0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Brit férfi a birkanyírás új világrekordere

Új világrekordot állított fel egy brit férfi, aki kilenc óra alatt 872 bárányt nyírt meg a cornwalli Trefrank farmon.

Stuart Connor oxfordshire-i juhnyíró felülmúlta Ivan Scott 867-es rekordját, amelyet ugyanezen a helyszínen öt évvel ezelőtt állított fel.

Július 28-án, szerdán reggel 5 órakor kezdte a munkát, és az első két órában 193 bárányt nyírt meg. Ezt 168, 171 és 172 báránnyal folytatta, amelyeket három 1 óra 45 perc alatt teljesített, majd a délután 5 óráig tartó utolsó etapban 168 báránnyal megdöntötte a világrekordot.

Az óránkénti közel 97 bárány átlagával Connor megdöntötte saját, 2019-es világrekord kísérletét is, amikor kilenc óra alatt 785 bárányt nyírt meg, ami akkor új brit rekordot jelentett.

A legutóbbi világrekord kísérletet élőben közvetítették a Facebookon.

youtube://v/PrWmKZ8vN90

Connor elképesztő teljesítményét kislányának, Grace-nek ajánlotta, aki három éves korában mitokondriális betegségben vesztette életét.

– Egész nap velem volt, és nézte, ahogy ezt csinálom. Szeretnék valamit hagyni Grace-nek, amire büszke lehet – mondta Connor. A juhász egész nap kislánya képét tartotta maga mellett a színpadon.

Feleségével, Kirával együtt pénzt gyűjtenek egy brit jótékonysági szervezet számára, amely a mitokondriális betegségek elleni küzdelemmel foglalkozik. A Team Grace eddig több mint 65 000 fontot gyűjtött össze erre a célra.

A World Sheep Shearing Records Society szerint ez volt a második rekordkísérlet melyet a Zoom segítségével bonyolítottak le a koronavírus korlátozások miatt, így Paul Harris vezetőbíró Új-Zélandról figyelte az eseményeket. A helyszínen pedig három bíró szavatolta a szabályok betartását.

Forrás: fwi.co.uk