Back to top

Műanyag csomagolás: mi lesz helyette?

A zöldség-gyümölcs értékesítést is érinti, hogy július 1-jétől többféle csomagolóanyagot kivonnak a forgalomból. A meglévő készletek azonban még felhasználhatók, így az átállás zökkenőmentes lesz. Nemcsak az éttermi polisztirol dobozoknak mondunk búcsút, hanem habtálcás zöldséget, gyümölcsöt sem vásárolhatunk. Főként a rövid használati idejű műanyag csomagolóeszközök tűnnek el.

A lédig termékek kínálata környezetbarát, és a fogyasztó csak annyit vesz belőlük, amennyire épp szüksége van
A lédig termékek kínálata környezetbarát, és a fogyasztó csak annyit vesz belőlük, amennyire épp szüksége van
Magyarországon a csomagolószerek exportja és importja közel azonos mértékű, a belföldi termelés körülbelül 50 százalékát teszi ki. A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján tavaly Magyarországon 764 milliárd forint értékben körülbelül 1,3-1,4 millió tonna csomagolóanyagot használtunk fel, mondta Nagy Miklós, a Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség (CSAOSZ) főtitkára.

Főként az éttermek vetítették előre a médiában, hogy az egyszer használatos műanyag csomagolóanyagok betiltása, újak bevezetése drágulást eredményez majd, az utóbbiakhoz ugyanis magasabb áron jutnak hozzá.

Az egyszer használatos termékekről (SUP) szóló irányelv betiltásra vonatkozó rendelkezései a csomagolóanyagok csak viszonylag kis hányadát érintik. A tiltás hazánkban három területre terjed ki. Az európai szabályozással ellentétben nem forgalmazhatók a 15 és 50 mikron közötti falvastagságú, nem lebomló anyagból készülő műanyag hordtáskák; az Európai Unió előírásainak megfelelően tilos a polisztirolhab ételtartó dobozok, italospoharak és italtárolók, továbbá minden oxodegradábilis, azaz a természetben elporladó műanyag termék használata. Utóbbi anyagot vélhetően a műanyaggyártás technológiai jellemzői miatt tiltották be. Az Európai Bizottság a SUP irányelvben azokat a termékköröket sújtotta tiltással, amelyek – bár drágábban – más termékekkel helyettesíthetők. Ezek magasabb árát alapvetően az egyelőre alacsonyabb kereslet magyarázza, de az eddig felmerült kutatás-fejlesztési költségeket is erre az induló mennyiségre kalkulálták, említette a szakember.

A csomagolás fontos információkat is hordoz
A csomagolás fontos információkat is hordoz
Nagy Miklós szerint

az árak mérséklődhetnek, amint már nagy mennyiségben gyártják majd az új típusú csomagolószereket,

tehát az igények lehetővé teszik a gazdaságos sorozatgyártást, és az ellátási lánc valamennyi szereplője felkészül az új technológia alkalmazására.

Népszerűek voltak

A műanyagok általános elterjedése viszonylag alacsony árukkal, egyszerűnek tekinthető feldolgozás-technológiájukkal magyarázható. A fertőtleníthető és többször használható, azaz újrahasználható megoldások, termékek és eszközök révén számottevően csökkenthető a műanyaghulladék-képződés, a tisztításukhoz felhasznált vegyszerek, továbbá energiahordozók azonban ugyancsak terhelik a környezetet. A kis tömegű és kevés anyagot tartalmazó termék esetében ezért erősen kérdéses a környezeti előny, mondta Nagy Miklós.

A csomagolt fűszernövényeket könnyebb hazaszállítani
A csomagolt fűszernövényeket könnyebb hazaszállítani
Fotó: Lakatos Márk

A csomagolásokat és ezen belül is a műanyagokat érintő, 2018–2019-ben megjelent, majd módosított uniós irányelvek mind a csomagolóipar szereplőit, mind a csomagolóanyagok felhasználóit új megközelítésre, innovatív megoldások, fejlesztések meglépésére késztették. Megfogalmazódtak a fenntarthatóság követelményei, ami az áruvédelmet, a környezetterhelés lehető legkisebbre csökkentését és az anyagok körforgásban tartását jelenti. Gyakorlatilag

valamennyi anyag esetében megjelentek gyártásérett, ugyanakkor jelentős kedvező változást hozó fejlesztések, ilyenek a folyadékok befogadására alkalmas papírpalackok, vagy az anyagtársításokat kiváltani képes monoműanyag-típusok.

