0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Egyes területek kimaradtak a csapadékból

Az elmúlt bő tíz nap során az ország jelentős részén hullott kiadós csapadék. Végre megázott a talaj és mérséklődött a nyári növényeket sújtó aszály, azonban komoly károkat okozó viharok, jégesők, felhőszakadások is előfordultak. Egyes területek kimaradtak a csapadékból, emellett a nyár első felét máshol is jellemző csapadékhiány bizony megjelenik majd a termésátlagokban.

A folytatásban egyre melegebb, eleinte száraz, majd hétfőtől már kissé nedvesebb levegő érkezik fölénk. Múlt héten csütörtök óta minden nap előfordultak heves záporok, zivatarok az országban, majd kedden, szerdán csökkent a csapadékhajlam.

Az elmúlt tíz nap során az ország döntő részén 30-100 mm csapadék hullott.

A zivatarokat többfelé pusztító jég, felhőszakadás, vagy erősen viharos szél is kísérte, ami jelentős károkat okozott a mezőgazdaságban is. Helyenként azonban továbbra is vannak olyan foltok, melyek kimaradtak a csapadékból: a Jászságban, a Kis- és Nagy-Sárrét térségében, a Viharsarokban, a Bodrogköz keleti részén és Zalában. Ezeken a tájakon 20 mm alatt maradt a csapadékösszeg, mely alig enyhítette az aszályt.

A 30 napos csapadékösszeg eltérése a sokéves átlagtól igen vegyes képet mutat az országban, a szeszélyes záporos csapadékeloszlás miatt.

A talaj az ország jelentős részén átnedvesedett a fölső 20 cm-es rétegben, és a középső, 20-50 cm-es talajréteg vízellátottsága is sokat javult. A csapadékból kimaradt területeken azonban egyre szárazabb és súlyosabb a helyzet.

A múlt héten még többnyire 30 fok körül, kissé a fölött, vasárnap délkeleten 35 fok körül alakultak a maximum-hőmérsékletek.

Hétfőtől kevésbé meleg légtömeg érkezett térségünkbe, így mérséklődött a kánikula, 25-30 fok közé csökkentek a csúcsértékek. Csütörtök reggelre helyenként 10 fokig csökkent az éjszakai minimum.

A kalászosok és a repce aratása zajlik, és bár a csapadékos időjárás hátráltatta a munkát, de már sokfelé végeztek a betakarítással. A napraforgó és a kukorica számára, ahol nem pusztított jég vagy erősen viharos szél, ott életmentő volt az elmúlt napok nagy mennyiségű csapadéka. Mindkét növény jellemzően a virágzás teljében van. A szárazság és hőség miatt eléggé vegyesen fejlődtek az állományok, jelentősen lemaradt, gyengén fejlett, alacsony, elöregedett táblák is láthatók. A Tiszántúlon látni derékig érő kukoricatáblákat is.

A növények a tavasszal és a nyár első felében elszenvedett lemaradást sokfelé már nem fogják tudni bepótolni, mai tudásunk alapján átlag alatti termésátlagokra lehet számítani.

A következő 6-8 nap során nyári idő várható.

A kezdeti mérsékelten meleg, az ország jelentős részén száraz idő után vasárnaptól már jelentősen erősödik a felmelegedés. Szerdáig a déli, délkeleti tájakon 35 fok körüli maximumok is várhatók. A hét második felében érkezik majd kevésbé forró levegő fölénk.

Vasárnapig számottevő csapadék nem valószínű, majd ismét előfordulhatnak záporok, zivatarok, elsősorban az ország északi felén.

Azonban területi átlagban nagyobb mennyiségnek (>10 mm) arrafelé is kicsi az esélye, a talaj így jellemzően száradni fog. A levegő páratartalma a legmelegebb órákban jellemzően 40% alá csökken, tartós levélnedvesség nem lesz, a gombás megbetegedések nem terjednek tovább. Kezdetben többnyire mérsékelt légmozgás várható, majd vasárnaptól kezd feltámadni a délies szél. Kedden és szerdán napközben már sokfelé várható erős délnyugati szél.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu