0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Nimród és az Erdei nimfa nyomában

Hogyan születik egy teljesen új torta? Vajon ez-e a cukrászmesterség csúcsteljesítménye? Miért szeretik a versenyt a kreatív cukrászok? Erről faggattuk az idei ország tortája verseny győzteseit: a Beszterce rózsája, a Nimród, a Szeszélyes dió és az Erdei nimfa alkotóit.

Több esetben egyetlen ponton múlott a dobogós helyezés, szoros küzdelem és rangos mezőny jellemezte az idén 15. alkalommal megrendezett „Magyarország Tortája” és 10. alkalommal kiírt „Magyarország Cukormentes Tortája” versenyeket, amelyeket a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete és az Egy Csepp Figyelem Alapítvány szervez az ország „születésnapja”, augusztus 20-a alkalmából.

A szakma krémjéből is kiemelkedett Füredi Krisztián, aki két kategóriában is győzni tudott a nívós versengésben.

Nimród fantázianevű tortájával az „Egy a Természettel” kategóriát, a Beszterce rózsájával pedig a hozzáadott cukor nélküli versenyt nyerte meg.

Harmadik alkalommal indult a megméretésen, tavaly ő készítette az ország tortáját, és cukormentes kreációja is döntőbe jutott.

A Gundelben kezdett tanulóként 1990-ben, amely meghatározta további pályafutását.

A kezdetektől komoly elvárásoknak kellett megfelelnie, de közben rengeteget tanult, és mindent elkészített otthon is – szülei legnagyobb örömére. A második évben már az újoncokkal is foglalkoznia kellett, de a mai napig úgy gondolja: a folyamatos fejlődés és megújulás a szakmája titka.

A tápiószecsői Hisztéria cukrászdában, ahová nyolc éve jelentkezett állásinterjúra, rezonáló szakmai környezetet talált.

A Cukrászda elnevezése abból az időszakból ered, amikor az akkor még csak „fagyisbódé” stábja megnyitotta első fagyizó-kávézóját a Westendben, és az utolsó pillanatig sem sikerült kitalálni, mi legyen a hely neve.

Azóta az Andrássy úton és Gyömrőn is elindult a Hisztéria, a gyártás azonban továbbra is a tápiószecsői központjukban folyik.

Az idei versenykiírás kötelező hozzávalók megadásával nehezítette a Vadászati és Természeti Világkiállítás hivatalos tortájának alkategóriáját. A listából legalább egyet fel kellett használni, Füredi Krisztián azonban négy alapanyagot – gesztenyét, áfonyát, feketeribizlit és szedret – is beillesztett.

A sokrétegű Nimród kakaós-diós francia linzertésztára épült, amire négyféle gyümölcsből főtt lekvár, majd fahéjas-diós franzsipán tészta, Hubertus-szal ízesített gesztenyekrém, erdei gyümölcsös zselé, vanília mousse és bársonyos étcsokoládé került.

A Beszterce rózsájával a hagyományos ízek előtt szeretett volna tisztelegni, ezért azt a zserbó inspirálta.

A cukormentes versenyből kitiltott fehérlisztet sárgabarackmag-liszttel helyettesítette. A dióspiskótára diabetikus fehércsoki, durvára vágott pörkölt dió, tejszínes-étcsokis krém, sárgabarackos mousse, újabb réteg dióspiskóta, sárgabarack-zselé- mousse-zselé, végül étcsoki dísz került.

A Beszterce rózsája mellett a leginnovatívabb díjjal kitüntetett Szeszélyes diót is a zserbó ihlette. Hiába, a nagyi sütije feledhetetlen!

A kitüntetett versenytortát a szegedi REÖK Kézműves Cukrászdában készítette Novák Ádám és Dovalovszky Barbara.

Újszerűsége a korszerű alapanyagokban – például a százszázalékos pasztákban és a válogatott minőségű, vegyszermentes dióban -, valamint azokban a modern technológiákban jelentkezik, amelyek lehetővé teszik a lefagyasztását és hosszabb távú, minőségromlás nélküli szállítását is.

A Novák Ádám vezette szakmai műhely háromszor indult eddig az ország tortája versenyeken. 2019-ben döntőbe, idén pedig két tortával is a legjobb öt közé került. A Havasi málna második helyet szerzett a cukormentes versenyben, mindössze egyetlen ponttal lemaradva a Beszterce rózsája mögött. A versenykreációk alapötletei Ádám fejében születnek, a kóstolgatás és finomítás a csapat dolga. Fontosnak tartja a versenyzést, mert vendégkörük igényes, keresi az újat, és nagy hangsúlyt fektet az egészséges táplálkozásra is.

Novák Ádám számára az a legfontosabb, hogy az alacsony kalória- és szénhidrát-tartalom mellett se rontsák az ízhatást vagy kellemetlenkedjenek a gyomornak az édesítőszerek.

A legjobb gyógyhatású alapanyaggal készült torta díját nyerte meg Karikó Orsolya, a nagykőrösi Vanília & Gelarto Cukrászda főcukrásza a diabetikus versenyen.

Az alapanyagokat – mint a málna, bodza és a lime – részben az évszak inspirálta, de a kölest például azért választotta, mert nagyon kedveli.

Remekül kombinálható az íze, számos jótékony élettani hatása van, fontos gabona a cukorbetegek táplálkozásában.

Az Erdei nimfának keresztelt torta mogyorós kölespiskótából, rózsaborsos málna-mousse-ból, savanykás málnazseléből és lime-os bodzahabból áll, amit céklával színezett cukormentes fehércsoki borít. Alkotója másodjára nevezett az ország tortája versenyre, de a cukrászda a 2016-os nyitás óta részt vesz az eseményen.

Orsolya mindig cukrász akart lenni, imádja az édességeket és általában a finom ételeket. A zsűri javaslatait megfogadva véglegesítette munkáját.

A verseny során mindenki újra gondolja a tortáját a döntőig, semmi sem születik azonnal tökéletesre.

Cukrászként nem a sokrétű és összetett tortákat tartja szakma legnagyobb kihívásának, hiszen ott van például a francia desszertvonal vagy a csokiszobrászat is!

Az ország tortája verseny nyertes süteményszimfóniáinak országos bemutatóját augusztus 20-án tartják a Várkert Bazárban, az Ízek Utcájában.

A háromnapos rendezvényre szokás szerint öt cukrászda összefogásában készülnek a torták, amelyekből 2019-ben ötvenezer szelet fogyott el három nap alatt.

Az ország tortáit az ipartestület regisztráló tagjai készíthetik és árulhatják augusztus 20-tól, a receptek szigorú követése és titokban tartása mellett.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu