Back to top

A precíziós gazdálkodás alapja

Fontos tanácskozásra és gépbemutatóra invitálta a szolnoki központú Magtár Kft. a partnereit. A rendezvény lehetőséget teremtett minden, a precíziós pályázathoz kapcsolódó technológia megismerésére, mindezt vontatott előadások nélkül, kötetlenül és közérthetően. Különböző munkaállomásokon, gyakorlatban mutatták meg a vezető mezőgazdasági technológiákat és adtak a résztvevőknek tanácsot ezek beillesztésére a digitális átállás pályázat keretén belül.

MMG - A precíziós gazdálkodás nem üzemméret függő

Így megtekinthetők volt a Steyr traktorok mellett a precíziós munkagép kínálat – a precíziós technikai megoldások és minden, ami mögötte van -, a Dammann önjáró permetezőgépek és a Reinke öntözési rendszerek. A szervezők álló és mozgó gépbemutató keretében ismertették termékeiket.

„Minden eszköz és szolgáltatás a Magtárnál, egy helyen megtalálható” - hangsúlyozta köszöntőjében Mikó Sándor. A cég ügyvezetője elmondta, 32 éve foglalkoznak mezőgazdasági gépek forgalmazásával, pótalkatrész ellátással, valamint az értékesített gépek teljes körű szervizelésével. A cég 1989 óta ismert és elismert szolgáltató partnere a mezőgazdasági termelőknek, melynek ügyfelei közé tartoznak a nagy és közepes méretű gazdaságok, valamint a családi gazdálkodók és az őstermelők is.

„A Magtár Kft. felkészült a percíziós gazdálkodásra”

- hangsúlyozta Kövesdi Sándor, hogy évekkel ezelőtt megalapították a Magtár GPS üzletágat. Ezen keresztül a partnereik hozzájuthattak a traktorokba szerelhető automata kormányzáshoz, az ISOBUS-os munkagép vezérlésekhez. Olyan eszközökhöz, melyekkel egy cégen belül optimalizálni lehet az önjáró gépek illetve a munkagépek munkáját, kijuttatási terveket lehet készíteni. Ennek eredményeként a termelők input anyagokat, s ezen keresztül pénzt takarítanak meg.

„Mivel ezt már évekkel korábban kialakítottuk, így nem ért váratlanul a most jövő pályázati lehetőség”- mutatott rá a cég értékesítési vezetője, bármely, a precíziós gazdálkodás keretein belül fellelhető eszközt a Magtár Kft. biztosítani tudja a partnereinek. Ennek tükrében szervezték a bemutatót is, hogy lássák, a pályázatban megfogalmazott elvárásoknak megfelelő kínálattal rendelkeznek.

Természetesen náluk elérhetők azok a szolgáltatások is, melyeket kötelezően igénybe kell venni, legyen az talajtérképezés, a különböző menedzsment zónák felmérése, szaktanácsadás, vagy a tervszerinti kijuttatási tervek elkészítése.

A szolnoki központú cég vezértermékei, a Steyr traktorok nem csak Ausztria nemzeti erőgépei, de Magyarországon is népszerűek. Minden egyes darabra három év, vagy háromezer üzemóra teljeskörű garanciát vállalnak. Ezek a gépek természetesen felszerelhetők ISOBUS-os munkagép vezérléssel, vagy ezen túlmenően akár automata kormányzással is.

Másik fő termékük a Dammann önjáró illetve vontatott permetező gépcsalád. A permetezőgép specialista gyártó az elmúlt években sokat fejlődött, ma már a negyedik generációs, Highlander típust kínálják a piacon. Ezek nagy hasmagassággal rendelkeznek - elérhetik az 1,9 métert -, s kanyarspecifikus, vagy akár szakaszonként differenciált kijuttatással, automata kormányzással, sok olyan extra felszereléssel kérhetők, amelyek a permetezéstechnikában élen járnak.

A munkagépek között a szakember kiemelte a Lemken és a Kverneland munkaeszközöket. Az ISOBUS-os és helyspecifikus kijuttatásra alkalmas eszközök csoportjában kiemelkedők a, a Kverneland CL Geospred, a TL Geospred precíziós műtrágya szórók, a Lemken Azurit szemenként vetőgép, vagy a Kverneland Optima V, Optima SX tipusok, szívott- vagy nyomottlevegős vetőgép rendszerek. Ezek mind kikiválóan illeszthetők egy ISOBUS-os traktorhoz, de rendelkeznek önálló vezérléssel is.

A Güstrower termékek közül a mérleges-szakaszolós műtrágyaszórókat, a mérleggel rendelkező, ISOBUS-os, adatrögzítésre alkalmas átrakó kocsikat említette a szakember.

A Tebbe szervestrágya szóróik szintén mérleggel, szakaszolási lehetőséggel állnak rendelkezésre, amivel talán kevesen találkoztak. Ha viszont ismertebb lenne, akkor már régen beillesztették volna a saját precíziós gazdálkodási rendszerükbe.

Kövesdi Sándor termék portfóliójukból kiemelte a Pöttingert, melynek gyári képviselője a Magtár Kft., s a Pöttinger Impress körbálázók kizárólagos hazai forgalmazói.

A Pöttingernél nagy fejlődésen ment keresztül a bálázó gyártás.

A Magtár Kft.-nél bíznak benne, hogy a szálastakarmány eszközei a jövőben is a támogatott körbe kerülnek, a nyertesek a jogosultság függvényében akár 50-60 százalékos támogatást is igénybe vehetnek.

