Back to top

Jelentősen növelte az értékesítéseit a Zwack üzleti éve első negyedévében

Jelentősen növelte az értékesítéseit a Zwack Unicum Nyrt. az áprilissal kezdődött üzleti éve első negyedévében – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett jelentésben.

A nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült beszámoló szerint a 6,345 milliárd forint bruttó árbevétel 44,8 százalékos növekedést, a 3,586 milliárd forint nettó (jövedéki adó és népegészségügyi termékadó nélküli) bevétel, 54,6 százalékos emelkedést jelent a tavalyi azonos időszakhoz képest.

A belföldi értékesítés nagyobb mértékben nőtt, mint az összforgalom, éves összevetésben 56 százalékkal emelkedett és majdnem ötödével haladta meg a 2 évvel korábbi azonos időszakét, amely még jóval a járvány előtt volt.

A vendéglátóhelyek forgalmát tavaly tavasszal visszavetették a járványügyi korlátozások, ezzel együtt a Zwack bevétele is jelentősen csökkent, de a kiskereskedelmi értékesítést alig érintette a járvány - jegyezték meg a jelentésben.

A fogyasztói igények május óta újra nőnek, ami a kiviteli adatokat is javította. A társaság export árbevétele 45,2 százalékos növekedéssel 438 millió forintra nőtt az üzleti év első negyedévében, a bővülés különösen a német és a román piacon jelentős.

Az április-júniusi időszakban a Zwack működési eredménye 651 millió forint volt, ami 629 millió forinttal meghaladja az előző évit.

Az adózott eredmény 571 millió forint lett, szemben a tavalyi első negyedév 32 millió forintos veszteségével.

A ráfordítások közül legnagyobb mértékben, 46,8 százalékkal az egyéb működési ráfordítások bővültek, elérve a 953 millió forintot. Az emelkedést nagyrészt a marketingköltések okozták.

A beszámoló szerint a kilátásokat javítja, hogy a járvány nehezének vége, de az újabb vírusvariánsok még jelenthetnek kockázatot. A kiszámíthatatlanság hosszabb távon is okozhat még kihívásokat, miként az alapanyagok és a csomagolóanyagok drágulása is – írták.

A Zwack a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) prémium kategóriás kibocsátója. Részvényei szerdán 16 500 forinton zártak, árfolyamuk egy éven belül 15 700 és 17 300 forint között mozgott.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Nincs mibe tölteni a bort

A szállítmányozásban kialakult késedelmek miatt már üvegből is hiány van világszerte. Ez nehezíti az égetett szeszek és borok készítőinek munkáját. A munkaerőhiány és a megnövekedett árak is kihívások elé állítják az iparág képviselőit.

Az élet vize, a pálinka

Külsőleg és belsőleg is használható csodagyógyszer a pálinka, tartották régen, és sokan így gondolják ma is. Azért egyre fogy a hívők száma. A pálinka népi gyógyászatban betöltött szerepét, a vele egykor használt füveket, más alapanyagokat, népi gyógymódokat és eszközöket mutat be a keszthelyi Balatoni Múzeum legújabb időszaki kiállítása.

Az ország legeredményesebb pálinkafőzdéje a deszki Gong

Csakis olyan gyümölcs kerül a cefrébe, amelyet nyersen is jóízűen fogyasztunk el – főként ez a deszki Gong Pálinkaház minőségi pálinkáinak titka. 16 díjat zsebeltek be az országos pálinka- és törkölypálinka-versenyen.

A pezsgő olcsóbb lesz, de a magas alkoholtartalmú italok drágulnak

Az Egyesült Királyság kormánya a szeszesitalok adójának átalakítását tervezi, méghozzá az italok alkoholtartalma szerint. A pezsgő és a prosecco rajongói örvendhettek, miután a kancellár bejelentette, hogy csökkenti a rájuk kivetett vámokat, és ez által csökken az adókulcsuk is.

A Zwack Unicum árbevétele 32 százalékkal nőtt

A Zwack Unicum Nyrt. bruttó árbevétele 14,1 milliárd forintot tett ki a 2021-2022-es üzleti év első fél évében, amely 32 százalékkal haladja meg az előző üzleti év azonos időszakáét - tette közzé a tőzsdén jegyzett vállalat a BÉT-en.

Mézbor házilag

Az erjesztett italok elkészítésének vannak buktatói. Ám ez a mézbor viszonylag könnyen, házi eszközökkel is elkészíthető. Az alábbiakban egy egyszerű receptet és módszert adunk közre.

Üzemanyag készül a whisky-gyártás során

Becsíphet az autónk, ha túl sokat tankolunk? Az attól is függ, hogy miből. De amíg számunkra továbbra is tilos, addig gépjárműveink nyugodtan leguríthatnak néhány korty whiskyt vagy pálinkát indulás előtt, sőt ettől indulnak be igazán. Aggodalomra semmi ok, az autók nem fognak részegen garázdálkodni tőle.

Mézsör házilag

Ősi italunk, melyet Árpád-kori adókötelezettségi listákban is megemlítenek. A mézsör főzéssel indul, utána előerjesztéssel majd nyomás alatti utóerjesztéssel folytatódik. Az eredmény egy igen kellemes ízű természetes, élő gombákat tartalmazó házi sör!

Eredetvédett vadkörtepálinka

A mai értelemben használt eredetvédelem kifejezést a francia borászok találták ki a filoxéravész után, alaptétele, hogy a bor minőségét elsősorban a termőhely határozza meg. Így a legkiválóbb termőhelyeken termelt borok viselhetik a megkülönböztető jelzést, ha megfelelnek a termelők által megfogalmazott rendkívül szigorú követelményeknek.

A portugál borexport 19%-kal nőtt 2021 első felében

A portugál borexport 2021 első félévében 19,3%-os növekedést ért el 2020 azonos időszakához képest, miközben az átlagár 4,2%-kal emelkedett – derült ki a ViniPortugal ágazati szövetség legfrissebb adataiból. Ez a növekedés megerősíti a nemzeti borexport 2021-es pozitív indulását, amely tendencia már év eleje óta jelen van.