0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Folyamatosan nő az adománybúza mennyisége

A Magyarok kenyere - 15 millió búzaszem programot a Kárpát-medence teljes magyar gazdatársadalmát bevonva a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségével karöltve szervezi meg évről évre. Az összegyűjtött búzából őrölt lisztet a szociálisan rászoruló gyermekekhez juttatják el. Legutóbb Baranya megyében, Sombereken tartottak megyei búzagyűjtő napot.

– Már a legelső alkalommal, mint gazdálkodó részt vettem a Magyarok Kenyere programban, ami Pécsről, civil kezdeményezésre indult útjára – mondja Rittlinger József a NAK Baranya megyei elnöke, a Magyarok Kenyere Alapítvány kuratóriumának elnöke. – Akkor 10 tonna búza gyűlt össze. Az ötletgazda Korinek László pécsi professzor volt, aki később létrehozta a Magyarok Kenyere Alapítványt, amelynek kuratóriumába engem is meghívott.

A Nemzeti Gazdasági Agrárkamara 2014-ben, mint a segítő, 2015-ben pedig már mint a program főszervezője vett a Magyarok kenyere programban részt. A MAGOSZ 2018-ban lett a gazdája a Magyarok Kenyere Alapítványnak, ekkor választották meg a kuratórium elnökévé Rittlinger Józsefet.

– Az idei esztendőben tapasztalt nehézségektől függetlenül – aszály, jégkár, pandémia – folyamatosan érkezik az adomány búza a gyűjtőpontokra

– folytatja tovább Rittlinger József. – Somberek, Szigetvár mellett a Hegyháti térségben egy új helyen Alsómocsoládon, a Hegyháti Gabona Szövetkezetnél is gyűlik a zsákokban a búza idén. Az elmúlt esztendőben Baranyában 12 szervezetet támogatunk az adománybúzából, azonban a számuk folyamatosan nő.

Tavaly Baranyában 105 gazdálkodó összesen 40 tonna gabonát gyűjtött össze, idén július végéig száznegyventől már 50 tonna érkezett. A gabona összeöntésére augusztus 6-én Ópusztaszeren kerül sor, ahol másnap ülést tart a kuratórium, amelyen részt vesznek a határon túliak képviselői is. Itt értékelik az évet, mérleget vonnak és meghatározzák, hogy jövőre miben kell változtatniuk.

– Ebben az esztendőben a sombereki Magyarok Kenyere eseményébe bekapcsolódott Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat is. Felkérésükre két helyi termelő – sajtkészítő, méhész – is elhozta a termékeit, amelyet bárki megkóstolhatott.

Újdonságnak számít az is, hogy Pécsett Vidék a városban elnevezéssel három napos programot szervez a NAK a Fiatal Gazdákkal közösen, amelynek keretében ötven termelő, gazdálkodó mutatja be és árusítja majd a termékeit augusztus 18 és 20 között a Kossuth téren. Ennek keretében lesz dinnyekóstoltatás és vadhús is terítékre kerül.

Kitért arra is, Baranya megyében már a végéhez közeledik az aratás. Változó eredményekről számoltak be a gazdálkodók. Az 59.000 hektáron elvetett búza termésátlaga hektáronként 6,3 tonna lett. Kevesebb termett idén belőle, mint tavaly. A megtermett búza fele takarmány, húsz százaléka euró, míg 30 százaléka malmi minőségű. A 17.000 hektáron termesztett árpa hozama azonban meghaladta a múlt évet, hektáronként 7 tonna termett belőle.

Az eseményen részt vett Cseh Tibor András a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége szakmai titkára is, aki egyebek mellett arról szólt, a Magyarok Kenyere nemes célokat szolgál, amelyre a legkisebb gazdálkodóktól a legnagyobb agrárcégekig érkezik adomány.

A növénytermesztéssel foglalkozók mellett az állattenyésztők is bekapcsolódnak ebbe a jótékonysági programba, többen úgy, hogy a rendezvényekhez adományhússal járulnak hozzá, ahol az ezekből készült ételekkel vendégelik meg a résztvevőket. E mellett vannak, akik pénzt ajánlanak fel az alapítvány javára.

Kitért arra is, a program sikerességéhez nagyon sokan járulnak hozzá, a MAGOSZ önkéntesei mellett, azok, akik elszállítják a gyűjtőhelyekre és onnan azokba a malmokba a gabonát, ahol megőrlik. Az adományokból közel százezer család, gyerek részesül.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu