Back to top

Fokozottan vizsgálja a kajszi- és málnapálinkákat a Nébih

A következő hetekben kiemelten ellenőrzik a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei a pálinkaalapanyagként felhasznált barack és málna származását. Az akció célja, hogy a pálinka, mint az egyik leghíresebb Hungarikum termékünk – az előírásoknak megfelelően – valóban, és kizárólag Magyarországon termett gyümölcsből készüljön.

A Pálinkatörvény alapján csak olyan gyümölcspárlat nevezhető pálinkának, amelyet Magyarországon termett gyümölcsből – ideértve a gyümölcsvelőt is – készítettek, és amelynek cefrézését, párlását, érlelését és palackozását is hazánkban végezték - hívja fel a figyelmet a Nébih.

Magyarországon a legtöbb pálinka barackból készül, illetve ez fogy a legnagyobb mennyiségben, ami nem meglepő, hiszen gazdag íz- és illatvilága miatt ez az egyik legkedveltebb gyümölcsünk. A hazai termés mintegy 70 százalékát az ipar használja fel. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara körképe szerint a tavaszi lehűlés és fagyok miatt idén a kajszitermés 70-95 százalékos kiesése várható. 

A klímaváltozás hatásai hazánkban nemcsak a fajtagazdag barack-, hanem a málnatermő területeket is sújtják.

Szakértők szerint az egyre gyakoribb aszályos időszakok és a június-júliusi hőség miatt az optimális hektáronkénti 10-12 tonna hozam helyett, csak 2-4 tonna málna terem, így az idei termés 1000 tonna alatt várható.

A feldolgozópiacon jelentkező gyümölcshiány ismeretében a Nébih szakemberei az elkövetkező időszakban kiemelten ellenőrzik a pálinkaalapanyagként felhasznált barack és málna származását, valamint a késztermékek alkoholeredetét. 

Az ellenőrzések során a pálinka-előállítóknak minden esetben igazolniuk kell a felhasznált gyümölcs magyarországi termőhelyét, faját, fajtáját.

A nyomonkövetés szempontjából fontos, hogy – az üzembe érkezett gyümölcs mennyiségi és minőségi átvételét bizonyító dokumentumok mellett – számlával, felvásárlójeggyel vagy saját termelés esetén az adott területre vonatkozó tulajdoni lappal, bérleti szerződéssel kell rendelkezniük,  amely iratoknak nem csupán a meglétét, de a megfelelőségét is vizsgálják a szakemberek. Az ellenőrzés kiegészül a pálinkák alkoholeredetének legkorszerűbb laboratóriumi stabil izotóp vizsgálatával is, mellyel kiszűrhető a nem engedélyezett alkoholeredet és annak mértéke. 

Az akció elsősorban a kockázatelemzéssel kiválasztott előállítókat érinti, de szúrópróbaszerű ellenőrzésekre a forgalmazók, valamint a kereskedelmi és vendéglátóipari egységek is számíthatnak.

Forrás: 
Nébih

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Minden, amit a rostokról tudni kell - 14 magas rosttartalmú élelmiszer

Tudjuk, hogy a szervezetünknek rostra van szüksége, de azt is, hogy miért? A szervezetünk nem tudja kellően megemészteni a rostokat, de pont ezért van szükségünk rájuk, hogy edzésben tartsuk. Ezek a tápanyagok segítenek szervezetünknek szabályozni például a cukrokat, ezáltal kordában tartva az éhségérzetet.

Betakarítónap a helyi termékekért

Egyre inkább visszatérnek a termelésbe az olyan gazdák, akik nemcsak minél finomabb és jobb, hanem egyben egészséges termékeket akarnak kínálni az embereknek, és ez egyre inkább bekerül a köztudatba. A Reziben tartott Gyümölcsoltó és –betakarító Nap évek óta kiváló alkalmat nyújt, hogy olyan gazdálkodók is bemutatkozzanak a nagyközönségnek, akik egyelőre kicsiben termelnek.

Lazítson le egy naranccsal

A narancs gazdag C-vitaminban, rostban és olyan tápanyagokat tartalmaz, amelyek segíthetnek a stresszoldásban.

Mandulatermesztés - Ígéretes újdonságok

Bodrogkeresztúron rendezett mandulatanácskozást a Pullulo faiskola, amire ismét sok osztrák és német gazdálkodó is kíváncsi volt a magyar termesztők mellett. A termelői érdeklődés a mandula iránti gyorsan növekvő keresletnek és az új fajtáknak, technológiáknak köszönhető, amelyek a magyar faiskola közvetítésével nálunk is elérhetők.

Telepítsünk ellenálló, régi almafajtákat

Lassan újra nyugalmi állapotba kerül a kert, az utolsó zöldségek betakarítása is véget ér, ugyanakkor eljött a facsemeték telepítésének az ideje. A biotermesztés egyik sarkalatos pontja a vegyszermentes termesztés, aminek sikerét nagyban befolyásolja, hogy milyen fajtát ültetünk.

Komposzt, mulcs és megelőzés

Októberben már őszies arcát mutatja a természet. A kiskertekben a termés jó része már leérett, zajlik a betakarítás, vannak, akik már a jövő évi szezonra készülnek. A kertben keletkezett növényi hulladékot felhasználhatjuk talajtakarásra is. Emellett ne feledkezzünk el gyümölcs- és díszfáink védelméről sem!

Az egészséges táplálkozás kihat a gyerekek mentális jólétére is

Egy tanulmány szerint azok a gyerekek, akik naponta öt vagy több adag gyümölcsöt és zöldséget esznek, sokkal jobb mentális egészségnek örvendenek. A kutatás szerint a nagyobb mennyiségű zöldség és gyümölcs fogyasztás a középiskolások körében jobb mentális jóléttel jár együtt, a tápláló reggeli és ebéd pedig minden korosztályban összefügg az érzelmi jóléttel.

A szezon utolsó feladatai – Növényvédelmi előrejelzés 42. hét

Amikor a gyümölcsfák és a szőlő már lehullajtotta lombozata felét, elkezdhetjük az őszi lemosó permetezést. A lehulló lombozatot pedig érdemes 1%-os nitrogéntartalmú műtrágyaoldattal kezelni, az felgyorsítja a levelek korhadását.

Ön mennyi élelmiszert pazarol?

A 2016-os és 2019-es felméréseket követően idén ismét élelmiszerhulladék felmérést végez a Nébih. Ha szeretné tudni, háztartása mennyi élelmiszert pazarol, és ebből mennyi lenne megmenthető, vagy csak szeretné segíteni a hivatal munkáját, vegyen részt ön is a mérésben!

Keresett a szerb szeder

Míg sok áfonyaforgalmazó továbbra is Chilére, Spanyolországra, valamint Peru-ra összpontosít, Szerbiában robbanásszerűen megnőtt a bogyós gyümölcsűek iránti érdeklődés. Már nemcsak a szomszédos európai országok, hanem a tengerentúli kereskedők is érdeklődnek a szerbiai termelés iránt.