Külön üzletáguk több, mint negyed évszázada foglalkozik az öntözéssel. Önjárókból az amerikai Reinke típusokat kínálják, a dobos öntözőberendezésekből a német Beinlich típusokat, a konzolosokból az angol Briggs jelenik meg. A jelenleg futó pályázathoz biztosítanak GPS vezérelt, precíziós öntözésre alkalmas eszközöket. „A tervezéshez nagy szakmai odafigyelés szükséges, hiszen a vizet is helyspecifikusan, milliméter pontossággal kell kijuttatni”- hívta fel a figyelmet az értékesítési vezető, erre pedig a Magtár által forgalmazott eszközök alkalmasak.

Partnereik beruházási terveinek megvalósításához hitelkonstrukciók formájában finanszírozási ajánlatokat biztosítanak. Akik viszont nem pályáznak, azoknak a szokásos lízing konstrukciókkal állnak rendelkezésre, amelyek kedvező kamatozással vehetők igénybe. Négy telephellyel – Szolnok, Hajdúnánás, Szekszárd és Békéscsaba - rendelkeznek, hogy ügyfeleikhez közelebb legyenek.

Kérdésünkre a szakember elmondta,

a precíziós gazdálkodás nem üzemméretfüggő. Egy zöldségkultúrában, akár 30-50 hektáros gazdaságban az automata kormányzással, az ISOBUS munkagépvezérléssel, a helyspecifikus input anyag kijuttatással sokat lehet spórolni.

Természetesen a nagyobb üzemméret magában hordja annak lehetőségét, hogy hatékonyabban lehessen gazdálkodni. Ehhez rendelkezésre állnak nagyobb teljesítményű és munkaszélességű gépek. A kombájnok adta hozamtérképezés pedig lehetőséget biztosít, hogy a következő években milyen módon lehessen tápanyagutánpótlást, vetést, növényvédelmet tervezni.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Alázat nélkül nincs eredmény

A magyar mezőgazdaság korosodó társadalmában egyre nagyobb hangsúlyt kap a generációváltás kérdése. Egyes gazdaságokban nincs, aki átvegye a cég vezetését, máshol az utódok mezőgazdasági érdeklődése hiányzik, de akadnak olyan szerencsés családi gazdaságok, ahol gördülékenyen zajlik a generációváltás. Így történt ez a Polyák családnál is, ahol egyértelmű volt, ki veszi át a gazdaság vezetését.

A menetstabilitást is növeli

A mezőgazdasági erőgépek széles körén használt radiál gumiabroncsok zömét műanyag vázszövettel gyártják.

Bővített funkciókkal és megújult belső térrel érkezett meg a Steyr második generációs CVT traktorcsaládja

Új fülkekialakítással, átdolgozott formavilággal, újragondolt kezelőszervekkel és fejlett csatlakoztathatósági technológiával a Terrus CVT traktorok új generációja került a STEYR kínálatának csúcsára.

Mérésekre támaszkodnak

Szőlőben ritkán beszélünk öntözésről és fagyvédelemről, ezért volt érdekes az a bemutató, amit a Mikóczy család tatai ültetvényében rendeztek. A 28 hektáros terület nagyobb részét tavaly óta öntözik, és valamilyen fagyvédelmi megoldásra is szükség lenne a területen. Az idén is csak a késői fakadás mentette meg az érzékenyebb fajtákat a tavaszi fagytól.

Sámsonék küzdelme a szlovák burgonyapiacon

Egy Komárom melletti kis faluban, Izsán jártunk, a Bokros-pusztán, ahol Sámson Ferenc és családja országos szinten is komoly burgonyatermesztővé nőtte ki magát. A család 400 hektáron gazdálkodik, aminek a negyedébe ültetnek burgonyát. A burgonyát csak öntözött területen termesztik, máshogy már nem is lehetne.

Az év traktorát is hozzák Bábolnára

Egyebek mellett két MASSEY FERGUSON újdonsággal, FARMTECH pótkocsikkal, trágyaszóróval és precíziós kijuttatásra alkalmas KERTITOX permetező géppel érkezik a Bábolnai Gazdanapokra az Agro-Alfa Kft. szeptember 9-11-én.

Pötréte, a kertészeti robotika fellegvára

Majdnem egy év után találkoztak újra személyesen a díszkertész szakma szereplői, ezúttal a Zala megyei Pötrétén, a Hári Díszfaiskola és a Hári Tech Kft. startup vállalkozás telephelyén.

Napenergiával működő takarmányozó robot

Közösen fejlesztett napenergiát hasznosító elektromos takarmányozó robotot a Lemmer Fullwood az osztrák Hetwin céggel.

Hogyan védjük meg és műveljük a szőlőt?

Átfogó képet kaphattak a szőlő növényvédelméről, tápanyag-utánpótlásáról és a gépesítés lehetőségeiről azok, akik ellátogattak Rádpusztára, a Vititech 2021 rendezvényre. Működés közben lehetett tanulmányozni, összehasonlítani a bemutatott gépeket.

Július 26-tól lehet pályázni a precíziós fejlesztések támogatására

Július 26-tól benyújthatók a támogatási kérelmek a Mezőgazdaság digitális átállásához kapcsolódó precíziós fejlesztések támogatása elnevezésű pályázati felhívás keretében. A kormány által több, mint háromszorosára emelt vidékfejlesztési forráskeretnek köszönhetően a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 100 milliárd forint - jelentette be Nagy István agrárminiszter.