0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Állami ösztöndíjas szakokra is lehet még jelentkezni

A normál felvételi eljárás lezárulta után pótfelvételi eljárás keretében is lehet állami ösztöndíjas szakokra jelentkezni a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemre, augusztus 8-án éjfélig. Tavaly 616 hallgató került be pótfelvételivel a jogelőd intézményekbe.

Hogy milyen szakok nyitottak még, és minek köszönhető az agrárképzés iránti érdeklődés látványos emelkedése, arról Gyuricza Csabával, a MATE rektorával beszélgettünk.

A nyilvánosságra hozott felsőoktatási ponthatárok alapján a fiatalok bizalma egyértelműen nőtt az új keretek között működő, integrált agráregyetemben. Ön szerint elsősorban minek köszönhető ez: a jó intézményi kommunikációnak, esetleg annak, hogy több külföldi diák számára tették láthatóvá a MATE-t, vagy ennyivel vonzóbbá vált a képzési kínálat az átalakulással?

– Úgy vélem, hogy az idén felvettek számában tapasztalható 24 százalékos növekedés több tényezőnek is köszönhető. Az intézmények integrációja, a modellváltás, a tantervek modernizálása és a közeljövőben várható fejlesztések éppúgy fontosak ebben a tekintetben, hiszen

minden fiatal olyan egyetem hallgatója szeretne lenni, ami mind a megszerezhető tudás, mind az elérhető oktatási infrastruktúra terén megfelel a 21. század követelményeinek.

Kimondhatjuk, hogy a MATE egyértelműen ebbe az irányba halad. Rendkívül fontos azonban az is, hogy ezekről a változásokról a fiatalok, szüleik és tanáraik is értesüljenek, ezért az integráció első lépéseitől kezdve igen erős intézményi kommunikációt folytatunk. A 2021. januári-februári felvételi kampányban regionális és országos szinten is ráerősítettünk a képzési területek népszerűsítésére, külön kiemelve az agrárképzések nyújtotta karrierlehetőségeket, de heti szinten számolunk be a MATE kutatási, fejlesztési és innovációs eredményeiről is, ami szintén perspektívát jelenthet a fiatalok számára. A gólyák létszáma ráadásul tovább bővülhet, hiszen a külön felvételi eljárás szerint felvételt nyert körülbelül négyszáz külföldi hallgató és a pótfelvételizők még tovább növelik majd a MATE közösségét.

A kaposvári agrár- és környezettudományi képzéseken több mint duplájával, 110 százalékkal több fiatal kezdheti meg tanulmányait, mint tavaly. Ugyanakkor a campusokra felvettek számában a Georgikonon a legnagyobb, 83,5 százalékos az emelkedés. Mi állhat ennek a hátterében?

– Úgy gondoljuk, hogy a felvételizők számára ugyanúgy fontos a választott képzési hely környezete, infrastruktúrája és tradíciója, mint maga a szak, amit választanak. Bátran kijelenthetjük, hogy a MATE campusai ebben a tekintetben is erősek.

A Kaposvári és a Georgikon Campus egyaránt családias légkörű és vonzó zöld környezetben helyezkedik el, Keszthely esetében pedig a város kulturális öröksége és a Balaton közelsége is hangsúlyos szempont a nagybetűs élet kezdetén ide kerülő fiataloknak.

A Kaposvári Campuson egyébként nemcsak az agrár-, de a neveléstudományi képzések népszerűsége is nőtt, ahol 31 százalékos a növekedés; de 30 százalékkal nőtt a budai tájépítész és 45 százalékkal a budai kertészettudományi képzésekre felvettek száma is. A zöld környezet tehát a fővárosban is vonzó, ahol a Budai Arborétum varázsol különleges atmoszférát a hallgatók mindennapjaihoz.

Milyen képzéseket hirdetnek meg a MATE-n a pótfelvételi eljárás keretében?

– Számos szakra lehet jelentkezni, ahol még nem telt be a keretszám. Többek között az osztatlan agrármérnöki szakra Gödöllőre és Kaposvárra, az állattenyésztő mérnöki alapszakra Kaposvárra, az élelmiszermérnöki alapszakra Budapestre vagy a kertészmérnöki alapszakra Budapestre, Gödöllőre és Keszthelyre. Fontos tudni, hogy a 2021. évi pótfelvételi eljárásban egyes szakokat állami ösztöndíjas formában is meghirdettünk.

