0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 13.

Elmarad a Szegedi Tiszai Nemzetközi Halfesztivál

Mégsem rendezik meg Szegeden a fesztivált.

Először úgy tűnt kicsiben, a Partfürdőn, de lesz halfesztivál szeptember első hétvégéjén, de végül a rendezvény főszervezője Frank Sándor úgy döntött, a még mindig életben lévő korlátozások miatt, nem rendezik meg a népszerű halünnepet. Negyed évszázad után először marad el a gasztronómiai fesztivál – írja a delmagyar.hu.

Napok óta erről beszél a város, ezért egy halászlé mellett leültünk Frank Sándorral, a Szegedi Nemzetközi Tiszai Halfesztivál főszervezőjével, hogy megtudjuk, miért döntöttek mégis úgy, hogy idén nem rendezik meg a tömegeket vonzó, népszerű gasztronómiai fesztivált.

– Egyszerű a történet: ahhoz, hogy egy ekkora rendezvényt tudjunk csinálni, a jogszabályok szerint védettségi igazolványt kell kérnünk a vendégektől.

Ez a Partfürdőn egy fesztivál, például a Deja Vu esetében nem gond, mert az amúgy is belépős, a vendégek a belépőkkel együtt felmutatják a védettségi igazolványukat. A halfesztivál lényege viszont az, hogy bárki jöhet. Ha Julis néni érkezik egy adag halászléért és az ajtónál szembesül ezzel, biztos, hogy nem fog elégedetten távozni. A kempingezőket, nyaralókat sem tudom ellenőrizni – magyarázta.

Hozzátette, az utolsó pillanatban, a rendőrségen javasolták nekik, hogy kordonozzák körbe a területet.

– Ebben az esetben a biztonsági személyzet és a biztonsági intézkedések ártanának a rendezvény felszabadult hangulatának, továbbá rengeteg előírásnak kell megfelelni, például menekülési útvonalat kell biztosítani. Ez egy felszabadult, vidám, jó hangulatú népünnepély, ahonnan nem akarok elküldeni senkit. Alapelvem, hogy nem szeretem a vendéget regulázni. Ha pedig valakit el kell küldenem, az rossz szájízzel fog távozni, ami egyik félnek sem jó – hangsúlyozta Frank Sándor.

A halfesztivál megálmodója úgy fogalmazott a beszélgetés végén, hogy ha olyan fesztivált nem tudnak szervezni, amilyet szeretnének, akkor inkább nem szerveznek semmilyent.

A fesztivál 25 éves történetében egyedül tavaly maradt el a klasszikus szegedi halünnep, akkor a koronavírus-járvány miatt csak egy szolid, több étterem és csárda támogatásával lebonyolított „mini Halfesztivált” tudtak rendezni.

Forrás: delmagyar.hu