Back to top

Az akácméz mindent visz

Ha az akác jól fizet, akkor a méhésznek nem lehet rossz szezonja. Ez a régi igazság látszik beigazolódni idén is, holott még csak a nyár közepén tartunk. És arra is emlékszünk, hogy a tavaszi indulás nem volt túl biztató.

Az évszázad leghidegebb áprilisa után miben reménykedhettek a szakmabeliek – tettük fel a kérdést beszélgetésünk elején Szűcs Zoltán kaszonyi méhésznek.

– Valójában a hűvös, esős április nem jelentett oly nagy problémát méhcsaládjaink számára, mint amilyet a mezőgazdászoknak okozott, akik az átázott talaj miatt hosszú hetekre kényszerpihenőre voltak kárhoztatva.

Igaz, hogy a hideg következtében a korán virágzó gyümölcsfák egy részéről a szokottnál kevesebb virágport tudtak begyűjteni hasznos rovarjaink, ám ezt sokszorosan pótolták valamivel később, mivel – ahogy errefelé mondják – a fák nyitása elhúzódott.

De a lényeg mégiscsak az, hogy az akác virágzása mintegy három hetet késett. Jellemző módon ez a növény úgy viselkedett, mint a szőlő, ami szintén későn fakadt. Ekkorra a fagyveszély már rég elmúlt, a méhcsaládok megerősödtek, így gőzerővel láthattak hozzá a legértékesebb méz begyűjtéséhez.

A méz mellett keresett termék a propolisz és a virágpor is
A méz mellett keresett termék a propolisz és a virágpor is

A méhészeknek nem minden évben van rá alkalmuk, ezért is kérdezem, hogy most érdemes volt-e külön kipergetni az akácmézet?

– Én úgy fogalmaznék, öröm volt az akácmézet pergetni. Annál is inkább, mivel tavaly ez a lehetőség a fagyok miatt teljesen elmaradt, és az azelőtti években sem alakult kedvezően az akácszezon. Mondanom sem kell, hogy már a fogyasztók is nagyon kiéheztek erre az ínyencségre.

Az értékesítési főszezon nálunk általában ősszel kezdődik, de az állandó vevőink pontosan tudják, hogy akkor már hiába adnának le megrendelést a legfelkapottabb termékre.

Így már most sorra jelentkeznek a kuncsaftjaink, és szépen fogy a készletünk.

Történelmileg úgy alakult, hogy a Kárpátalján működő méhészetek legfőbb bevételi forrásává a más vidékeken tavasszal eladott műrajok váltak. A járványhelyzetben mennyire sikerült ezt megvalósítani?

– Mivel a műrajok értékesítése május folyamán zajlik, tavaly a vesztegzár miatt viszonylag kevés műrajt sikerült eladnunk. Idén ilyen akadály nem merült fel, ám a hágón túlról – főleg az ország déli és keleti részéből – érkező kollégák keveset ígértek a műrajokért. Ez érthető, hisz a 2020-as esztendő az ágazat szinte valamennyi szereplője számára ráfizetéssel zárult. Egyszerűen nem volt pénzük az újrakezdéshez. A kínálkozó szerény lehetőséget viszont felelőtlenség lett volna elszalasztani, így aztán tavasszal több tízezer méhcsaládot szállítottak el a megyéből.

Mint említettem, olcsón jutottak hozzájuk a felvásárlók.

Egyébként már kormányzati szinten is foglalkoznak azzal a súlyos problémával, hogy különböző vegyszerek - különösen az erős csávázószerek - miatt évről évre jelentős méhpusztulás tapasztalható Ukrajna-szerte. Emiatt mostanra csak a legkitartóbbak maradtak meg ennél a hivatásnál, és sok esetben ők is csak úgy, hogy megfelezték az állományt. A miniszteri kabinet nemrég úgy döntött, hogy méhcsaládonként mintegy 2 ezer forintnak megfelelő összeggel, 200 hrivnyával támogatják a méhészeteket. Mint látjuk, megmosolyognivalóan, vagy inkább elkeserítően csekély összegről van szó. Ennek ellenére, sorstársaim jelentős részével együtt, jómagam abban bízom, hogy ez egy reményteljes folyamat kezdete.

Ami pedig egészen új és biztató fejlemény: a szorgos, nagy munkabírású, emellett könnyen kezelhető kárpáti méhre felfigyeltek Kanadában.

Tavasszal kísérletképpen több ezer méhanyát szállítottak a tengerentúlra.

