0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

A Pepsi kiárusításba és terméktisztogatásba kezdett

A PepsiCo kedden bejelentette, hogy 3,3 milliárd dollárért eladja a Tropicana mellett több másik gyümölcslé márkáját. A francia PAI Partners magántőke-befektetési cég a felvásárló. A Pepsi azzal érvel, hogy egyszerűsíteni kívánja termékpalettáját és eltávolodna a magas cukortartalmú italoktól.

A vállalat, amely 1998-ban nagyjából 3,3 milliárd dollárért vásárolta meg a Tropicana narancslégyártót, majd közel egy évtizeddel később 150 millió dollárért az amerikai Naked Juice-t, 39 százalékos részesedést tartana meg egy a PAI Partnersszel létrehozott közös vállalatban – írja a Napi.hu. A Pepsi így is továbbadja a kizárólagos amerikai forgalmazási jogokat kap a most a portfólióból kikerülő márkák esetében – tudta meg a Reuters.

Ramon Laguarta vezérigazgató szerint az eladással a PepsiCo megkapja a szükséges forrásokat ahhoz, hogy fejlessze termékkínálatát, amelyben az egészségesebb rágcsák és a kalóriamentes italok kapnak nagyobb szerepet.

A vállalat a jövedelmezőbb márkáira akar összpontosítani.

A rivális Coca-Cola Company az elmúlt évben szintén racionalizálta termékkínálatát: az Egyesült Államokban megszüntette TaB diétás üdítőitalt és Coca-Cola Energy márkáit, és eladta ZICO kókuszvizes termékeket gyártó cégét.

„A vállalatoknak nehézséget okoz, hogy hatékony marketing támogatást nyújtsanak a végtelen számú márkának, amelyek gyakran nagyon hasonló vásárlókért versenyeznek” – mondta májusban Stephen Rannekleiv, a Rabobank Food and Beverage elemzője a hasonló portfóliótisztogatásokról. Hozzátette, hogy a vállalatok igyekeznek olyan új termékeket bevezetni, amelyeket házon belül fejlesztettek ki.

A gyümölcslé-üzletek 2020-ban mintegy 3 milliárd dollár nettó árbevételt hoztak a PepsiCónak, a működési haszonkulcsuk pedig a teljes csoporténál alacsonyabb volt.

Az üzlet egyike a PAI számos élelmiszer- és italipari befektetésének az elmúlt években. 2019-ben a Nestle SA 4 milliárd dollár értékű üzletben eladta amerikai fagylaltüzletágát, beleértve olyan márkákat, mint a Häagen-Dazs, egy a PAI által támogatott vegyesvállalatnak.

Forrás: Napi.hu