Back to top

Csaknem egymilliárdot vett el a Covid a dísznövénykertészektől

A dísznövény ágazat nettó árbevétele 2020-ban 11,5 milliárd forint volt, 900 millió forinttal kisebb a 2019-esnél; az elmúlt év a koronavírus-járvány és a tavaszi szélsőséges időjárás miatt is különösen nehéz volt a termelőknek – írja a Világgazdaság az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) éves jelentése alapján.

A lap hétfői cikkében rámutat: tavaly a korlátozó intézkedések után a termelők, akik a bevételeik közel 70 százalékát tavasszal realizálják, súlyos károkat szenvedtek.

A piac lényegében összeomlott, leállt a turizmus, a vendéglátás, a rendezvényszervezés.

Fotó: www.pixabay.com
Az AKI adatai szerint tavaly Magyarországon 1566 hektáron termeltek dísznövényt, az erre használt területből szabadföldi 1474 hektár, fedett, fűthető 78, fedett, fűtetlen pedig 11 hektár volt. A terület 92,7 százalékát faiskolaként használták a gazdálkodók, 2,7 százalékán vágott virágot és vágott zöldet, 4,6 százalékán pedig cserepes és hagymás dísznövényt termesztettek. A díszkertészetek 22,4 százaléka kizárólag vágott virággal, 25,3 százaléka csak cserepes, kiültetésre szánt balkon- vagy hagymás növényekkel foglalkozott 2020-ban.

A dísznövény-kertészetek 2266 munkatársat foglalkoztattak.

Az ágazat 2020. évi 11,5 milliárd forint nettó árbevételéből a legnagyobb mértékben a faiskolai növénytermesztés részesedett 7,54 milliárddal, a vágott virág és a vágott zöld 0,9 milliárdot, a cserepes, kiültetésre szánt és hagymás növények pedig 3,1 milliárdot hoztak.

A kivitel értéke 2019-ben 2777 millió, 2020-ban pedig 2967 millió forint volt. A behozatal 2019-ben 2555 millió, 2020-ban 2401 millió forintot ért el.

A hazai dísznövényexport alapvetően az uniós tagországokba irányult. A legjelentősebb exportpiac Románia volt 220 millió forint értékű kivitellel, Szlovákiába 202 millió, Németországba pedig 129 millió forintért exportáltak a hazai termelők dísznövényt.

Az import csaknem 80 százaléka Hollandiából érkezett.

A nyers és a drogformában beszerzett hazai gyógynövények (termesztett és vadontermő) együttes mennyisége meghaladta a 2700, illetve az 1600 tonnát 2020-ban.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Növények mindenekelőtt

A kertépítészet igazi misztérium, izgalom, melynek lényegét a növények adják, kezdte előadását Sarah Price a Magyar Tájépítészek Szövetsége és a Magyar Kertépítők Országos Szövetsége által szervezett nemzetközi tájépítészeti szakmai napon.

„Uccu bizony, megérett...”

Tizennyolcadik alkalommal szervezték meg az idén a meggynapokat a vajdasági Bácsfekete­hegyen élő magyarok, akik a nehézségek dacára évtizedek óta jeleskednek a meggytermesztésben és -feldolgozásban.

Elektromos riadó a paradicsomban

Elektromos jelekkel riasztja a növény többi részét a paradicsom termése hernyófertőzéskor, derült ki egy nemrég végzett vizsgálatból.

Kóser kertészetet tanulhatnak az SZTE mezőgazdász hallgatói

Tökéletesen illeszkedne az új képzés abba a törekvésbe, amely szerint az SZTE MGK-n funkcionális kertkultúrát kezdenének oktatni. A kereslet már most is megvan: az izraeli piac tonnaszám venné fel a magyar kóser és a kommersz uborkát is.

Szúrós segítőtársak

A gyógynövények között többnek is van tövise vagy tüskéje, ami arra hivatott, hogy megvédje a növényt, ha már helyváltoztatásra, menekülésre nem képes. Ezek a harcias növények is számos hasznos hatóanyagot rejtenek.

Törzsültetvény régi fajtákból

Háromszázféle régi sváb alma- és körtefajtát őriznek meg a jövő nemzedékeinek a weihenstephan-triesdorfi alkalmazott tudományok egyetem (HSWT) gyümölcstermesztési kísérleti állomásán létrehozott 4000 négyzetméteres ültetvényben.

Augusztus 17-20. között Farmer-Expo Debrecenben

Több kiállító, szakmai és élményprogram várható az idei Farmer-Expón, mint amennyi 2019-ben volt. Tavaly a covid-járvány keresztbe tett a kiállításnak, mégsem maradt el, de idén minden korábbinál nagyobb területen és nagyobb látnivalókkal várja a látogatókat a debreceni kiállítás.

Uniós oltalomban részesült a Tuzséri alma és az Őrségi tökmagolaj

Az Európai Bizottság augusztus 2-i döntésével a Tuzséri alma és az Őrségi tökmagolaj elnevezés uniós oltalomban részesült. Az Agrárminisztérium Földrajzi Árujelzők Programjának eredményeként így 73-ra emelkedett az uniós oltalom alatt álló magyar agrártermék földrajzi árujelzők száma: 25 élelmiszer, 38 bor és 10 szeszes ital elnevezése védett az EU területén.

Mérésekre támaszkodnak

Szőlőben ritkán beszélünk öntözésről és fagyvédelemről, ezért volt érdekes az a bemutató, amit a Mikóczy család tatai ültetvényében rendeztek. A 28 hektáros terület nagyobb részét tavaly óta öntözik, és valamilyen fagyvédelmi megoldásra is szükség lenne a területen. Az idén is csak a késői fakadás mentette meg az érzékenyebb fajtákat a tavaszi fagytól.

Így szaporítsunk nyáron rózsákat, díszcserjéket...

A legtöbb díszcserje, sőt a rózsák is éppen nyáron mutatják legszebb arcukat. Nyaralásaink során - ha megtetszik egy növény - kis szerencsével és némi gondozással szaporíthatunk belőlük magunknak. "Növényt lopni nem bűn" tartja a mondás, ami nem igaz, de szerencsére egy hajtásdarabból is nevelhetünk újabb egyedet így a "kecske is jól lakik és a káposzta is megmarad" - a mondásoknál maradva...