0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Hétvégén startol az első Csemői Vágta

Július 24-én, szombaton először rendez Elővágtát a Pest megyei település, azonban Csemő neve nem első alkalommal szerepel a Vágta történetében: 2017-ben Petrik Tamás a község képviseletében nyerte meg a budapesti döntőt.

A Csuda Csikó Tanya közvetlen környezetében rendezik meg szombaton az I. Csemői Vágtát. A kishuszár és a felnőtt futamok mellett kocsitoló versennyel, valamint sokféle színes programmal is készülnek a szervezők.

„Amikor 2015-ben először indult Csemő a Nemzeti Vágtán, akkor csupán annyit szerettünk volna elérni, hogy növeljük településünk ismertségét. Az már „csak” hab volt a tortán, hogy Petrik Tamás elhivatottságának és hozzáértésének köszönhetően 2017-ben sikerült megnyernie a budapesti döntőt, amivel a csúcsra értünk és beírtuk Csemő nevét a Vágta történetébe” – mondta el az esemény kapcsán dr. Lakos Roland polgármester.

„A tavalyi esztendőben már a kocsitoló versenyen is képviseltettük magunkat és a Csemői Tornádó csapata második helyen végzett az országos döntőben.

A kezdetektől is, de a négy évvel ezelőtti győzelem után különösen kerestük a lehetőségét annak, hogy egyszer Elővágtát rendezzünk. Ez idén végre megvalósul! Nagyon várjuk a hétvégi futamokat, ahol kiderül, kik képviselhetik a térséget az októberi döntőn!” – tette hozzá.

Az ünnepélyes megnyitót és az előfutamokat követően, a nézők megtekinthetik többek közt a Csuda Csikó Lovas Íjász Egyesület, a Kecskeméti Honvéd Lovasok és a Csákberényi Csikósok bemutatóját is.

A nap folyamán hagyományőrző kirakodóvásár, állatsimogató, pónilovaglás és más gyerekprogramok is várják a közönséget.

Délután Sasvári Sándor, este pedig a PusztaBál keretében a Gríz Zenekar gondoskodik majd a zenéről és a jó hangulatról.

A Csemői Vágta döntőjére 18 órakor kerül sor, amely után kiderül, kik képviselhetik településüket a budapesti Nemzeti Vágtán, október 2-án és 3-án.

Forrás: Nemzeti Vágta