Back to top

Neszmély legkedvesebb (bor)arca

Július utolsó hétvégéjén hatodik alkalommal szervezték meg a Neszmélyi Borünnepet Tatán. Az eseményen 14 borászat kóstoltatta borait és egy pálinkaház is csatlakozott a kiállítókhoz. A rendezvény helyszíne az újjászületett Esterházy-kastély kertje volt az Öreg-tó partján. Szeretettel, jó zenével, finom falatokkal, fantasztikus borokkal és kedves borászokkal vártak a szervezők minden borkedvelőt!

Ideális programnak bizonyult egy kevésbé ismert, de annál izgalmasabb borvidék felfedezésére. Rég volt ilyen egyszerű egy egész borvidéket „bejárni”, köszönhetően a térség minden pontjáról érkező borászatoknak.

A Neszmélyi borvidék sokak számára ismeretlen, esetleg csak néhány borászaton keresztül ismerősen csengő név.

Többnyire kis, családi pincészetek voltak a kiállítók, így a borkészítés rejtelmeibe ugyanúgy bepillantást lehetett nyerni, mint egy-egy kevésbé ismert szőlőfajta sajátosságaiba. Itt a borászatok kifejezetten értékelték, ha beszélgettünk a borukról, a borászatról.

Fotó: viniczai

A bornak kiemelt szerepe van a régióban. Az 1200-as években már a szőlő és bor kapcsán említik Neszmély nevét. Ha kicsit ugrunk az időben, eljutunk 1727-ig, amikor Esterházy József lett a tatai uradalom új tulajdonosa. S, hogy mennyire fontos volt számára az itteni borkultúra, Bajon megépíttette a családi kispincét, majd létrehozta a tatai pezsgőgyárat.

A baji, tizennégy ágra oszló uradalmi pince 40 ezer akó befogadására volt képes.

Mindmáig ez a pincerendszer a szőlőhegy első számú látványossága. Neszmély hamar kivívta a tiszteletet, a történelmi Magyarországon az első öt borvidék között emlegették. Hírnevét a filoxéra vész koptatta, hogy a privatizációval új lendületet kapjon. Ismertségét csak fokozta, hogy Kamocsay Ákos – Hilltop Neszmély – és Szőllősi Mihály – Szöllősy Pincészet - elnyerte az Év bortermelője címet.

A 2013-ban megalakult Neszmélyi Borút Egyesület sem maradt tétlen. Mint Izing László, a szervezet titkára elmondta, a kezdetek óta dolgoznak a borrégió népszerűsítésén.

A Tájban élő ember projekt pályázat nyerteseként elindították a Nyugat-Gerecse komplex ökoturisztikai információrendszerét, melynek segítségével megtekinthetők a környék természeti és kulturális értékei.

Az érdeklődők megismerhetik a szőlőtermő vidéket, a pincészeteket, a borokat és az Esterházyak által betelepített németség borkultúráját.

Izing László és Rábai Katalin borász
Izing László és Rábai Katalin borász
Fotó: viniczai

A Széchenyi 2020 program keretében – az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával – az eddigi túraútvonal, az útjelző és információs táblák kihelyezésével, az újonnan kialakított szakaszokkal együtt mintegy 100 kilométeres ökoturisztikai hálózattá bővült. A látogatóközpontokon telepített eszközökkel, vagy mobiltelefonnal átfogó információrendszer érhető el.

A fejlesztés fontos része, hogy az okostelefonos túravezetők az útvonal menti borászatokat is bemutatják, segítik az eljutást a boros élményekre vágyóknak a pincészetekhez.

A Neszmélyi Borút Egyesület jóvoltából megvalósult, kitáblázott túraútvonal számos borászat előtt elvezet, ha valaki hagyományos borvidéki kirándulással is kiegészítette volna a fesztivál meglátogatását. Ugyanakkor rengeteg látnivaló akad Tatán és környékén, amelyekkel egy egész hétvégét is könnyűszerrel meg lehet tölteni. Séta vagy biciklizés az Öreg-tó partján, a Tatai-vár, a Fényes tanösvény, az Angolkert és a Kossuth tér felfedezése csak néhány a számos programlehetőség közül. De nincs messze a komáromi Monostori Erőd és a Majkon lévő Kamalduli Remeteség sem.

Tatán ráadásul szálláslehetőségek sokaságából lehet választani, hogy ne kelljen egy napba belezsúfolni ennyi programot - érdemes tehát egész hétvégés tartózkodással tervezni.

