Back to top

Keressünk bogarat a parlagfű ellen! Aki látta, írjon!

Bár a parlagfű elleni védekezés hagyományos eszközökkel is elvégezhető, a leginkább kívánatos módszer mégis csak a biológiai védekezés lenne. Ismert jelenség a természetben, hogy ha egy faj, számára idegen helyre kerül, ahol meg tud telepedni, akkor kis idő múlva követik őt a természetes ellenségei is.

A parlagfű már hosszú évtizedek óta megtelepedett Európában, azonban a természetes ellenségei eddig nem bukkantak fel - írja a Nébih. A világon sok kutatás folyt már és jelenleg is sokakat foglalkoztat a parlagfű elleni biológiai védekezés témaköre.

A tudományos eredmények alapján a legígéretesebbnek egy bogár, a parlagfű olajosbogár (Ophraella communa) tűnik a parlagfű elleni védekezésben.

Ez a faj Észak-Amerikából származik és már Európában is megjelent, stabil populációja Észak-Olaszországban, Milánó környékén alakult ki.

Ophraella communa
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai az elmúlt években vizsgálták ezt a bogarat, elsősorban tápnövény-preferencia szempontjából. A vizsgálat eredménye szerint pl. a napraforgó még alternatíva hiányában sem felelt meg neki. A Nébih folytatja a biológiai védekezési lehetőségek keresését, ezért megállapodást kötött az ELKH (Eötvös Lóránd Kutató Hálózat) ATK Növényvédelmi Intézetével. Az együttműködés célja a parlagfű olajosbogár magyarországi előfordulásának felmérése, illetve további vizsgálatok beállítása a bogár hazai viszonyok közötti életmódjának megismerésére.

A hazai előfordulásról tavaly már megjelent egy publikáció, viszont azóta újabb igazolt előfordulással még nem találkoztak a kutatók.

A Növényvédelmi Intézet a közösségi médiában kéri a természetjárók és hobbi rovarászok segítségét a parlagfű olajbogár felderítésére, amelyhez ezúton a  Nébih is csatlakozik.

Az ATK Növényvédelmi Intézetének kutatói kérik a lakosság, a rovarászok, a gazdálkodók és a természetjárók szíves segítségét a tavalyi év őszén hazánkban is megjelent parlagfű-olajosbogár (Ophraella communa) hazai előfordulásának a pontosabb feltárásához.

A bogár könnyen felismerhető, kb. fél centiméter hosszúságú, sárga, sárgásbarna színezetű, melynek szárnyfedőin fekete hosszirányú sávok láthatók. Főleg parlagfűn található meg, amelyen szabad szemmel is jól megfigyelhető.

A szakemberek kérik, hogy aki a bogarat látta, úgy küldje el annak pontos előfordulási adatait, amely magában foglalja a következőket: megfigyelési dátum, helyszín, lehetőleg egy jó minőségű fénykép, melyeket a parlagfubogar@atk.hu e-mail címre kérnek elküldeni.

Ophraella communa

Forrás: 
Nébih

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Ez nem a kukorica éve

Szeptember eleje évtizedek óta egyet jelent a martonvásári kukoricabemutató idejével. Így volt ez idén is, azzal a megkötéssel, hogy a koronavírus miatt a kutatóintézet épületében a tanácskozás elmaradt, helyette kint, kis csoportokban szemlézhették az intézet fajtáit az érdeklődők. A fajta- és agrotechnikai bemutatókat külön tartották.

Intenzív ajánlat szójából és napraforgóból

Előző héten a KITE Zrt. dalmandi és nádudvari hibridkukorica- és cirokbemutatóján tapasztaltakról számoltunk be, ezen a héten pedig a szójával és a napraforgóval folytatjuk a tudósítást. Összegzésképpen mi is csak úgy fogalmazunk, mint Hadászi László innovációs főigazgató, aki mindkét helyen elmondta: a szélsőségek szorításában küzdünk.

Csörög a növényzet a Dél-Alföldön

A szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft. szeptember 2-án tartotta hibridkukorica-bemutatóját Kiszomboron. Ez évek óta így történik. Az oda érkezőket már nem nagyon éri meglepetés, mert a helyszínt övező közel 100 kilométeres körben szinte teljesen elszáradt a növényzet, zöldet még mutatóban is alig látni.

Újabb „horror” vágóhidat záratott be a Nébih és a KH

A Nébih ellenőrei 2021 szeptemberében a Közbeszerzési Hatóság (KH) munkatársaival együttműködve végeztek ellenőrzést egy Hajdú-Bihar megyei sertésvágóhídon. A Nébih szakemberei az egységben tapasztalt gyomorforgató körülmények miatt azonnali hatállyal felfüggesztették annak működését, egyúttal 15 tonna élelmiszer forgalmi korlátozását rendelték el. Az eljárás és a bírság kiszabása folyamatban van.

Gomba elleni bevonat cellulóz nanoszálakból

Megvédi a szóját a szójarozsda fertőzésétől, ha leveleit cellulóz nanoszálakkal vonják be. Erre jutottak az University of Tsukuba kutatói. Első hallásra ugyan ellentmond a józan észnek, hogy nedvszívó bevonattal óvjunk valamit a rozsdagomba ellen, de a szója és a szójarozsda esetében úgy tűnik, mégis működik.

Kevesebb mint egy év alatt valósult meg az öntözési beruházás

A tervezéstől az öntözés megkezdéséig szűk egy év alatt valósult meg a dunapataji Új Élet Mezőgazdasági Kft. 131 millió forintos öntözési beruházása, amelyhez ötven százalékkal járult hozzá az állam. A környék és a régió eddigi legnagyobb Valley öntözőgépét építették meg, amely 24 óra alatt 94 hektárt képes beöntözni 7,11 milliméteren, hektáronként 327,6 köbméter víz felhasználásával.

Együtt a szakma és a szórakozás

A Bagossy Brothers és a Punnany Massif csalogatta a fiatalokat a Pápai Expo és Agrárpiknikre, amit 24. alkalommal rendezett meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a város önkormányzata szeptember 17-19-én.

Kik a világ legvagyonosabb gazdái?

Lehet-e vagyont építeni a mezőgazdasági termelésből? Igen, a mai világban a mezőgazdaság olyan üzletággá vált, amely több milliárd dolláros profitot termelhet. Ki keresi a legtöbbet a mezőgazdasági termelésből? A sertéskirály és a Fidzsi-szigetek vízkitermelői: íme a világ leggazdagabb gazdái.

Drága dolog a parlagfű

Legerősebb allergén növényünk, a parlagfű pollenjére a légúti allergiások 60 százaléka érzékeny és a számuk száma évről évre emelkedik, számuk szakemberek becslése szerint most 2 millió körül van. Ők azok, akik a köhögés, tüsszögés, orrfolyás elkerülésére antihisztamin-készítményeket szednek, és több milliárd forintot hagynak a patikákban.

India a cukortermelés 5,6%-os növekedésére számít 2021-22-ben

India második legnagyobb cukortermelő államának, Maharashtrának a cukortermelése várhatóan 5,6%-kal nő és eléri a 112 millió tonnát az október 1-jén kezdődő következő cukorszezonban. Az állam október 15-től kezdi meg a 2021-22-es feldolgozási szezont - döntött hétfőn az Uddhav Thackeray miniszterelnök által vezetett bizottság.