0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

A méhészet a mezőgazdaság kulcsa

A magyar méhészek tudása, illetve felelőssége, a méhcsaládokkal végzett tevékenység a sikeres mezőgazdaság alapja, kulcsa, és ezért jár nekik a megkülönböztetett figyelem - közölte az agrárminiszter szombaton Jászberényben.

A 33. Nemzetközi Mézvásár és Méhésztalálkozót augusztus 7-én rendezték meg Jászberényben, amelyet Nagy István agrárminiszter nyitott meg Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke, Pócs János, a térség országgyűlési képviselője, Budai Lóránt Jászberény polgármestere és Molnár Klaudia, a Jászsági Méhész Egyesület elnöke mellett. 

A tárcavezető elsősorban a méhésztársadalom munkáját méltatta, különösen a koronavírus-járvány idején tanúsított helytállásukért, ugyanis a méhészek a beporzás biztosításával és a méztermeléssel olyan szolgálatot tettek a magyar mezőgazdaságnak, amit pénzben nem lehet kifejezni.

Európában elöregedő méhésztársadalomról beszélhetünk, a méztermelési tevékenységük pedig több szempontból is nehézségekkel küszködik.

A statisztikák szerint ugyan az ágazatban nő a méhcsaládok száma, ami annak köszönhető, hogy a méhészek a 20 évvel ezelőtti bevételüket elérhessék.

Ezt Nagy István vészjelként aposztrofálta, hiszen ha a mezőgazdaság kulcságazata veszélybe kerül, és már nem képes megfelelő megélhetést biztosítani a méhészeknek, át kell strukturálni a méhészek bevételét – nem a méztermelés mértékét kell figyelembe venni, hanem a beporzásban végzett tevékenységet.

A gazdasági problémák mellett a tárcavezető a természeti problémákra is kitért. Elmondta, hogy a méhészek a harmadik éve küzdenek az akác elfagyásával, a repce korai nyílásával és az időjárás viszontagságaival.

Ennek eredményeként a nagy méhlegelők veszélybe kerültek, amelyek a méztermelés dandárját biztosítják.

A társadalmi gondolkodásmód változására is kitért: meg kell érteni, hogy beporzók nélkül nincs élet a Földön – az élelmiszerek kétharmada a méhek tevékenységétől függ. A méhek védelme érdekében fenn kell tartani és hosszú távon biztosítani kell az ökológiai sokszínűség fennmaradását.

Nagy István rámutatott, hogy az idén 100 millió forintról 110 millió forintra nőtt a méhészeti járművekre igényelhető úgynevezett mezőgazdasági csekély összegű támogatás. Idén júliustól pedig már ismét beadható a méhészek átmeneti támogatása.

De néhány hét múlva megjelenik a fipronilrendelet is, amely a szennyezett állatgyógyászati készítmények miatt veszteséget szenvedő méhészek kártalanítására jött létre.

A megnyitón Borss Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke felhívta a figyelmet a méhcsaládonkénti második ezerforintos újra beadható támogatásra, amit azok a méhészek igényelhetnek, akik tavaly igényelték az első ezerforintos támogatást, de a másodikra még nem nyújtottak be kérelmet vagy az elsőből bizonyos okok miatt nem részesültek.

Hozzátette, a kormány mintegy 100 millió forintot különített el azért, hogy 2025-ben Magyarország legyen a házigazdája a méhészeti világkiállításnak.

Végezetül kiemelte, hogy az agrárminiszter nemzeti és uniós szinten is mindent elkövet az ágazat érdekében, ugyanis a méhészet 2023. január 1-jétől része lesz a Közös Agrárpolitikának (KAP), amivel újabb támogatási lehetőség nyílnak majd meg a méhészek előtt.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu