Back to top

Hatályba lép augusztus 1-től az új bortörvény

2020. decemberében megszavazta az országgyűlés az új bortörvényt (2020. Évi CLXIII Törvény A Szőlészetről És Borászatról), amely 2021. augusztus 1-jén lép hatályba, ezzel egy időben hatályát veszti a szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvény. A lényeges, a termelőket is érintő változások 2022-ben kezdődnek.

Az eddigi számos jogszabály helyett az új borágazati szabályozás három részből fog felépülni: a törvényből, kormányrendeletből, miniszteri rendeletből - olvasható a nak.hu összefoglalójában.

A szabályozás érinti a szőlőtermesztést, többek között a telepítést és újratelepítést, amely kataszterhez kötötten csak hegybíró engedélyével lehetséges.

Bevezetik majd a szakmai jövedéki nyilvántartást, 2022 augusztusától háromféle szakmai jövedéki nyilvántartást, kisüzemit, általánost és online regisztert kell majd vezetni, valamint egyszerűbb lesz a borászati termékek forgalomba hozatala is. A törvény kiterjed a borászati termékek előállítására, kiszerelésére és tárolására is, a földrajzi árujelzőkre is.

Külön kitér a Tokaji borvidékre vonatkozó különleges szabályokra, ahol a hegyvidéki és síkfekvésű szőlők vonatkozásában eltérő szabályokat alkothat a hegyközségi szervezet. A Tokaji borkülönlegességekre vonatkozó követelményeket is meghatározza, közfogyasztás céljára kizárólag meghatározott üvegpalackban szabad terméket forgalomba hozni.

Jelentős változás az ePincekönyv rendszer bevezetése, amely egy HEGYIR adatbázison alapuló rendszer, kezelésére és működtetésére a törvényileg meghatározottan a HNT jogosult.

Célja az EU-ban alkalmazandó jogszabályok adminisztrációjának megkönnyítése. A papíralapú ügyintézését elektronikus rendszer váltja fel, amely egyúttal a korábbinál gyorsabb és hatékonyabb adatgazdálkodást tesz lehetővé. Az ePincekönyv integrálja a HEGYIR, e-Pincekönyv és NÉBIH rendszereket. A HNT hozzáférést biztosít az ePincekönyv rendszerhez a miniszter, az állami adó- és vámhatóság, a földrajzi árujelzőt kezelő hegyközségi szervezet, valamint a borászati hatóság számára. Az ePincekönyvbe 2022-től kell majd a szüreti bejegyzést megtenni, A rendszer nyilvántartja az adatszolgáltató FELIR azonosítóját, valamint az agrártámogatásokhoz szükséges ügyfélazonosítót.

Ellenőrzések végzését és jogkövetkezményeket is tárgyalja az új törvény, köztük a hegybírók közigazgatási és ellenőrzési szerepét is.

A változások összefoglalva:

  • A rendeletek végrehajtására átmeneti év lesz biztosítva
  • A 2021. évi szüret időszakára még a 2020. évi szabályok érvényesek.
  • ePincekönyv 2022. január 29-től kerül bevezetésre, így 2022-től az alábbi változások következnek be a termelők típusát tekintve
  • a kisüzemi és 10 hektár alatti bortermelőknek a korábbiakhoz hasonlóan változatlan marad az ügyintézés és az adatszolgáltatás módja;
  • a 10 ha feletti termelőknek kötelezővé válik az e-ügyintézés;
  • az egyszerűsített adóraktár esetében tíz e- ügyintézés kötelező, de a szakmai jövedéki nyilvántartást vezetheti az eddigihez hasonló módon
  • 20 000 hektoliter feletti borászatoknak kötelező lesz a szakmai jövedéki nyilvántartás elektronikus ügyintézése.
Forrás: 
nak.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Bővülő kínálat: XXII. Országos rozé borverseny

Kényszerű egy éves kihagyás után december 6-án, hagyományosan Miklós napján rendezték meg a XXII. Országos rozé borverseny. Ezúttal 284 mintával neveztek a borászatok, rozé, siller, és gyöngyöző borok minőségének megmérettetésére.

Kihirdették az új Közös Agrárpolitikát meghatározó uniós rendeleteket

Három és fél évnyi tárgyalássorozat eredményeként 2021. december 6-án megjelent a KAP reformcsomagot képező KAP Stratégiai Tervről szóló, Horizontális, valamint az Egységes Közös Piacszervezés módosításáról szóló uniós rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában. A jogszabályok a kihirdetést követő naptól lépnek hatályba, de alkalmazni majd 2023. január 1-jétől kell azokat.

Ötven magyar bort mutattak be a Berlini Magyar Szüreten

A magyar borok egyik legjelentősebb exportpiacán, Németországban mutatkoztak be a magyar borok az Agrármarketing Centrum (AMC) és Magyarország Berlini Nagykövetsége együttműködésével a Berlini Magyar Szüreten - közölte az AMC pénteken az MTI-vel.

A kecskeméti szőlőbűvész - Mathiász János

A szőlőnemesítő és borász Mathiász János grandiózus hagyatékáról évszázaddal halála után ideje a jelentőségének megfelelő helyet adni a nemzeti emlékezetben. A tudósra is emlékezünk, aki elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyar és a világ szőlészetének megmentőjeként – mondta a Mathiász János halálának századik évfordulójára szervezett ünnepi konferencián az Agrárminisztérium miniszterhelyettese.

Egri Bikavér egyedi palackban

Színre lépett az Egri Borvidéki Palack, az Egri Borműhelyhez tartozó borászatok kézzel fogható, és hosszú távon használandó „marketing eszköze”. A 2018 óta egyesületi formában működő szervezet tagjai elkötelezettek az iránt, hogy megmutassák, Eger a világ egyik legnagyszerűbb borvidéke.

Nyúlné Pühra Beáta a bortársadalom díjazottja

December elején, a FELIX Kitchen & Bar-ban, sajtótájékoztató keretében kihirdették a Magyar Bor Akadémia által gondozott „Év Bortermelője Magyarországon 2021” cím, a magyar borászok által elnyerhető legrangosabb hazai kitüntetés nyertesét. Az idei cím birtokosa Nyúlné Pühra Beáta.

Világsiker a TokajKalauz

Best European Wine Book lett a TokajGuide. November 29-én Párizsban adták át a világ legnagyobb gasztronómiai könyvszemléjének, a Gourmand International Awards díjait a World Cookbook Fair-en.

Nincs mibe tölteni a bort

A szállítmányozásban kialakult késedelmek miatt már üvegből is hiány van világszerte. Ez nehezíti az égetett szeszek és borok készítőinek munkáját. A munkaerőhiány és a megnövekedett árak is kihívások elé állítják az iparág képviselőit.

Megmérettettek a Kárpát-medencei borok

Jó 100 éve választják el egykori történelmi borvidékeinket egymástól országhatárok, nem véletlen, hogy – egy év kihagyást követően – a tizenötödik alkalommal megrendezett XV. Csávossy György Kárpát-medencei Borversenyre a korábbinál is több, mintegy 160 minta érkezett.

A legjobb magyar borászok 2021-ben: az ötösfogat

Szerencsésen megtartotta a Magyar Bor Akadémia, a „Borest a Bor Akadémián” ünnepi estjét. A Pesti Vigadóban tartott eseményen mutatkozhattak be nagyközönség előtt. Emellett egy helyen kóstolhatták nemcsak a határon túli magyar borászok, XV. Csávossy György Kárpát-medencei Borversenyen díjat nyert tételeit, hanem az Év Bortermelője 2021 díj jelöltjeinek legszebb borait is.