Hosszabb távon pedig számítani kell arra, hogy a termékgyártás fejlesztésével párhuzamosan eddig még nem alkalmazott, vagy széles körben nem alkalmazott termékek és csomagolásmódok jelennek meg (műhús, kapszulás termékek).

Eltűnt a habtálca

A habtálcáktól búcsút veszünk
A habtálcáktól búcsút veszünk
A zöldségek és gyümölcsök csomagolásában is változásokat hoz az új szabályozás. Betiltották a polisztirolból készült tálcákat, amire póréhagymát, paprikát, paradicsomot csomagoltak korábban, de

a műanyagok tekintetében nem a lebomlás a kulcskérdés.

Hiszen a természetbe jutva az alumíniumdobozok és az üvegpalackok lebomlása is hosszú, vagy egyáltalán nem történik meg. A kérdéses termékek esetében (polisztirol hab, vagy műanyag zacskó) a gyártástechnológia bonyolultságát kell vizsgálni. A műanyag zacskók jellemzően egyféle (mono) anyagból készülnek, amelyek ha gondosan kimosva kerülnek a gyűjtőbe, remekül újrahasznosítható hulladékot képeznek, csupán a szelektív gyűjtést kell hatékonyan megoldani. A polisztirol hab termékek (habgyöngyök, csomagolóeszközök) gyártástechnológiája viszont olyan, hogy az alapanyag előállításához gázt kell használni, ez segíti az anyag habo­síthatóságát, és magas hőmérsékletre van szükség. Itt tehát

a gyártástechnológia összetettsége és környezetterhelő volta indokolhatja a betiltást,

mutatta be Nagy Miklós a szabályozás alapjául szolgáló okokat.

Védi a terméket

A fogyasztók kedvelik a tisztított, vagy már részben előkészített zöldségeket, ezeknek azonban gondosabb csomagolás kell
A fogyasztók kedvelik a tisztított, vagy már részben előkészített zöldségeket, ezeknek azonban gondosabb csomagolás kell
Az áruházláncok egyre több terméket kínálnak lédig, mert mint mondják, ez a módszer környezetbarát, és pont annyi zöldséget-gyümölcsöt tehet a kosarába a vevő, amennyit akar. Ez előny az előrecsomagoláshoz képest, főleg akkor, ha a terméket a fogyasztó nem egyszer használatos zacskóban viszi haza, hanem többször használható zöldséghálóban, vagy csomagolás nélkül (például a dinnyére egyszerűen ráragasztható a tömegét és árát jelölő címke).

A csomagolt zöldség-gyümölcs azonban tovább tartja meg a minőségét. E termékkör esetében a csomagolásnak áruvédelmi jelentősége van.

A brokkoli példájával szemléltetve az előzőeket, gyakorlatilag érdektelen, hogy a hűtőszekrényben vagy csupán alacsony hőmérsékletű helyiségben tároljuk, az eltarthatósága attól függ, hogy ezt csomagolva, vagy csomagolás nélkül tesszük. Az eltérés körülbelül tízszeres, ami a párologtatás (nedvességveszteség) okozta tömegveszteségben nyilvánul meg.

Hűtőszekrényben, csomagolva tárolva 16 nap után a brokkoli kb. 1,5 százalékot veszít a tömegéből, csomagolás nélkül viszont 15 százalékot.

A szép csomagolás vonzóvá teszi az árut
A szép csomagolás vonzóvá teszi az árut
Ha csak spájzban tartjuk a csomagolt brokkolit, akkor a tömegveszteség ugyanennyi idő alatt kb. 2,5 százalék, csomagolás nélkül 26 százalék. Ezek a számok bizonyítják a csomagolás jelentőségét, és az árukár nem csupán a brokkoli elvesztésében jelenik meg, hanem a termesztésére felhasznált víz és energia elpazarolását is jelenti, említette példaként a CSAOSZ főtitkára.

A vastagabb marad

A betiltott szívószálakat, műanyag kávékeverő pálcákat, egyszer használatos műanyag italospoharakat általában mindössze pár percig használtuk, ezért volt aránytalanul nagy a környezeti terhelésük. A műanyag szatyrok közül az új szabályozással a vékonyabbak tűnnek el a forgalomból, a vastagabbak nem – de ennek is megvan az oka.

A 50 mikronnál vastagabb falú műanyag hord­tasakok – régi szóhasználattal bevásárló reklámtáskák – jellemzően többszöri használatra alkalmasak, így hulladékká válásuk nem rövid életciklus után következik be.

