Elkezdődött
a jelentkezés a „Terménytárolók, szárítók és tisztítók fejlesztésének támogatása” című, VP2-4.1.7-21 kódjelű felhívásra augusztus 2-án. A vissza nem térítendő támogatás forrása 50 milliárd forint, mértéke 50 százalék, legkisebb összege 100 millió, legnagyobb összege 1 milliárd forint. A jelentkezés határideje 2021. szeptember 27.
Augusztus 9-én nyílik
a jelentkezési lehetőség „A fenntartható akvakultúrával foglalkozó új gazdálkodók ösztönzése” című, MAHOP-2.3.1-2016 kódú felhívásra, aminek célja az ágazat foglalkoztatásának növelése a halgazdálkodás által érintett térségekben. A támogatás keretösszege 5 780 203 378 forint, mértéke 50 százalék, minimális összege 5, maximuma 5 780 203 378 forint. A pályázatok beadásának határideje 2021. szeptember 9.
Elindult
az „Ökológiai gazdálkodásra történő áttérés, ökológiai gazdálkodás fenntartása” című (VP4-11.1.1-11.2.1-21 kódszámú), az „Agrár-környezetgazdálkodási kifizetés” című (VP4-10.1.1-21 kódszámú) és az „Agrár-környezetgazdálkodási kifizetés” című (VP4-10.1.1-21 kódszámú) felhívások tervezetének társadalmi egyeztetése. A felhívásokhoz kapcsolódó észrevételeket, javaslatokat 2021. augusztus 9-ig várják a véleményezésre kialakított partnerségi fórumban.
Augusztus 18-án nyílik
a jelentkezés az „Élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztése” (VP3-4.2.1-4.2.2-2-21) című felhívásra. Az 50 százalékos, vissza nem térítendő támogatás keretösszege 200 milliárd forint, minimuma 100 millió, maximuma 5 milliárd forint lehet. A pályázatok beadási határideje 2022. február 8.
Pontosították
a Tartalmi értékelési szempontok során vállalt kötelezettségekhez fűződő jogkövetkezményekkel kapcsolatos elvárásokat „A környezetvédelmi szolgáltatásokat biztosító akvakultúra fejlesztésének előmozdítása” című (MAHOP-2.5-2017 kódszámú) felhíváshoz kapcsolódó 11. számú mellékletben.
Újra nyitották
„A Vidékfejlesztési Program megvalósítását szolgáló Technikai Segítségnyújtás Projekt” című (VP-20-1-16 kódszámú) felhívást, hogy biztosítsák a felhívás szerinti célkitűzések teljesítését egy kiegészítő átmeneti projekt keretében a 2021-es és 2022-es átmeneti időszakban. A rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 15 milliárd forintra emelkedett, és a felhívás keretében támogatott projektek költségeit 2025 december 31-ig lehet elszámolni. A minisztériumok közötti jogutódlás következtében a Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága az Agrárminisztérium Vidékfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkársága, amelyre tekintettel frissítették a felhívás vonatkozó pontjait.
Augusztus 23-ig lehet beadni
a pályázatokat a „Kertészet – ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatása” (VP2-4.1.3.2-4.1.3.3.-5.1.1-21) című pályázati felhívásra, aminek keretösszege 15 milliárd forint. A vissza nem térítendő támogatás mértéke 40 százalék, összege legfeljebb 500 millió forint, a támogatható projektek száma 500.
Augusztus 31-e a jelentkezési határideje
az Élelmiszeripari üzemek fejlesztése (VP3-4.2.1-4.2.2.-1-21) című felhívásnak. A forrás összege: 50 milliárd forint, az ötven százalékos, vissza nem térítendő támogatás mértéke maximum 100 millió forint. A támogatható projektek száma 700.
Szeptember 13-tól lehet pályázatokat benyújtani
a „Kertészet – Gomba-előállító üzemek fejlesztésének támogatása” (VP2-4.1.3.4-21) című felhívásra, amely 20 milliárdos keretből biztosít 50 százalékos vissza nem térítendő támogatást, minimum 300 millió, maximum 2 milliárd forint összegben. A pályázat célja a gombatermesztéshez kapcsolódó létesítmények energia-hatékonyságának javítása és az ágazat környezetterhelésének csökkentése, a gombatermesztő és komposztüzemek energetikai, gépészeti és energiaellátást érintő korszerűsítése, felújítása, valamint megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása. A jelentkezési határidő 2021. december 7.
November 19-e a jelentkezés határideje
a „Mezőgazdaság digitális átállásához kapcsolódó precíziós fejlesztések támogatása” (VP2-4.1.8-21) című pályázatnak. A keretösszeg 100 milliárd forint, a vissza nem térítendő támogatás mértéke 50 százalék, összege 5-250 millió forint. A támogatható projektek száma 2 000.
December 17-ig lehet jelentkezni
„Mezőgazdasági kisüzemek támogatása” (VP2-6.3.1-20) című felhívásra. A vissza nem térítendő támogatás mértéke 100 százalékos, keretösszege 2,5 milliárd forint, maximális összege 5 millió forint.
December 17-ig lehet jelentkezni
a „Helyi termékértékesítést szolgáló piacok infrastrukturális és eszközfejlesztése” című, VP6-7.2.1.1-20 kódjelű felhívásra. A 95 százalékos vissza nem térítendő támogatás keretösszege 3 milliárd, legnagyobb összege 100 millió forint.
December 31-ig lehet pályázni
„Az erdei ökoszisztémák ellenálló képességének és környezeti értékének növelését célzó beruházások” (VP5- 8.5.1.-16) támogatására, aminek keretösszege 4,7 milliárd forint. A vissza nem térítendő támogatás intenzitása 100 százalék, maximális összege pedig 50 millió forint.
December 31-ig lehet jelentkezni
az Erdősítés támogatása (VP5- 8.1.1-16) című pályázati felhívásra, aminek keretösszege 50 milliárd forint. A vissza nem térítendő támogatás intenzitása 100 százalékos, összege maximum 500 millió forint.
December 31-ig lehet jelentkezni
a „Minőségrendszerekhez kapcsolódó előállítói, termelői csoportosulások tájékoztatási és promóciós tevékenysége” (VP3-3.2.1-21) című felhívásra, amelynek keretösszege 8, 71 milliárd forint. A kedvezményezettek elismert szakmaközi szervezetek, jogi személyek, termelői csoportok és szervezetek. A pályázat keretében a minőségrendszerek promóciójához kapcsolódó tevékenységet támogatják 70 százalék mértékben, minimum 2 millió, maximum 3 milliárd forint összeggel.
December 31-ig lehet jelentkezni
a „Mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatás” (VP3-17.1.1-16) című felhívásra. A támogatási keret 24,47 milliárd forint. A vissza nem térítendő támogatás mértéke 65 százalék, összege legfeljebb 500 millió forint. A támogatható projektek száma 200-7 000. Részletek a palyazat.gov.hu oldalon.