Az őzbakvadászat április 15-től kezdődik és szeptember 30-ig tart. Ebben az időszakban van lehetősége a vadászoknak a kívánt nagyságú és formájú agancsot viselő egyedek elejtésére, vagy a gyengébb képességű bakok válogató vadászatára.
A bakgida születés után másfél hónappal kezdi el növeszteni gidaagancsát, amit aztán januárban lehullajt.
Ezután az egy éves bakok következő agancsfelrakásából kifejlődhet nyársas, villás vagy ritkán hatos (ágszámok) agancsforma. Az agancs külalakja mellett már az első évben nagy különbség lehet az agancstömeget illetően.
Az agancsfejlődést számos tényező is meghatározza.
Egyfelől az állat genetikai adottságai, hogy milyen géneket hordoz az adott egyed, illetve nagy jelentőséggel bírnak a környezeti tényezők is.
Alapvetően semmit sem tudunk az őz esetében a gének és a környezet közötti kölcsönhatásokról, ezért az őzállományok genetikai befolyásolására vonatkozó elméletek inkább spekulációnak, mint megalapozott elméleteknek mondhatók.
Vadgazdálkodás vonatkozásában a táplálékellátottság, a talajadottságok és a vadállomány mennyisége, valamint minősége közötti kapcsolat az élőhelyen keresztül közvetve ható tényezőnek minősülnek.
A réti talajokon, a csernozjomon és a szikes földeken táplálkozó őzbakok agancstömege arányosan masszívabb, nehezebb, mint a barna erdőtalajokon, váztalajokon vagy kőzethatású talajokon élőké. Ezek a talajok kisebb agancstömeget eredményeznek, de az adott terület őzsűrűsége és hasznosítási aránya is további ráhatással van a grammokra, ahogyan hazai vizsgálatok alapján tudjuk, hogy a természetes vizek jódtartalma is.
A talajtermékenység és -típus mellett a felszínborítás is meghatározó.
A negatív hatású talajok jelentős részében az erdősültség a meghatározó, míg a pozitív hatású talajok esetében a felszínborításra a mezőgazdasági biodiverzitás a jellemző.
Az agancs tömegére kedvezőtlen hatású talajtípusok nem mondhatóak az őz tipikus élőhelyének, inkább a tűréshatáron lévő területeknek nevezhetők. A barna erdőtalaj esetében az erdőborítás dominál, ami nem kifejezetten kedvez a ligeterdei körülményeket preferáló őznek, miképpen a hegyvidéken lévő kőzethatású talajok sem.
Az őz azonban nem csak a bakok vadászata miatt fontos.
A trófeás vadból származó bevételek mellet az őz húsa is nagyra becsült a vadgazdálkodásban. Az elmúlt évtizedekben a lőtt őz iránti kereslet folyamatos volt, és a felvásárlási árak sokkal kevésbé ingadoztak, mint a szarvas vagy a vaddisznó esetében. Sokan alábecsülik az őzek lőtt vadként való értékesítéséből származó bevételt, pedig a jövőben számos vadgazdálkodó számára ez lehet az egyik olyan bevételi forrás, ami a megfogyatkozott apróvad vagy a vaddisznó bevételét helyettesíti.