A jogalkotó azonban e kategóriát is magas környezetvédelmi termékdíjjal sújtja. A vékony műanyag tasakok viszont eltűnnek a boltokból, ezek azok, melyekkel jellemzően a péktermékeknél és a zöldség-gyümölcs részlegen találkozhattunk, és tényleg csak arra az egy alkalomra szóltak, hogy hazavigyük bennük a terméket.

A gépsorokat át kell alakítani

A csomagolóanyag-gyártó gépsorok az esetek többségében csak átalakítást, fejlesztést követően alkalmasak az új típusú anyagok gyártására, tehát az átállás nem jár ugyan teljes eszköz- és gép­sorcserével, de természetesen vannak költségei. A szakmai szervezet tapasztalatai szerint a csomagolóanyagot gyártók tudomásul vették a jogszabályi változásokat, amelyek cégmérettől függően eltérő hatást gyakorolnak a működésükre.

Az már korábban tudható volt, hogy ez a változás egyszer bekövetkezik.

A kutatás-fejlesztés iránt érzékeny magyar vállalatok már évek óta kísérleteznek például biológiai úton lebontható műanyagok alkalmazásával, és más megoldások fejlesztésével.

Hátrányuk elsősorban a külföldiekhez képest alacsonyabb tőkeellátottságukból adódhat, valamint abból, hogy milyen gyorsan képesek a technológiai váltásra.

A környezetbarátabb csomagolóanyagokra történő váltásra volt és lesz is némi átállási idő. A jogszabály értelmében 2021. július 1-jétől lépnek hatályba a tiltó rendelkezések. A tiltás a forgalomba hozatalra vonatkozik, a határidő előtt már forgalomba hozott termékek azonban még a készlet erejéig forgalmazhatók, felhasználhatók. Ez lehetőséget ad az ellátás folyamatosságának a fenntartására.

A megelőzés a valódi megoldás

Az egyszer használatos műanyagok tiltása mindenképpen fontos lépés környezetvédelmi szempontból, mondta Szabó György, a Humusz Szövetség nulla hulladék programvezetője.

A most tiltólistára került termékek jellemzően nem újrahasznosíthatók, a használat után többségük a hulladéklerakóba, -égetőbe vagy a természetbe kerül.

Mindazonáltal úgy gondolják, hogy a tiltás és a termékdíj növelése mellett a megelőzésre, valamint az újrahasználatra (pl. hatékony betétdíjas rendszer) kellene fókuszálni a törvényalkotásban. A hulladékgazdálkodásban jelenleg alapvetően újrahasznosítási célszámokat tűznek ki, pedig az újrahasznosítás az uniós hulladék keretirányelvben lefektetett hulladékhierarchia harmadik szintjén áll csupán, az első két szinten a környezeti (és gazdasági) szempontból előnyösebb megelőzés és az újrahasználatra történő előkészítés van.

Az igazán környezettudatos hozzáállás tehát nem az, ha az ember szelektíven gyűjti a hulladékot, mert az újrahasznosítás nem jelent megoldást napjaink hulladékkrízisére.

A megoldás az egyszeri használat után azonnal hulladékká váló csomagolóanyagok tudatos elhagyásában rejlik, a fogyasztóknál a többször használható vászonszatyrok, újratölthető műanyag vagy üvegdobozok használata; a kereskedőknél, gyártóknál pedig a csomagolóanyag minimalizálása, a betétdíjas rendszerek bevezetése hozhat előrelépést, említette a Humusz Szövetség szakembere.

Így érinti a termelőket

A kertészeti ágazat szereplőit kevésbé érintik a műanyag csomagolóanyagokkal kapcsolatos módosítások, mint például a vendéglátóipart, ahol sokkal jellemzőbbek voltak az általában egyszer használt műanyag termékek: szívószálak, poharak, evőeszközök, vagy a készételek csomagolására szolgáló habtálcák.

A lapunk idei 20. számában bemutatott Prok-Sa Kft. Bugyi településen nagy mennyiségben termeszt zöldhagymát. Proksa Sándor ügyvezető elmondta, hogy nekik a habtálcákat kellett elhagyniuk, melyre korábban zöldhagymát, darabolt és szeletelt pórét, valamint vegyes leveszöldség-csomagot tettek, majd befóliázták. Az áruházak többsége a tálcák helyett csokrosan ládában kéri a zöldhagymát, ám annak minősége így sokkal rövidebb ideig őrizhető meg, csomagolás nélkül ugyanis gyorsabban veszít a nedvességéből.