A teljes lista a felvi.hu E-felvételi rendszerében érhető el azok számára, akik egyetlen megjelölt szakra sem kerültek be vagy nem adták be jelentkezésüket a normál felvételi eljárásban; a jelentkezési határidő augusztus 8-án éjfélkor jár le.

A tavalyi pótfelvételi eljárásban 616 fő nyert felvételt jogelőd intézményeinkbe, az idei adatokat augusztus végén fogjuk látni.

A már felvettek között milyen a fizetős, illetve államilag támogatott hallgatók, valamint a külföldi és magyar állampolgárok aránya? Ezekben van-e jelentős változás a tavalyihoz képest?

– Az idei évben 2875 fő nyert felvételt államilag támogatott, 369 fő önköltséges képzésre, tavaly pedig 2276 fő került be államilag támogatott, 254 fő pedig önköltséges képzésre. Idén tehát közel nyolcszor, tavaly pedig közel kilencszer annyi az államilag támogatott képzésre felvettek száma, mint az önköltségeseké. A külföldi hallgatók tekintetében egyetemünk mindig is nagy népszerűségnek örvendett, hiszen a környezet biztonságos, a képzések és a megélhetési költségek pedig megfizethetők.

Az afrikai és ázsiai fiatalok körében kimondottan népszerűek az agrárképzéseink, hiszen az itt megszerzett tudással sikerrel boldogulhatnak hazájukban, és hozzájárulhatnak országuk gazdasági fejlődéséhez.

Angol nyelvű képzéseink további népszerűsítésére a közelmúltban Afrikában több toborzóirodát is nyitottunk, segítve ezzel még több nemzetközi hallgató bevonását a hazai felsőoktatási rendszerbe, növelve annak minőségét és versenyképességét. Az előzetes adatok alapján az idei évben mintegy 400 külföldi hallgató kezdheti meg tanulmányait a MATE-n Stipendium Hungaricum, FAO- és más ösztöndíjak révén.

Vannak nagyon népszerű képzési területek, amelyek közé hosszú évek óta nem tartozik az agrárképzés. Ön szerint van arra esély, hogy ez a sorrend idővel megváltozzon?

– Egyre többen ismerik fel, hogy a mezőgazdaság és az élelmiszer-termelés az elkövetkező évtizedekben minden bizonnyal az egyik legmeghatározóbb, az egész világ számára kiemelt stratégiai ágazat lesz, ezzel párhuzamosan pedig az agrárszakma presztízse is nőni fog.

A koronavírus-járvány lezárásai alatt ráadásul azt is megéreztük, hogy mennyire fontos és értékes a határainkon belül vagy akár a saját kertünkben megtermelt élelmiszer.

A most felvételt nyert fiatalok közt talán olyanok is vannak, akik ezt felismerve választották egyetemünket és az agárszakmát, hiszen ezzel hosszú távon biztos megélhetést tudnak biztosítani maguknak és családjuknak egyaránt. Oktatóink és kutatóink nevében meg tudom ígérni, hogy akik most kezdik tanulmányaikat a MATE-n, biztos tudást szerezhetnek ahhoz, hogy ennek az ágazatnak fontos és megbecsült tagjai legyenek, az ő példájukat látva pedig az agrárszakma is egyre népszerűbb lehet.

MMG Direkt

Polyák Imre szerencsés! Növénytermesztéssel foglalkozó cégében megoldott a generációváltás. Agronómus lánya, Dóra fiatal szakemberként és nőként is bizonyította már, helyt tud állni a magyar agráriumban. A Poly-Fruct Kft. által megművelt terület nagysága több, mint 1600 hektár. 900 hektár bérelt területen gazdálkodnak és 700 hektáron mezőgazdasági gépi szolgáltatást nyújtanak. Elsősorban búzát, árpát, szemes kukoricát és napraforgót termesztenek. Hogyan tud apa és lánya, két generáció együtt dolgozni egy ilyen nehéz pályán? Erről beszélgetett a Polyák családdal Sári Enikő, a Magyar Mezőgazdaság Kiadó ügyvezetője.

youtube://v/gxRtfRRZ0Ow

Forrás: Magyar Mezőgazdaság