő élelem álljon rendelkezésre egy több tízezer méhegyed átteleléséhez. Sokan választják azt a módszert, hogy nyár végén elveszik a kaptárból az összes mézet, s helyette cukrot adnak vissza táplálékul erre az időszakra. Csakhogy amíg a méhek ebből a cukorból mézet készítenek, az hatalmas munkát jelent nekik, s közben ők maguk is „elhasználódnak”. A méhészek munkájának az lenne a lényege, hogy ne egy idősödő állománnyal vágjanak neki ezeknek a hónapoknak, mert lehet, hogy az öregebb méheik januárra már elpusztulnak, hanem olyan fiatalokkal, akik még nem „dolgoztak”, vagyis zömmel szeptemberben születtek. De még náluk sem az a cél, hogy a hideg hónapokban a kaptárban cukorból mézet dolgozzanak fel a saját maguk ellátására, hanem hogy amikor az első nagy „virágkampány” érkezik – főként az akácvirágzáskor –, erejük teljében legyenek. Lázár Csaba szavai szerint,

ha kristálycukrot adnak nekik, abban olyan kevés a hasznosenergia-tartalom, hogy a méheknél tavaszra már hiánybetegségek alakulnának ki.

Ezért inkább jó pár kilónyit otthagynak az ősszel még begyűjtött lucerna és egyéb virágzó fűfélék mézéből a kaptárban, s egy vitaminokkal, hasznos tápanyagokkal teli „éléskamrát” biztosítanak télire, amit ők úgy hálálnak meg, hogy tavaszra fittek és munkára készek lesznek.

– Aki a természettel harmóniában foglalkozik a méhekkel, az odafigyel a jólétükre, és hosszú távon gondoskodik az állomány megőrzéséről. Annak a családnak, amelyiknek silány táplálékon kellett átvészelniük a telet, tavasszal nem „hordja” a repcét, miként akácot sem. Vagyis ha valaki leül, és összeszámolja, mennyit nyer azon, hogy ősszel elveszi az összes mézet a méhektől, és helyette cukorral eteti őket, amitől tavasszal nem tudnak majd munkába állni, megfosztva ezzel a gazdát a későbbi mézmennyiségtől, beláthatja, hogy

mindenki számára az a hasznosabb, ha télire a kaptárban marad valamennyi méz

– magyarázza a méhész. Az ő esetében ez kaptáronként minimum 15 kilogrammot jelent. Ezt annak idején egy tapasztalt, helyi szakemberektől tanulta meg, hiszen ez a mennyiség alapszükséglete a méheknek télire. Ha ennél többet vesznek ki, akkor az állomány átvált „takaréküzemmódba”, vagyis az anya nem rak annyi petét, így pedig könnyen előfordulhat, hogy a legmozgalmasabb kora nyári időpontokban a kívánatos 60-80 ezer fős családok helyett csak 30-40 ezer áll rendelkezésre. A 15 kilogrammos téli tartalék kaptáronként persze csak a minimum, ha tehetik, hagynak bent ennél többet, akár 20 kilogrammot is. A méhecskék ebből éppen annyit hasznosítanak, amennyi az áttelelésükhöz szükséges, mert a falánk emberekkel ellentétben, ezek a rovarok mindig csak annyit fogyasztanak, amennyire valóban szükségük van.

Utazás vagy helyben maradás?

Tiszanánán ma is legendák övezik Szabó Pista bácsit, akit az itteni méhészek afféle mesterüknek tartanak, és még halála után is emlegetik azokat a megfigyeléseket, módszereket, amelyeket ő tanított az utódoknak. Annak idején több északkeleti megyében dolgozott, s úgy ismerte a természetet, mint rajta kívül ma nagyon kevesen. Részben neki köszönhetjük, hogy a Nyírség egy részét akáccal telepítették be. A háború után a nyírlugosi állami gazdaságnál dolgozott, és munkássága egybeesett azzal az időszakkal, amikor azon a vidéken a homoki talajt fásítással igyekeztek megkötni, de később máshol is részt vett erdősítési programokban. A méhészkedést szenvedéllyel űzte, virágzáskor több helyre is elutazott az országban, mintát vett az akácokból, itthon pedig rendszerezte, külön-külön lemérte a virágjukat, s azt is feljegyezte, hogy melyik térségben hány napon keresztül virágzik az akác.