Az albertirsai Zöldpont 98 Kft. fűszernövényeivel számos áruházlánc kínálatában találkozhatnak a vásárlók az év minden szakában. A cserepes fűszernövények celofánhoz hasonló tasakban kerülnek forgalomba, csak míg a celofán anyaga BOPP, ez CPP, amire nem vonatkozik a most bevezetett tiltás, tudtuk meg Papp Ákos ügyvezetőtől. Ennek ellenére 2022-től ezt a csomagolást önkéntesen szeretnék lecserélni valami fenntarthatóbbra, hiszen a CPP csak akkor nem szennyezi a környezetet, ha szelektív hulladékgyűjtőbe kerül, azt azonban nem lehet tudni, hogy a vásárlók mekkora hányada figyel erre. Az új csomagolóanyag várhatóan papír, vagy kukoricakeményítőből készült műanyag lesz. A környezetbarát termékek a jelenlegi csomagolóanyagnál nagyjából 40 százalékkal drágábbak, a fűszerkertészet vezetője azonban bízik abban, hogy ezek az árak mérséklődnek, ha a fokozott igények kielégítésére nagyobb mennyiségben történik a gyártás.

Papp Ákos úgy véli, a vevőik számára fontos a környezettudatosság, így jó fogadtatása lenne az új csomagolásnak némi áremelés ellenére is. A kereskedők azonban nem teljesen osztják ezt a véleményt: ők attól tartanak, hogy a zöldfűszerek drágulása miatt egyes vásárlók lemondhatnak a termékről.

A cserepes zöldfűszerek csomagolása dekorációs célokat is szolgál, emellett információkat közöl a vásárlókkal. Nem utolsósorban pedig megvásárlásra alkalmassá teszi a terméket, hiszen e nyitott „tasakok” összefogják a benne lévő növényt, így sokkal egyszerűbb szállítani, mint a csupasz cserepeket, említette az ügyvezető.

A Trivega Kft. paradicsomai többségükben papírtálcán, kisebb arányban műanyag tálcán bio-PP fóliával kerülnek forgalomba. Egyik csomagolóanyag sem tartozik a most betiltottak közé, így a céget a mostani jogszabályi változások nem érintik, mondta lapunknak Nemes-Nagyné Vas Andrea, a cég ügyvezetője. Az összes általuk használt csomagolóanyag újrahasznosítható, amennyiben a vásárlók ezeket szelektíven gyűjtik.

Ezekre a műanyag tálcákra nem vonatkozik a tiltás
Ezekre a műanyag tálcákra nem vonatkozik a tiltás
A laskagombát termesztő Pilze-Nagy Kft. jelenleg PP és PE műanyag csomagolásokat használ, amelyeket a mostani változások nem érintenek, és szelektív gyűjtés esetén mindkettő újrahasznosítható, mondta Somosné Nagy Adrienn ügyvezető. A cégnél szeretik az innovatív és fenntartható megoldásokat, ezért az elmúlt öt évben is rengeteg csomagolóanyagot kipróbáltak, de technológiailag egyelőre egyik sem közelíti meg a most használt műanyagok tulajdonságait, ráadásul magasabb az áruk. A papírra nem térhetnek át, mert az átázik, a lebomló, de impregnált csomagolóanyagok pedig nagyon drágák jelenleg, így egyelőre megmaradtak a tesztelési fázisban. Indonéziából származó, pálmalevél alapú csomagolóanyagot is kipróbáltak a Pilze-Nagy Kft.-nél, ám ennek sem kicsi az ökológiai lábnyoma, lévén messziről kellene ideutaztatni. Az áruházláncok minél olcsóbban szeretnék megvásárolni a termékeket, hivatkozva a magyar fogyasztók árérzékenységére, emiatt az újfajta környezetbarát csomagolások jelenleg nem válthatják ki a továbbra is használható, alacsonyabb árú műanyagokat.
Laskagomba faládában
Laskagomba faládában
Amennyiben markáns fogyasztói szemléletváltás következne be, azaz a vevők hajlandók lennének többet kifizetni ugyanazért az áruért, mert az környezetbarát csomagolásban van, akkor gyorsabban terjedhetnének az új generációs anyagok. A magyar fogyasztó azonban nagyon árérzékeny, látható ez abból is, hogy akár tízszeresre is növekszik a gomba forgalma az áruházakban, ha akciósan, 20-25 százalékos kedvezménnyel kínálják, említette az ügyvezető.

