0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Magyarország Digitális Agrárgazdaság Fejlesztéséért díjak

A díjazottak Jakab István, a MAGOSZ elnöke, a Magyar Országgyűlés alelnöke, dr. Gál András Levente, a Digitális Jólét Program szakmai vezetője és Farkas László, a zimányi Farkas Kft. tulajdonosa.

Jakab István személyesen támogatta a Magyarország Digitális Agrár Stratégiájának elkészítését, valamint a stratégia kormány általi elfogadását. Részt vállalt a Digitális Jólét Program által koordinált stratégia megvalósításában, a digitalizáció szükségességének elfogadtatásában.

Az ágazat meghatározó vezetőjeként közreműködésével megalapozta a gazdák figyelmének felkeltését – hangzott el a díj odaítélésének indoklásaként.

Jakab István a díj átvételekor hangsúlyozta, hogy a 21. század emberének korszerű tudásra van szüksége, hogy a jövő élelmiszergazdaságának kihívásainak megfeleljen. A MAGOSZ elnöke egyben felszólította a fiatal gazdákat, vegyék ki részüket a gazdaságok irányításában és dolgozzanak együtt idősebbekkel.

Dr. Gál András Leventének adományozták a díjat, mert mint a Digitális Jólét Program szakmai vezetője 2018 óta koordinálja Magyarország Digitális Agrár Stratégiájának elkészítését és végrehajtását. Utóbbit az általa vezetett, számos kormányzati szervezet bevonásával létrehozott munkacsoport állította össze, és a kormány 2019-ben fogadta el. Iránymutatásai és a Digitális Agrár Stratégia tapasztalatai alapján 2021-ben került sor a Digitális Élelmiszeripari Stratégiai elkészítésére.

Dr. Gál András Levente a díj átvételekor kijelentette:

„Eddig a mezőgazdaság kétszereplős volt; ember, természet, paraszt, föld. A 21 században megjelent a 3. szereplő; a gép a precíziós mezőgazdaságban. Ma már egyre dinamikusabban változik a jogszabályi környezet, amihez alkalmazkodni kell.”

Farkas László, a zimányi Farkas Kft. tulajdonosa a vállalkozása 2003 januárja, a vállalkozás megalakulása óta használja, alkalmazza a helyspecifikus gazdálkodás vívmányait. A vállalkozás jelenleg 434 ha területen folytat saját termelést, további 204 ha területet integrál. Farkas László a gépvásárlási döntéselkészítés folyamán, egy 2003-ban, Keszthelyen megrendezett tanácskozáson hallott először a precíziós gazdálkodásról. Rögtön felismerte, hogy ezt a technológiát kell alkalmaznia a szabálytalan alakú és heterogén talajú táblákon. A Farkas Kft. szervezésében több szakmai találkozót is rendeztek, amelyek mindig nagy érdeklődésre tartanak számot. A vállalkozás részt vett és részt vesz több fejlesztési projekt eredményeinek tesztelésében így közvetlenül is hozzájárul az innovációk eredményéhez.

Farkas László a díj átvételekor hangsúlyozta, konkrét praktikákat kellene kidolgozni a digitális technológia használatra és ezt megosztani a termelőkkel.

„Nagyon széles a digitalizáció, szeretném, ha nem csak a precíziós gazdálkodásra szűkítenénk le.

Javaslom a gazdatársaimnak, hogy foglalkozzanak a gondolattal, mert ha mindenki alkalmazná, sokkal szebb eredményeket tudnánk elérni, ráadásul fenntartható módon.”

Forrás: magyarmezogazdasag.hu