Back to top

AGCO/Fendt: pozitív kilátások

A 2020-as különleges év után még az idei esztendőt is erősen befolyásolja a globális koronavírus-járvány, különösen az áruforgalom és -szállítás nehézségei miatt. Ezzel együtt a német és a nemzetközi mezőgazdaságigép-piac kedvezően alakul, ami a Fendt számára is jó kilátásokat jelent, hangzott el az AGCO/Fendt sajtótájékoztatóján a napokban.

„A koronavírus-járvány 17. hónapjában járunk, amire egyikünk sem számított, és amivel a nemzetgazdaság sem tud lépést tartani. A világjárvány minket is elért” – jellemezte a nemzetközi ellátási láncok helyzetét Christoph Gröblinghoff, az AGCO/Fendt igazgatótanácsának elnöke.

Mint mondta, a Fendt eddig jól reagált a folyamatosan változó kihívásokra, a kiesett gyártási napokat folyamatosan pótolják.

Szavai szerint erre a beszállítókkal fenntartott jó kapcsolataiknak és a németországi telephelyeken meglévő magas szintű folyamatfejlesztési képességünknek köszönhetően képesek. „A Fendt mögött egy erős csapat áll, sikeres értékesítési partnereink és műhelyeik munkatársai a mi ütőkártyánk, büszke vagyok arra, amit együtt elértünk” – mondta Christoph Gröblinghoff, egyúttal figyelmeztetve: „Ne áltassuk magunkat, a helyzet legalább ebben az évben még ilyen feszült marad.”

Az elnök összességében pozitívan értékelte a mezőgazdaság és a Fendt helyzetét is.

„Az iparág jól teljesít, az idei évre a gyártási kapacitásunk teljes mértékben lekötött.

A gazdák pedig fontosabbak, mint valaha, Ők azok, akik ezekben a kedvezőtlen időkben is gondoskodnak róla, hogy étel kerüljön az asztalunkra.”

Pozitív tendenciák

A 2020 áprilisi mélypontról az iparág teljesítménye folyamatosan emelkedett, és mostanra elérte a csúcspontját. A CEMA üzleti barométere szerint az ágazatra kevéssé volt jellemző a visszaesés, a válaszadók háromnegyede ugyanis pozitívan értékeli jelenlegi helyzetét, és az értékesítés növekedésére számít. Egyelőre tehát nincsenek jelei a megtorpanásnak. Ami nem is csoda: a búza és a sertéshús termelői ára magasabb, mint valaha, a gazdák jövedelme növekszik. Ez pedig növeli a beruházási hajlandóságot, ami, a Fendt számításai szerint, Európa-szerte hét százalék körüli piaci növekedést eredményez.

„Az európai traktorpiacokon a kereslet erőteljesen megélénkült, így idén 188 ezer erőgép értékesítésére számítunk” – mondta Christoph Gröblinghoff.

Ez azt jelenti, hogy a piac majdnem elérte a 2012-es rekordszintet. Az elnök az idei évre, Törökország kivételével, pozitív fejleményeket vár a traktorok európai piacán, ahol terveik szerint megtartják a 10 százalék feletti piaci részesedésüket. Ez számukra azt jelenti, hogy az idén 20 ezer Fendt traktor gyártása várható.

Mintegy 6300 Fendt alkalmazott

A Fendt hat németországi telephelyén (Marktoberdorf, Asbach-Bäumenheim, Waldstetten, Feucht, Hohenmölsen és Wolfenbüttel) 2021 közepén mintegy 6300 embert foglalkoztatott. Számuk több mint 300-zal több az egy évvel ezelőttihez képest. Csak a marktoberdorfi központban több, mint 4 ezren dolgoznak.

Christoph Gröblinghoff az innovatív technológiát jelölte meg erősségükként.

Tájékoztatása szerint 500 mezőgazdasági gépekkel foglalkozó mérnök dolgozik náluk, akik a digitalizáció területén is végeznek kutatásokat. Az idén áprilisban a marktoberdorfi új fejlesztőközpontban 140 új elektronikai, szoftver és digitalizációs munkahelyet létesítettek, az itt dolgozó csapat a mezőgazdaság digitális jövőjén dolgozik.

Globális növekedés

Az ismert körülmények ellenére a Fendt sikeres 2020-as évre tekint vissza. Christoph Gröblinghoff tájékoztatása szerint sikereiket a konszernen belül is értékelik, a Fendt márka globális növekedését az AGCO az egyik legfontosabb törekvésnek tekinti. Mint fogalmazott, „Mi vagyunk a konszern növekedést hozó márkája, ugyanis olyan gépeket kínálunk, amelyekre világszerte, így az európai piacainkon is van kereslet, ezzel teremtjük meg a jövő alapjait.”

A Fendt márka és a Fendt termékek egyre inkább teret nyernek Észak-Amerikában, Brazíliában, Dél-Afrikában, Ausztráliában és Új-Zélandon is.

Észak-Amerikában és Brazíliában egyre több gazda választja a márkát a nagy traktorok kategóriájában.