Nem véletlen, hogy Tiszanána térségéből például mostanság is számos méhész kerekedik fel kora nyáron, s viszi át a kaptárjait a Nyírségbe, Encsencs, Nyírlugos vagy épp Nyírgelse erdőibe.

Lázár Csaba ezzel a hagyománnyal némiképp szakított, ő a falujától 60 kilométerre, a Mátra térségébe telepíti virágzáskor a méheit. Ezt is alapos töprengés előzte meg, kiszámolta, hogy hiába adnak a nyírségi akácok valamivel több mézet, de mivel az a térség nagyon messze van, ha a benzinköltséget nézi, már megtérül a két terület hozamkülönbségéből adódó veszteség.

– Pergetéskor akár több napon keresztül is ott kell lennünk a több mint száz kaptárunk mellett, vinni az embereket, gondoskodni a szállásukról, étkezésükről – vagyis nincs érzékelhetően magasabb haszna annak, ha olyan távolra utazunk – véli a méhész.

Méhviasztól a mézeskalácsig

Tiszanánán helyi fiatalokat vontak be egy olyan programba, amelynek révén jobban megismerhették a méhészek munkáját.

A faluban negyven méhész dolgozik több mint 2000 méhcsaláddal. Szerettük volna megmutatni a fiataloknak e mesterség mindennapjait, s mindazt az óriási munkát, amelynek révén a méz végül az üvegbe kerül – mondta Lázár Tünde, a helyi Fekete István Könyvtár és Művelődési Ház vezetője, a kezdeményezés elindítója, aki családjával szintén méhészkedik. Megtervezték az elkészült kaptárak dekorálását, üvegcímkéket találtak ki, kereteket fűztek, amelyekbe beolvasztották a méhviaszt. Később a valóságban is megmutatták a fiataloknak, hogyan kell tisztán tartani a kap­tárakat, miként segíthetnek az élelempótlásban, és miképpen kell vizet biztosítani a méhek számára, továbbá hogyan lehet tavasszal a fészket szűkíteni, majd bővíteni, s milyen módszerekkel lehet az atka ellen védekezni. A helyi asszonyokkal együtt pedig mézes süteményeket készítettek, s a recepteket egy kiadványban is megörökítették.

– Nagy öröm volt számunkra, hogy felhívhattuk a figyelmet ezekre az apró kis állatokra, akiknek végeredményben élelmezésünket köszönhetjük.

A házi és a vadon élő méhek végzik a világon élő összes növényfaj nyolcvan százalékának megporzását: egyetlen méhcsalád 300 millió virágot képes beporozni naponta.

A méhek termékenyítik meg a Föld száz leggyakoribb gabonanövényének hetven százalékát, s a rovarbeporzás globálisan közel 300 milliárd euró gazdasági hasznot termel. Csak Európában 4000 zöldségfajta léte függ a virágbeporzók munkájától, de a gyümölcsfáink nagy része is olyan, amelynek szüksége van a beporzást végző rovarokra – foglalta össze Lázár Tünde, mi mindent köszönhetünk ezeknek az apró, szorgos élőlényeknek.

Európa is megmozdult a méhekért

Összegyűlt a „Mentsük meg a méheket és a gazdákat!” európai kezdeményezéshez szükséges 15 750 magyar aláírás – jelentette be a kampány magyarországi koordinátora, a Magyar Természetvédők Szövetsége április közepén. Közleményük szerint ezzel Magyarország lett a hatodik EU-tagállam, amely teljesítette az európai polgári kezdeményezésekre vonatkozó feltételeket. A szövetség azt kéri, hogy az Európai Unió támogasson egy olyan mezőgazdasági modellt, amely lehetővé teszi a gazdák és a természet számára a harmonikus együttélést.

Ezt úgy lehet elérni, ha nem használnak olyan vegyszereket, amelyek megölik a méheket.

Fontos követelésük, hogy a gazdák megfelelő támogatást kapjanak a beporzóbarát gazdálkodásra történő átállásra, a szintetikus növényvédő szereket pedig legkésőbb 2035-ig fokozatosan vonják ki a mezőgazdaságból, kezdve a legmérgezőbb szerekkel, a peszticidekkel, amelyek használatát legalább 80 százalékkal szeretnék csökkenteni 2030-ig.

Forrás: Kistermelők Lapja május