0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Áll a gyümölcsexport a zavargások miatt

Káoszba fulladt a helyzet a Dél-Afrikai Köztársaság két tartományában, a rendőrségnek egyelőre nem sikerült megfékezni a volt elnök börtönbe kerülése miatt kitört zavargásokat, és ezt a gyümölcsexport is megsínyli.

Július elejétől tartanak a fosztogatások, gyújtogatások KwaZulu-Natal, illetve részben Gauteng tartományban; ez utóbbiban található Johannesburg is, a Dél-Afrikai Köztársaság gazdasági központja. A rendőrségnek, illetve a kivezényelt katonáknak sem sikerült megfékezni a kiterjedt zavargásokat. A károk milliárdos nagyságrendűek, és mivel a durbani kikötő is blokád alatt van, áll a citrusexport – számolt be róla a friss zöldség-gyümölcs nemzetközi kereskedelmére szakosodott fruchthandel.de portál.

Ahogy írják,

Durban kikötője a dél-afrikai gyümölcsexport legjelentősebb indulóállomása, jelenleg azonban áll a forgalom,

mivel a dolgozók nem tudják megközelíteni. Így aztán a vasúttársaság leállította a vonatforgalmat is az ország északi felének termesztőkörzetei és a kikötő között; mindezt éppen a citrusbetakarítás kellős közepén. A becsült kár eddig 592 millió rand, ami kb. 34 millió eurónak felel meg. Justin Chadwick, a dél-afrikai citrustermesztők szövetségének ügyvezetője úgy nyilatkozott, hogy a szedéssel és az exportra csomagolással egyelőre nem állnak le, mivel ezt nem lehet egyik pillanatról a másikra veszteség nélkül megtenni.

Közben az avokádónak is éppen csúcsszezonja van, azonban az az ágazat kevésbé érintett,

mivel az exportszállítmányok java része Fokvárosból indul, írja a fruchthandel.de cikke.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu