0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Rackákat nevelnek – egyházi támogatással

A tótkomlósi mintaprojektet a Magyarországi Evangélikus Egyház visszatérítendő támogatással segítette. Öt éve hortobágyi racka tenyésztők, az állományuk 70 egyedet számlál, nemrég majort vásároltak legelővel és 300 anyajuhhal.

Növénytermesztéssel, állattenyésztéssel foglalkoznak, öt éve hortobágyi racka tenyésztők, az állományuk 70 egyedet számlál, nemrég pedig egy majort vásároltak legelővel és 300 anyajuhhal. Erről Békés megye hírportáljának számolt be a tótkomlósi evangélikus gyülekezet lelkésze, Szpisák Attila. 

Az egyházi zsinat kezdeményezésére tavaly fogalmazódott meg a cél, hogy az evangélikus gyülekezetek igyekezzenek minél inkább a gazdasági önállósodás felé mozdulni.

A lelkész szerint Békés megyében, Tótkomlós környékén a legjobb befektetés az agrárium. A tótkomlósi mintaprojektet a Magyarországi Evangélikus Egyház visszatérítendő támogatással segítette. A lelkész szavai szerint az üzleti tervükben lefektették, hogy tíz éven át gazdaságilag önfenntartók lesznek, és az egyház támogatását is visszafizetik. A gyülekezet szenvedélybetegek rehabilitációjával is foglalkozik, terveik szerint a majorban bentlakással az állatok körüli munkát biztosítanak a résztvevőknek, ezzel is segítve a gyógyulásukat. 

 

 

 

Forrás: magyarmazogazdasag.hu