Ha rovarjaink alkalmazkodni tudnak az ottani körülményekhez – amiben én szinte biztos vagyok –, akkor már jövőre műrajokat is szállíthatunk.

Már semmi sem ronthatja el a mostani idényt?

– Botorság lenne ilyesmit mondani, hisz komoly kitettségű ágazatról van szó. Annyit viszont elmondhatok, hogy a mi környékünkön jelenleg sincs holtszezon, hisz virágzik a fehérhere, meg számos más réti növény, és hamarosan virágpompában díszlenek a napraforgótáblák is. Már most látszik, hogy a betelelés nem lesz zökkenőmentes, mert ahhoz mindig sok cukorra van szükség, márpedig Ukrajnában eddig, írd és mondd, 70 százalékkal emelkedett a cukor ára a tavalyihoz képest.

Az Agrárminisztérium kapcsolatrendszerében lévő külhoni magyar gazdák programjairól a www.hatartalangazda.kormany.hu honlap
tájékoztat.

 

Forrás: 
Magyar Mezőgazdaság
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Magyar Mezőgazdaság 2021/29 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Mely élelmiszerekből lehet hiány jövőre? (II. rész)

Bizonyos élelmiszerek eltűntek a boltok polcairól, vagy jelentősen megdrágult a koronavírus-járvány hatására. És úgy tűnik, ez a tendencia következő években is megfigyelhető lesz, mert a pandémia mellett olyan tényezők is negatívan befolyásolták az élelmiszerláncokat, mint a klímaváltozás, vagy brexit miatt kialakult kamionsofőrhiány az Egyesült Királyságban, de említhetjük a tengeri szállítmányozás akadozástát is.

A faültetés élhetőbb jövőnk záloga

Az Országfásítás részeként az Agrárminisztérium 2020-ban Településfásítási Programot indított el a 10 ezer fő alatti települések számára, amelynek célja a településeket egészségesebbé, élhetőbbé tenni - emelte ki az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Úriban, a Településfásítási Program keretében tartott faültetésen.

A versenyképességet ösztönzi a Vidékfejlesztési Program

A magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar további fejlődését tekintve a családi gazdaságok támogatása a legfőbb feladatunk - közölte Nagy István agrárminiszter az András napi bormester találkozón, pénteken, Somlójenőn.

10 éves csúcson az élelmiszerárak novemberben

Részben a kínálat szűkössége, valamint a szemestermények és a tejtermékek drágulása miatt novemberben már a negyedik egymást követő hónapban nőttek az élelmiszerárak a világon az előző hónaphoz képest.

Az élelmiszerek 9,4 százalékkal drágultak

Az ipari termelői árak októberben 18,5 százalékkal nőttek éves összehasonlításban, az egy hónappal korábbihoz képest pedig 4,5 százalékkal emelkedtek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal

Egyiptom hazánk egyre fontosabb agrárpartnere

Közös egyiptomi-magyar mezőgazdasági szakbizottság felállításáról állapodott meg Nagy István agrárminiszter és Esszajid Elkoszajar, az Egyiptomi Arab Köztársaság mezőgazdasági és talajjavítási minisztere a két tárcavezető csütörtöki budapesti találkozóján.

Növénykínzás 2: Nem tárgyak, élőlények!

Vásárlásaink során tapasztalunk jót és rosszat is. Élőlénynek tekintik a cserepes növényt, vagy puszta árucikként? Sorsára hagyják a polcra helyezés után, mint egy zacskó lisztet, vagy gondoskodnak az igényeiről? Erről kérdeztük az áruházláncokat.

A csallóközi nemesítés száz éve

Jövőre, 2022-ben ünnepli fennállása hetvenedik évfordulóját a sósszigeti nemesítés. A Csallóköz szívében működő nemesítőház tevékenységének bemutatását azonban mégsem 1952-ben, a ma is működő vállalat jogelődjének a megalapításával kell kezdenünk, sokkal korábbra, egészen az első világháború pokláig kell visszatekinteni.

Ukrajna gabonaexportja a csúcson van

Ukrajna a 2021 július – 2022 júniusi szezonban eddig csaknem 24,8 millió tonna gabonát exportált, 18%-kal többet, mint egy évvel korábban ugyanebben az időszakban, ami akkor 21 millió tonna volt - derült ki az ukrán mezőgazdasági minisztérium pénteki adataiból.

Mezőgazdasági pályázatfigyelő

Mi jelent meg, és mi módosult? Milyen határidőkre érdemes odafigyelni? Pályázati információ egyszerűen, egy helyen.