Back to top

Az agrárárak növekedése húzta tavaly a mezőgazdaságot

A koronavírus-járvány az ágazatok közül az egyik legkevésbé a mezőgazdaságot érintette - derül ki a KSH 2020-as, részletes adataiból.

A Covid–19-járvány által az egyik legkevésbé érintett gazdasági ágazat a mezőgazdaság volt 2020-ban, amelynek hozzáadott értéke 6,8 százalékkal volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál. Ezáltal a GDP 5 százalékos volumencsökkenéséhez 0,2 százalékponttal járult hozzá – írta a Világgazdaság a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) összegző kiadványára hivatkozva.

Az agrárium így a nemzetgazdasági bruttó hozzáadott érték 4,1 százalékát állította elő.

Bár a terület fejlesztési beruházásai az első negyedévben még élénkültek, a végül elért éves 464 milliárd forint – ami a nemzetgazdasági beruházások 4,3 százalékát tette ki – reálértéken 6,9 százalékkal elmaradt a 2019-estől.

Fotó: unsplash.com

Az agrárium teljes kibocsátásának volumene az egy évvel korábbitól 2,2 százalékkal maradt el, míg az átlagos árai 7,2 százalékkal emelkedtek. Így a mezőgazdaság 2973 milliárd forintos teljesítménye – szolgáltatásokkal és másodlagos tevékenységekkel együtt – 4,8 százalékkal nőtt. Az előzetes adatok szerint 2020-ban az Európai Unió teljes mezőgazdasági kibocsátása – amely alapáron 412 milliárd euró – 1,4 százalékkal esett egy év alatt.

A kibocsátás valamivel több mint felét kitevő növénytermesztés teljesítménye 1,2, a közel négytizedét adó állattenyésztésé 1,5 százalékkal esett.

Magyarország 2020-ban az EU mezőgazdasági termelési értékének 2,1 százalékát állította elő, részesedése az elmúlt tíz év során nem változott lényegesen. Ám a kukorica termelési értékének 11, az olajos magvú növényekének pedig 9,7 százaléka származott Magyarországról, ezzel mindkét esetben az uniós rangsor negyedik helyén állunk. A főbb haszonállatok közül a baromfi esetében volt a legnagyobb (4,4 százalék) a részesedésünk. Ám az emelkedő agrárárak nem hozták közelebb a nemzetgazdasági átlaghoz a foglalkoztatottak bérét – derül ki a KSH adataiból.

Összesen 213,9 ezren, a foglalkoztatottak 4,6 százaléka dolgozott az agráriumban, számuk egy év alatt mintegy 1200-zal nőtt.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete 9,2 százalékkal, 320 ezer forintra emelkedett, de a bérkiáramlás kisebb volt a nemzetgazdasági átlagnál, így a mezőgazdasági átlagfizetés továbbra is 21 százalékkal maradt el az országos átlagtól.

Fontos folyamat a hazai agráriumban zajló birtokkoncentráció. A mezőgazdasági tevékenységet folytató gazdaságok 234 ezres száma egyharmados csökkenés 2010-hez képest. A gazdaságok 67 százaléka növénytermesztéssel, 25 százaléka állattartással foglalkozott, 9 százaléka mindkettővel. A 4,8 millió hektár mezőgazdasági terület 82 százaléka szántó volt, ennek felét bérelték a gazdálkodók.

Forrás: 
Világgazdaság

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

25 éves a Granits Parts

A legnagyobb európai mezőgazdasági gépalkatrész-forgalmazó tulajdonosát és egyben alapítóját, a Fricke Internationalt közel 100 évvel ezelőtt, 1923-ban alapította Dietrich Fricke kovácsmester.

Talajcentrikus szemlélettel

A technológia drága, de megéri, mert kíméletes műveléssel megállítható a talajvesztés, nő a talaj humusztartalma, üzemanyagot lehet megtakarítani, és ami a legfontosabb: óvjuk a talajt. Egybehangzóan ezeket tapasztalják azok a gazdálkodók, akik jó ideje felhagytak a konvencionális műveléssel.

Ukrajna támogatja a mezőgazdasági gépek vásárlását

Az előző évekhez hasonlóan 1 milliárd hrivnyát, azaz mintegy 32 millió eurót fordít a mezőgazdaság gépbeszerzéseinek támogatására az ukrán gazdasági minisztérium.

Későbbre halasztották

A Flormart kertészeti kiállítást minden évben megrendezik Olaszországban. A koronavírus-járvány nyomán kialakuló bizonytalanságok miatt a szervezők későbbre halasztották a vásárt.

Min változtat a Talajvédelmi Cselekvési Terv?

Magyarország természeti erőforrásainak közel a harmadát, a nemzeti vagyon közel negyedét a termőföld képezi. Vagyis hazánk legértékesebb természeti erőforrása a termőtalaj. Világ­viszonylatban is kiemelkedően jó talajadottságokkal rendelkezünk. Talajkészleteink észszerű hasznosítása, védelme és javítása mezőgazdaságunk és környezetvédelmünk közös feladata.

Mely élelmiszerekből lehet hiány jövőre? (II. rész)

Bizonyos élelmiszerek eltűntek a boltok polcairól, vagy jelentősen megdrágult a koronavírus-járvány hatására. És úgy tűnik, ez a tendencia következő években is megfigyelhető lesz, mert a pandémia mellett olyan tényezők is negatívan befolyásolták az élelmiszerláncokat, mint a klímaváltozás, vagy brexit miatt kialakult kamionsofőrhiány az Egyesült Királyságban, de említhetjük a tengeri szállítmányozás akadozástát is.

10 éves csúcson az élelmiszerárak novemberben

Részben a kínálat szűkössége, valamint a szemestermények és a tejtermékek drágulása miatt novemberben már a negyedik egymást követő hónapban nőttek az élelmiszerárak a világon az előző hónaphoz képest.

Madárinfluenza miatt felszámoltak egy tenyészpulyka állományt Békés megyében

Madárinfluenza vírusát mutatták ki egy csaknem 5 ezer egyedet számláló tenyészpulyka-állományban a Békés megyei Kondoroson. A betegség továbbterjedésének megakadályozása érdekében azonnal megkezdték a telep felszámolását - tájékoztatott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján.

Állatjóléti szempontok miatt lassan növő csirkékre váltanak Amerikában

Az amerikai baromfiipar felkészült rá, hogy növelje a lassan növő fajták termelését, miután egy nagy befolyással bíró állatjóléti csoport kijelentette, csak az ilyen fajták kaphatják meg a minősített tanúsítványukat.

Lassan a mélyebb talajrétegekbe is jut a nedvességből

Múlt péntek óta országszerte jelentős mennyiségű csapadék hullott, ami a talajoknak már nem csak a felszín közeli, hanem középső rétegét is átnedvesítette. A változékony, gyakran csapadékos idő az előttünk álló időszakban is folytatódik, de a naptári tél beköszöntével időjárásunk is téliesebbre fordul, és az eső mellett síkvidéken is egyre többfelé lehet havas esőre, havazásra számítani.