0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Jól teljesít a horgászpiac, még a járvány sem fogott rajta

Már hétszázötvenezer regisztrált horgászt tartanak nyilván Magyarországon, a számuk pedig egyre nő, bár már nem olyan ugrásszerűen, mint az elmúlt években - ismerteti csütörtöki számában a Világgazdaság.

Bár a tavaly nyári hónapokban gyakorlatilag megrohamozták az emberek a vízpartokat – és ennek apropóján a horgászboltokat is -, a lelkesedés és a fogyasztás az év utolsó harmadára visszatért a 2019-ben tapasztaltakhoz, és ez a tendencia figyelhető meg azóta is.

A pecázás évek óta igazi aranykorát éli.

Magyarországon több mint 750 ezer regisztrált horgász van, 2014 óta gyakorlatilag megduplázódott a számuk,

és még mindig növekszik, de már lassabban, a koronavírus-járvány ebben nem okozott kiugrást. Rendszeresen több mint félmillió ember horgászik, egy évben átlagosan 16-18 napot.

Idén várhatóan a tízmilliót is átlépi a regisztrált horgásznapok száma, amely 2020-ban még csak 9,4 millió volt, így ezen a téren is emelkedő tendencia rajzolódik ki. A regisztráltak között 78 ezer nő és nagyjából ugyanennyi gyermek és ifjúsági horgász van. Gyakorlatilag egy 40 milliárd forintos piacról van szó – közölte a Világgazdasággal Dérer István, a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) főigazgatója.

A horgászok számának megugrása elsősorban az ágazat kifehérítésének és annak köszönhető, hogy az állami horgászvizsga ingyenessé vált.

A piacon az egyik legnagyobb szereplőként számon tartott, a WalterLand horgászboltok mögött álló Carpologia Kft. tavaly növelni tudta az árbevételét, ám az adózott eredménye kissé elmaradt az előző évitől. A tavalyi nyár rendkívüli forgalmat generált, mert szinte sehova máshova nem lehetett menni, csak a természetbe, a vízpartra. Ahogy visszatértek az egyéb szórakozási lehetőségek, úgy csökkent a forgalom. Bár a járvány idején a horgászcikkpiac nem rogyott meg, de az akkori fokozott érdeklődés már lecsengett, és várhatóan nem is tér vissza – mondta a lapnak Walter Tamás, a cég tulajdonosa.

Forrás: MTI