Back to top

Etilén-oxid aloldalt indít honlapján a Nébih

A világszintű termékvisszahívásra való tekintettel „Etilén-oxid tematikus aloldalt” alakított ki honlapján a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A folyamatosan frissülő felületre azok a Magyarországon forgalomba hozott termékek kerülnek, amelyek bizonyítottan etilén-oxiddal szennyezett adalékanyag felhasználásával készültek.

Az aloldal létrehozásával az érintett termékek könnyebb azonosítását és visszagyűjtését segíti a hivatal.

Az Európai Unió egységes állásfoglalása alapján minden olyan terméket ki kell vonni a forgalomból és vissza kell hívni a vásárlóktól, ami bizonyítottan etilén-oxiddal szennyezett adalékanyag felhasználásával készült. Fontos tudni, hogy a késztermékek szennyezettsége alapvetően alacsony mértékű (sok esetben ki sem mutatható), azonban mivel széles körben, több termékcsoportban felhasznált adalékanyagról van szó, a napi bevitt szennyező mennyisége összeadódik.

A széleskörű visszahívásokra tehát a fogyasztók maximális biztonsága érdekében van szükség.

Tekintettel arra, hogy az intézkedés Magyarországon is több terméket érint, és további esetek is várhatók, a Nébih létrehozta az „Etilén-oxid tematikus aloldalt” (https://portal.nebih.gov.hu/etilen-oxid). A hivatal szakemberei a felületen táblázatos formában, elkülönítve és pontos azonosítókkal ellátva gyűjtik össze az etilén-oxiddal szennyezett termékeket. A lista az aktuális termékvisszahívásokat követve, folyamatosan frissül.

Javasolják a vásárlóknak, hogy a legfrissebb információkért rendszeresen kísérjék figyelemmel az aloldalt!

Továbbá kérik, hogy körültekintően ellenőrizzék a birtokukban lévő termékek azonosítóit és csak pontos egyezés esetén vigyék vissza azokat a vásárlás helyére!

Együttműködésre kérik az élelmiszer-vállalkozókat is, akik a termékvisszahívás aloldalon található előírásoknak eleget téve jelenthetik be a Nébih felé azokat a tételeket, amelyekről bebizonyosodott, hogy szennyezettek. Segítő közreműködésüket előre is köszönik!

Forrás: 
Nébih

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Az élővilág és a munka szeretetére tanítanak

„Elvarázsol az a rendezettség és szépség, amit a méhek megtestesítenek. Amikor kaptárt bontunk, egy jól szervezett társadalom tárul elénk, amiben a család a legfontosabb. Mindenkinek megvan benne a maga feladata, és hihetetlen pontossággal teszik a dolgukat."

Követendő példa az ezeréves határnál

Vannak olyan vidékek Romániában, ahol még mindig visszafogottan gondolkodnak a mezőgazdasági társulásról, mert egyesek emlékezetében még mindig elevenen él a szocialista tervgazdaságon alapuló termelőszövetkezeti rémálom. Szerencsére, a rendszerváltás óta eltelt 30 esztendő alatt felnőtt egy nemzedék, amelynek a tagjait már nem kísérti a múlt szelleme.

Hagymafélék: szívünk és keringési rendszerünk támogatói

A hagymafélék tízezer éve megunhatatlanok, egész évben velünk vannak, és egészségügyi hatásaik miatt különösen hasznos a fogyasztásuk. Igaz nyáron kissé háttérbe szorulnak, de annál inkább jelentőségteljesek ősszel és télen.

James Bond lecserélte ikonikus koktélját

A Heineken egy új reklámfilmet mutatott be az új James Bond film, a Nincs idő meghalni közelgő bemutatójának alkalmából, „Worth The Wait”, (Megéri a várakozás) címmel, melynek főszereplője maga James Bond megtestesítője, Daniel Craig.

A digitalizált állattenyésztés a kiszámítható jövő kulcsa

Földünk népességnövekedésével az állattenyésztésnek is tartania kell a lépést: ki kell szolgálnia a megnövekedett igényeket a húsáruk iránt úgy, hogy közben az állatjólléttel, a környezeti fenntarthatósággal és a közegészségüggyel kapcsolatos aggályokat is figyelembe veszi.

Tippek a szamóca ideális tartósításához a MATE fiatal kutatójától

Az egészséges életmód szerves része a gyümölcsökben gazdag táplálkozás, mely többek között magas vitamin- és antioxidáns-tartalommal járul hozzá szervezetünk működéséhez. A világ egyik legnépszerűbb bogyósgyümölcse a szamóca, melynek háztartásokban és nagyüzemi szinten történő tartósítása biztosítja a kedvelt szezonális termés egész éves fogyasztását.

Újabb „horror” vágóhidat záratott be a Nébih és a KH

A Nébih ellenőrei 2021 szeptemberében a Közbeszerzési Hatóság (KH) munkatársaival együttműködve végeztek ellenőrzést egy Hajdú-Bihar megyei sertésvágóhídon. A Nébih szakemberei az egységben tapasztalt gyomorforgató körülmények miatt azonnali hatállyal felfüggesztették annak működését, egyúttal 15 tonna élelmiszer forgalmi korlátozását rendelték el. Az eljárás és a bírság kiszabása folyamatban van.

Értéke az eredeti, tartalma megújult

Idén mindenképpen rendhagyó lesz az OMÉK, ugyanis a HUNGEXPO megújult kiállítóterén és ezúttal az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás társrendezvényeként fogadja a látogatókat október 7–10. között. De nemcsak külsőségekben és a rendezés keretében változott meg az ország egyik legnagyobb agrárrendezvénye, hanem tartalmában is.

Nem a fogyasztókkal akarják megfizettetni veszteségeiket a tojástermelők

Nem tekinthető normálisnak a tojáson alkalmazott 50-55 százalékos árrés. A május óta veszteséges termelők többet fognak kérni, de ez nem jelenti azt, hogy a fogyasztói árnak is növekednie kell – mondta Szép Imre, a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének elnöke a mai sajtótájékoztatón, amelyet a szaktárca és az Agrármarketing Centrum szervezett a tojás világnapja alkalmából.

A szegényebb étrend miatt zsugorodnak a világ legmagasabb emberei

Évtizedek óta a holland férfiak és nők a világ legmagasabb emberei, ám az utolsó generáció átlag egy centiméterrel kisebb az előzőnél, kutatók ennek okát a szegényebb étrenddel magyarázzák.