Érdemes még kiemelni azokat a műanyag poharakat, melyekre ráírják, hogy komposztálható, csak az marad le róluk, hogy ez nem házi, hanem bizonyos anyagoknál csak ipari körülmények között valósul meg, tehát itt a tájékoztatáson is van mit változtatni. A jelenleg is használható műanyag csomagolások sokkal kevésbé lennének környezetszennyezők, amennyiben tényleg szelektíven gyűjtenék és újrahasznosítanák a teljes mennyiséget, mondta Somosné Nagy Adrienn.

Forrás: 
Kertészet és Szőlészet
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Kertészet és Szőlészet 2021/28 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Az Egyesült Királyság zöld utat adhat a génszerkesztett élelmiszereknek

Az Egyesült Királyság kormánya nemrég jelentett be, hogy megváltoztatja a génszerkesztésre vonatkozó szabályozást. Ezzel megalapozta, hogy a brit vásárlók hamarosan a boltok polcain találkozhatnak az így előállított élelmiszerekkel.

Kamerák nézhetik a hűtőszekrények tartalmát - szólnak, ha lejárna valami

Az okos bevásárlókocsik után jöhetnek a recepteket ajánló okos hűtők: az Amazon előrukkolhat egy olyan hűtőszekrénnyel, amely folyamatosan monitorozza, mi van benne, és ezek alapján akár a bevásárlást is elintézi.

Új intézkedés született a felelős tápanyag-gazdálkodás érdekében

A talajok tápanyagtartalmának megőrzésében fontos szerepe van a biomasszának, amit a mezőgazdasági területekről származó hulladékok és maradványanyagok felhasználásakor szem előtt kell tartani – jelentette ki Juhász Anikó, az Agrárminisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára.

Könnyebb lehet a hamis élelmiszerek azonosítása

Az élelmiszer-hamisítás, például a valótlan eredetmegjelölés több milliárd dolláros kárt okoz a gazdaságnak minden évben. A botanikusok ennek megoldására fejlesztettek ki egy modellt, mely hatékonyan és alacsonyabb költségekkel képes megállapítani az adott élelmiszerek valódi eredetét.

Magyar kezdeményezésre szigorodhatnak a mézkeverékek származás jelölési előírásai

Eredményre vezettek az elmúlt két év erőfeszítései, a Mezőgazdasági és Halászati Tanács mai ülésén az Európai Bizottság ígéretet tett a mézkeverékek származás jelölési előírásának felülvizsgálatára. Ez megteremti a lehetőségét a származási országok pontos feltüntetésének, amely alapján a vásárlók könnyen felismerhetik a silányabb minőségű, túlnyomórészt nem magyar mézet tartalmazó keverékeket.

Gombatermesztés kenyérhulladékból

A belga Colruyt kiskereskedelmi vállalat bejelentette, hogy partnerséget kötött az ECLO városi mezőgazdasági csoporttal annak érdekében, hogy kenyérhulladékát gombatermesztésre használja fel.

Mi történik a testünkkel, ha csípős ételeket fogyasztunk?

Egyesek élnek halnak a csípős ételekért, míg mások nem igazán tudják ezeket a fogásokat megemészteni. Erre az egyik magyarázat, hogy a chili paprika olyan anyagokat tartalmaz, amit a szervezetünk egyénenként változóan dolgoz fel; vannak, akik hirtelen izzadni kezdenek már egy falat után, mások pedig zokszó nélkül kérik egymás után a paprikákat.

Karácsonyi készülődés - Egyre növekszik a fagyasztott pulykák eladása

A fagyasztott pulykák értékesítése több mint 400%-kal nőtt, annak ellenére, hogy a karácsonyig csaknem három hónap van hátra. Az iparági szakértők szerint a fogyasztóknak a világjárvány idején a fagyasztott élelmiszerek vásárlása felé való elmozdulása és az élelmiszerhiány miatti aggodalmak ösztönzik a kereslet növekedését.

Az Aldi teljesen átalakíthatja az üzleteit, ha ez bejön

A Tesco és az Amazon után az Aldi is kényelmesebbé és gyorsabbá tenné a bevásárlást: Hollandiában jövőre tesztelik az első kassza nélküli boltot. Adatvédelmi szempontokat figyelembe véve, a fizetéshez egy applikációt kell letölteni, az áruk és az emberek mozgását pedig szenzorokkal követik.

Vegán proteinnel robbant az Abonett

Növényi fehérjével dúsított extrudált kenyeret fejlesztett ki az Abonett Kft., amely fennállása során először átlépte az egymilliárd forintos árbevételt.