Back to top

Vácduka lesz a Nemzeti Vágta előfutamainak következő állomása

Július 31-én, szombaton Vácdukán mérkőznek meg egymással a legjobb helyi lovasok a budapesti Nemzeti Vágtán való indulás jogáért. A település már másodszorra rendez Elővágtát.

Fotó: MTI - Kovács Tamás
Hétvégén ismét fergeteges lovas ünnep várható, hiszen a II. Vácdukai Vágta és Falunap keretében számos érdekes program várja majd az érdeklődőket a Kővágó utca mellett található helyszínen. Az ünnepélyes megnyitón beszédet mond Makkos László polgármester mellett, dr. Sölch Gellért stratégiai ügyekért felelős államtitkár, valamint a Nemzeti Vágta főkapitánya, Székely Tibor.

A megnyitót követik majd az izgalmas kishuszár és felnőtt előfutamok. 15 felnőtt és 7 gyermek lovas nevezett be a versenyre

– a felnőtt kategóriában ismét indul a tavalyi győztes Nyéki Kata is, Sződ képviseletében. Ezután többek közt kocsitoló verseny, hidegvérű lovas bemutató, lovasszínház és helyi hagyományőrzők bemutatója, néptánc műsor, valamint kirakodó vásár és pónilovaglás színesítik majd a programot. Este Berkes Olivér koncertjét élvezheti a közönség.

A Vácdukai Vágta döntő futama 16.30-kor várható, amely után kiderül, kik képviselhetik településüket a budapesti Nemzeti Vágtán, október 2-án és 3-án.

Nyeregbe Vidék, nyeregbe Magyarország!

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Gubicza lányok a lovak vonzásában

A fiatal díjugrató tehetségekről szóló sorozatunkban rendhagyó módon nem „csak” egy lovast, hanem egy egész családot mutatunk be. Gubiczáék története pontosan hat évvel ezelőtt kezdődött, amikor a gyerekek édesanyja, Alexandra elment a Pasaréti Honvéd Lovardába, hogy felelevenítse régi lovastudását, amit édesapja jóvoltából szerzett még a gyermekei születése előtt.

Martin Plewa tartott kurzust Kaposváron

Nagy megtiszteltetés érte a lovastusa szakágat, hogy Martin Plewa ismét elfogadta meghívásunkat, és a húsvét előtti hétvégén háromnapos terepstílusbíró-képzést tartott Kaposváron.

A zablamentes díjlovaglás úttörői

A zablamentes lókiképzés nem új találmány, évszázados tapasztalatokra épül világszerte. A Zablamentes Világszövetség nemzetközi szervezet célja, hogy ezt a kiképzési módszert a modern lovassportokban népszerűsítse, ehhez valamennyi szakágban szakmai háttérrel rendelkező „nagykövetekkel” dolgozik, akik az FEI-szabályzat alapelveit követve, de zablamentes kantár választásával alapfokról nagydíj szintig mutatják be lovaikat, illetve programjaikat.

Holnap tartják az idei Furmint Nagykóstolót

Csaknem nyolcvan kiállító több mint százötven féle, furmintból készült borát kóstolhatja a közönség az idei Furmint Nagykóstolón, amelyet a járványhelyzet miatt nem februárban, hanem csütörtökön tartanak meg Budapesten, a Hagyományok Házában.

Agáma a lakásban: könnyen megszelídülnek

Aki ma agámát szeretne tartani, valószínű, hogy valamelyik ausztrál szakállasagáma-fajt választja. Nem véletlenül, hiszen az ott élő fajok közül legalább kettő igen jól tartható, remekül szaporodnak fogságban; sőt, ma már számos színváltozatuk ismert.

A héten 109 településen irtják a szúnyogokat

A héten a tervek szerint 13 megye 109 településen irtják a szúnyogokat - tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-t.

Gümőkóros teheneket találtak Magyarországon

Gümőkór-fertőzöttséget igazoltak a hatósági vizsgálatok 2022 májusában egy Csongrád-Csanád megyei szarvasmarha-állományban. Az esetre a telepen elvégzett ellenőrző vizsgálat derített fényt. Az érintett telepen forgalmi korlátozást rendelt el az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság; jelenleg a fertőzés eredetét vizsgálják a szakemberek.

Piros lé karajáron

A hazai sertéstermelők panaszkodnak az emelkedő költségekre, az alacsony átvételi árakra, és arra is, hogy a külföldről érkező importhús leszorítja az árakat. Ez vásárlóként még akár jó is lehet, ha az ember nem fut bele olyan húsba, amiből a sütés végére jóformán semmi sem marad.

Két kanadai rókában megerősítették a madárinfluenzát

Kanadában először fordult elő magas patogenitású madárinfluenza-vírus emlősökben – adta hírül a wattpoultry.com. A vírust két vörösróka kölyökben találták meg.

Milyen tartalékok vannak a magyar gyepekben?

A következő KAP-ciklusban sokkal nagyobb hangsúlyt kap az ökológiai szemléletű gazdálkodás az Európai Unióban. Nálunk elhanyagolt terület volt eddig a gyepgazdálkodás és a rajta levő állattenyésztés, ami vélhetően épp az uniós elvárások miatt új lendületet kaphat.