Válasz a mezőgazdaság kihívásaira

A FendtONE a válaszunk a mezőgazdaság új kihívásaira – mondta Christoph Gröblinghoff. Szavai szerint a FendtONE egyrészt lehetővé teszi a legfontosabb üzemi adatok pontos ismeretét és áttekintését, másrészt pedig a dokumentációba való egyszerű belépést. A központi, digitális adatgyűjtés lesz a Farm2Fork, a Green Deal előírásainak való megfelelés és a termelési láncok nyomon követhetőségének alapfeltétele. Mint hozzátette, a FendtONE az egyik válaszuk a fenntartható mezőgazdaságra. A mezőgazdaságnak átláthatóbbá kell válnia a társadalom számára, amely többet szeretne tudni arról, hogyan termelik az élelmiszereket, a fogyasztók tájékozódni szeretnének a vásárlási döntések meghozatala előtt.

„A fenntartható mezőgazdaság egyszerre teher és lehetőség, mert a nagyobb jövedelmezőség és hatékonyság szempontjából is nagy lehetőségek rejlenek benne” – magyarázta a Fendt vezetője.

Szerkezetváltás számos területen

„A digitális átalakulás részesei vagyunk, és mi kulcsszerepet játszunk e folyamat alakításában. Tisztában vagyunk az ezzel járó felelősséggel, és örömmel fogadjuk” – számolt be Christoph Gröblinghoff az alternatív hajtástechnológiák területén megvalósuló projektről. A Fraunhofer ISE projektpartnereként a Fendt egy olyan átfogó koncepciót tesztel a Fendt e100 Vario traktorral, amely az agrárium napelemes villamosenergia-hasznosítását szolgálja. A modellprojektben a termelt villamos energia a többi között a gyümölcstermesztésben használt akkumulátoros-elektromos traktort táplálja. A Fendt emellett partner a „H2Agrar” közös projektben, amit Alsó-Szászország tartomány finanszíroz, és amely a mezőgazdasági ágazatra összpontosítva a hidrogéninfrastruktúra fejlesztésével foglalkozik.

Forrás: 
AGCO/Fendt

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Építkezik a magyar gazdatársadalom

A délvidéki gazdaszervezeteket tömörítő Vajdasági Agráregyesületek Szövetségét (VASZ) 2006-ban alapították. Az azóta eltelt 16 évben nem kevesebb, mint 73 gazdaszervezet és mintegy 8 ezer gazdálkodó ernyőszervezetévé terebélyesedett az érdekvédelmi szervezet. A VASZ-nak sokáig nem volt saját székháza, és 2018-ban felszólították őket, hogy hagyják el addig bérelt „otthonukat”.

Ki fog sárgarépát tárolni?

Sárgarépa-termesztőknek szerveztek találkozót Zsombón, a Bálint család gazdaságában a Nunhems Hungary Kft., a BASF Hungaria Kft., a Seedplus Kft., a Koppert Hungária Kft., valamint a Carmeuse Hungária Kft. képviselői. A területbejáráson számos kérdés szóba került, a termesztett fajták, technológiai módszerek és termesztést segítő anyagok ismertetése mellett a kereskedelmi helyzetet is elemezték az előadók és a vendégek.

Törökországban is termálvízzel fűtenek

Miközben Európa-szerte sorra leállnak télre a zöldséghajtató üzemek a magas gázárak miatt, egyre több paradicsom érkezik Törökországból, mondta Fatih Kördemirci, a Kurt Group munkatársa.

A Nutella legyőzte a Facebook-ot

Jelenleg úgy néz ki, hogy a világszerte népszerű édességgel, a Nutellával többet lehet keresni, mint a Facebook-kal.

Emelkednek a sertésárak Németországban

A sertéshús ára 5 € centtel (20,5 Ft-tal) emelkedett, melynek oka, hogy a növekvő kereslet nagyon kis kínálattal találkozik. A szakértők szerint ez valószínűleg nem sokat fog változni a következő hetekben.

Üres konténerekkel teli raktárak

A legfrissebb hírek szerint újabb globális szállítási gond kezd kibontakozni a túl sok üres konténer miatt.

Kárpát-medencei nyári körkép: Gyenge nyári termés, aszály, virágporhiány és nem létező mézpiac

Szlovákiában a hárs virágai megégtek, míg Szerbiában fantasztikus virágzást produkált. A legtöbb országban a napraforgó igencsak megsínylette az aszályt, azonban Romániában nem volt ilyen probléma vele. Horvátországban rejtélyes okokból elmaradt a gesztenyevirágzás, míg Szlovéniában a fenyő és az édesharmat mondott csődöt.

Lengyelországban az ökológiai gazdálkodás területének növelése a cél

Henryk Kowalczyk miniszterelnök-helyettes, mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter tájékoztatása szerint, a minisztérium célja az ökológiai gazdálkodás területének és a bioélelmiszer-termelés volumenének növelése. Mint mondta az értékesítési szintjét is fokozni kell, hogy a fogyasztók könnyen hozzáférhessenek a biotermékekhez. Az EU Green Deal készteti Lengyelországot is ezekre a lépésekre.

Többet keres a Youtubeon az angol gazda, mint a teheneivel

Az állattenyésztéssel foglalkozó gazda 2018 óta készít tartalmakat a videómegosztó portálra, és mára többet bevételt hoz ez, mint a gazdasága.

GaLaBau 2022

A zöldfelületek és a szabad terek tervezésének, építésének, karbantartásának teljes körét lefedi Európa egyik legrangosabb szakkiállítása, a GaLaBau. A Magyar Kertépítők Országos Szövetsége által, a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetével, a Magyar Tájépítészek Szövetségével és a Magyar Faápolók Egyesületével közösen szervezett őszi tanulmányúton részt vevő szakemberek a nürnbergi szakkiállítást is megtekintették.