Back to top

Elmarad a Szegedi Tiszai Nemzetközi Halfesztivál

Mégsem rendezik meg Szegeden a fesztivált.

Először úgy tűnt kicsiben, a Partfürdőn, de lesz halfesztivál szeptember első hétvégéjén, de végül a rendezvény főszervezője Frank Sándor úgy döntött, a még mindig életben lévő korlátozások miatt, nem rendezik meg a népszerű halünnepet. Negyed évszázad után először marad el a gasztronómiai fesztivál - írja a delmagyar.hu.

Illusztráció
Illusztráció
Napok óta erről beszél a város, ezért egy halászlé mellett leültünk Frank Sándorral, a Szegedi Nemzetközi Tiszai Halfesztivál főszervezőjével, hogy megtudjuk, miért döntöttek mégis úgy, hogy idén nem rendezik meg a tömegeket vonzó, népszerű gasztronómiai fesztivált.

– Egyszerű a történet: ahhoz, hogy egy ekkora rendezvényt tudjunk csinálni, a jogszabályok szerint védettségi igazolványt kell kérnünk a vendégektől.

Ez a Partfürdőn egy fesztivál, például a Deja Vu esetében nem gond, mert az amúgy is belépős, a vendégek a belépőkkel együtt felmutatják a védettségi igazolványukat. A halfesztivál lényege viszont az, hogy bárki jöhet. Ha Julis néni érkezik egy adag halászléért és az ajtónál szembesül ezzel, biztos, hogy nem fog elégedetten távozni. A kempingezőket, nyaralókat sem tudom ellenőrizni – magyarázta.

Hozzátette, az utolsó pillanatban, a rendőrségen javasolták nekik, hogy kordonozzák körbe a területet.

– Ebben az esetben a biztonsági személyzet és a biztonsági intézkedések ártanának a rendezvény felszabadult hangulatának, továbbá rengeteg előírásnak kell megfelelni, például menekülési útvonalat kell biztosítani. Ez egy felszabadult, vidám, jó hangulatú népünnepély, ahonnan nem akarok elküldeni senkit. Alapelvem, hogy nem szeretem a vendéget regulázni. Ha pedig valakit el kell küldenem, az rossz szájízzel fog távozni, ami egyik félnek sem jó – hangsúlyozta Frank Sándor.

A halfesztivál megálmodója úgy fogalmazott a beszélgetés végén, hogy ha olyan fesztivált nem tudnak szervezni, amilyet szeretnének, akkor inkább nem szerveznek semmilyent.

A fesztivál 25 éves történetében egyedül tavaly maradt el a klasszikus szegedi halünnep, akkor a koronavírus-járvány miatt csak egy szolid, több étterem és csárda támogatásával lebonyolított „mini Halfesztivált” tudtak rendezni.

Forrás: 
delmagyar.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Így ugorhatunk ki a hízás-fogyás ördögi köréből

A hipotalamusznak fontos szerepe van a testtömeg-szabályozásban, gondolhatnánk, hogy nincs sok esélyünk vele szemben, pedig van.

"Made in Germany"

A német kormány jóváhagyta a Cem Özdemir szövetségi élelmiszer- és mezőgazdasági miniszter által előterjesztett, az eredetmegjelölésről szóló rendeletet. Ez azt jelenti, hogy a jövőben a csomagolatlan húsokon is fel kell tüntetni a származás helyét.

Tíz napon át várják a látogatókat Veszprémben a Rozé, Rizling, Jazz Napok programjai

Tíz napon át várja a látogatókat ingyenes programjaival a 13. Rozé, Rizling és Jazz Napok július első felében Veszprémben. A blues, a jazz és a funkzene mellett környékbeli borászatok kínálják italaikat - közölte az MTI-vel a fesztiváligazgató.

Megújuló konferencia borászoknak Egerben

Eger Wine Meetup néven újul meg a húszéves múlttal rendelkező szőlészeti és borászati konferencia Egerben. Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem szakmai programja két napon át tart június 16-17-én, és felöleli a fenntarthatóság, a birtoképítés, a klímaváltozás és a terroir témaköreit.

Kabáról indult hazai térhódítása

A chilipaprika érdekes helyet foglal el a kultúrnövények között. Zöldségként termesztik, de élvezeti termékként, fűszerként fogyasztják. A gyógyhatással is rendelkező bogyót egyre többen kedvelik hazánkban is, és gyorsan terjedő népszerűségéhez jelentősen hozzájárult a Chili Hungária Manufaktúra.

Borfesztiválozunk – a borászok és a fesztiválozók

Május elején kitör a fesztiváli láz, ami eltart októberig. Fél éven keresztül zajlik ez a színes forgatag, amelyben minden hazai borász megtalálhatja önkifejezésének lehetőségeit. A szervezők Erdőbényétől Sopronig sokat áldoznak arra, hogy a kiváló borokon kívül jó program, mindenekelőtt viszonylag színvonalas zene és a bóvlitól a minőségi egyediségig ívelő kézműves vásár színesítse a programot.

A Lufthansa szendvicsjáratai

A Lufthansa légitársaság új szolgáltatást vezetett be a külföldi útvonalakon: az utasok még leszállás előtt megvásárolhatják az el nem adott ételeket, amelyeket magukkal vihetnek - sokkal olcsóbban.

9 szénhidrát, amelyekre szükségünk van az étrendünkben

Bár a szénhidrátoknak rossz híre van, amiért túl gyorsan megemelik a vércukorszintet, nem minden szénhidrát egyforma. Míg a finomított szénhidrátokban és hozzáadott cukorban gazdag étrend összefüggésbe hozható a betegségek, köztük a 2-es típusú cukorbetegség és a szívbetegségek fokozott kockázatával, néhány szénhidrátban gazdag élelmiszer hihetetlenül tápláló, és megvédheti az egészséget.

A denevér rejtheti a megoldást az öregedés ellen

A denevérek segítenek a kártevők elleni védekezésben, a növények beporzásában és a magvak terjesztésében. Egy új kutatás szerint azonban a denevérek lehetnek a kulcsa a további gyulladások és az időskori betegségek terápiájának.

Jégbe álmodott pezsgő a Törley-től

Egy rejtélyes és hatalmas, négytonnás jégkocka jelent meg egy hete a Millenáris Széllkapu Parkban. Az olvadó műalkotás mélyén pedig egy 80 cm magas Törley Ice palack lapult. Ezzel fény derült az idei nyár egyik legnagyobb rejtélyére is.