Horváth Mihály (balról) a Horváth Családi Pincészet tulajdonosa
Horváth Mihály (balról) a Horváth Családi Pincészet tulajdonosa
Fotó: viniczai
A Borünnepen résztvett borászatok: Anemona Pálinkaház, Bősze Pincészet, Hauzer Bormanufaktúra, Horváth Családi Pincészet, Kristály Imperiál Borászat, Kősziklás Borászat, Hilltop Neszmély Borászat, N3 Borműhely, Nyitnikék Pincészet, Petőcz Vendégház és Pincészet, Rábai Katalin Borászat, Simecz Pince, Stróbl Borház, Szivek Pince, Szöllősi Pincészet.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Bortermő vidék lesz a Kis-Küküllő mente

Románia jelenlegi területén és azon belül Erdélyben is több évezredes történelme van a szőlőtermesztésnek. Hérodotosz ógörög történész említi, hogy már a római hódítás előtt is foglalkoztak vele, bár azt még nem sikerült kideríteni, hogy milyen fajtát, vagy hogy bor is készült-e belőle. Minden valószínűséggel igen.

Digitalizált szőlő ültetvények

„Minden innovatív törekvés egyben precíziósnak is tekinthető. Ugyanakkor tisztán precíziós mezőgazdaságról nem beszélhetünk, csak mezőgazdaságról, mert aki nem fejleszt, lemarad” - fogalmazta meg Szabó Péter a Magyar Tudomány- és Innováció-menedzsment Alapítvány kuratóriumi elnöke.

Kertvarázs Badacsonyörsön – Folly Arborétum a Balaton édenkertje

A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően a Folly ismert és elismert turisztikai attrakcióvá vált. Így többek között étterem, látogatóközpont, grillterasz, Panoráma terasz–kávézó, saját cukrászműhely került kialakításra, interaktív család-, és kerttörténeti kiállítás, kertmozi, chill terasz és szabadtéri színház nyílik majd, valamint számos fejlesztés zajlik, amely a vendégek komfortérzetét növeli.

Somogy zöld szíve

A megfejthetetlen eredetű Kaszó elnevezés egy települést, sok évszázados, tragédiákkal és titkokkal terhes történelmet, az ország legnagyobb egybefüggő síkvidéki erdejét, ezerszínű, páratlan értéket képviselő biológiai életközösséget jelöl. De jelent még egy állami erdőgazdaságot is, amely az itt zajló tevékenységeket összefogja.

Borexport: új utak a fellendülésért

A jó adottságok nem elegendőek, a lehetőségeket aktívabban formálva és kihasználva kell tenni a nagyságrendileg jóval erősebb magyar borexportért – emelte ki Bencsik Dávid, az Agrárminisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a szakértőkből és borászokból álló szekszárdi kerekasztal-beszélgetésen.

Szevasztok, itt a Palik Laci!

Palik László és felesége, Klára sikeres vállalkozást vezetnek a felvidéki Zselízen. Tevékenységük szerteágazó, pedig egyszerűen csak a hely, az Alsó-Garam mente természet adta lehetőségeivel élnek. Több rangos kitüntetés tulajdonosai, a Nemzetközi Lekvár- és Borverseny alapítói. A szakmán belül nincsen aki ne ismerné őket.

Vonzották a lehetőségek

Villányban sem számít fehér hollónak az olyan család, ahol a lányok is kiveszik a részüket a családi gazdaság életéből, akik adott esetben saját borcsaládot készítenek, vagy akár önállóan gazdálkodnak. A Jekl-borászatban is ez a helyzet. Jekl Flóra nemhogy azért tért haza Villányba, hogy részese legyen a családi gazdaságnak, hanem lehetőséget kapott a szüleitől egy saját borcsalád készítésére.

Milyen az egri bor most? Bemutatják a borászok a nagy egri borkóstolón

Az Egri Borműhely borászati úgy döntöttek, a termőhelyen személyesen várják a borrajongókat, hogy megmutassák, a világ egyik legnagyszerűbb borvidéke, az egri.

Édesapjától örökölte, lányának adja tovább a szőlő szeretetét

Az ENSZ Közgyűlés 2007-ben nevezte ki október 15-ét a Vidéki Nők Napjává. A cél, hogy felhívják a figyelmet a klasszikus vidéki idill értékeire és a falvakban élő nők helyzetére. Egy olyan hölgyet mutatunk be, aki nem csak, hogy sikeres a hivatásában, de egy – egyelőre – férfiasnak mondott pályán bizonyít nap, mint nap.

Akkora medúza jelent meg a horvát tengerparton, hogy a kutatók is meglepődtek

A horvátországi Split Oceanográfiai és Halászati Intézetének kutatói egy akkora medúzával találkoztak a Trogir melletti Marina-öbölben, amekkorát korábban még nem láttak - írja a Croatia Week.