Back to top

A nők kulcsszerepet játszanak a vidéki térségek fejlődésében

Tizenegy ország részvételével nemzetközi miniszteri konferenciát szervezett pénteken Kranjban a szlovén Mezőgazdasági, Élelmezésügyi és Erdészeti Minisztérium, amelynek témája a nők helyzete a vidéki térségekben volt. Az eseményen számos nyugat-balkáni ország képviseltette magát, Franciaország, Németország és Ausztria mellett.

Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a konferencián elmondta, hogy Magyarországon a család férfi és női tagjait, a gyerekeket és nagyszülőket is magában foglaló családi gazdaságok megerősítésére került sor egy új törvényi szabályozás és a hozzá kapcsolódó adóreform révén. Kifejtette, hogy

új lehetőségeket nyit a nők agráriumhoz kapcsolódó szerepvállalásának erősödésében a mezőgazdasági munka hagyományos jellegének és nehézségének XXI. századi átalakulása,

Fotó: Agrárminisztérium
az automatizációt és digitalizációt jelentő új technológiák térnyerése, amit a magyar agrárpolitika egy jelentős beruházási programmal támogat. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a magyar kormány külön programot indított a magyar falvak infrastruktúrájának, közszolgáltatásainak fejlesztése érdekében, ami az óvodák, orvosi rendelők fejlesztése vagy éppen az utak rendbe tétele révén jelentősen javítja a kistelepüléseken élők életkörülményeit, teszi vonzóbbá az ottani életet a fiatalok számára is. Az esemény végén a résztvevő országok közös nyilatkozatot fogadtak el, amelyben elkötelezettségüket fejezték ki a vidéki térségeik fejlesztése, a vidéki területeken élő nők helyzetének javítása mellett. A konferencia másnapján Feldman Zsolt meglátogatta az 59. Agra Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Vásárt Gornja Radgona-ban. A 2021. augusztus 21-26. között megrendezendő eseményt Borut Pahor szlovén köztársasági elnök nyitotta meg.

Az AGRA vásárt Franciaországgal partnerségben rendezik meg, Ausztriából, Horvátországból, Olaszországból, Magyarországról, Németországból és Szerbiából érkező kiállítók részvételével.

A CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat magyar standot üzemeltet számos hazai cég jelenlétével és 2021. augusztus 22-én magyar-szlovén üzleti fórumot szervezett a vásárhoz kapcsolódóan.

Forrás: 
Agrárminisztérium

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Építkezik a magyar gazdatársadalom

A délvidéki gazdaszervezeteket tömörítő Vajdasági Agráregyesületek Szövetségét (VASZ) 2006-ban alapították. Az azóta eltelt 16 évben nem kevesebb, mint 73 gazdaszervezet és mintegy 8 ezer gazdálkodó ernyőszervezetévé terebélyesedett az érdekvédelmi szervezet. A VASZ-nak sokáig nem volt saját székháza, és 2018-ban felszólították őket, hogy hagyják el addig bérelt „otthonukat”.

Többet keres a Youtubeon az angol gazda, mint a teheneivel

Az állattenyésztéssel foglalkozó gazda 2018 óta készít tartalmakat a videómegosztó portálra, és mára többet bevételt hoz ez, mint a gazdasága.

GaLaBau 2022

A zöldfelületek és a szabad terek tervezésének, építésének, karbantartásának teljes körét lefedi Európa egyik legrangosabb szakkiállítása, a GaLaBau. A Magyar Kertépítők Országos Szövetsége által, a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetével, a Magyar Tájépítészek Szövetségével és a Magyar Faápolók Egyesületével közösen szervezett őszi tanulmányúton részt vevő szakemberek a nürnbergi szakkiállítást is megtekintették.

Magyarok Kenyere: minden magyar számára a nemzet egységét jelenti

Minden nehezítő körülmény ellenére az idén is több, mint 1000 tonna búzát adományozott 8 ezer Kárpát-medencei gazda a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program keretében, hogy így fejezzék ki az együvé tartozás érzését, segítő szándékukat. Az adományokból 500 intézmény részesülhet. A Szomorban tartott november 25-ei adományozó ünnepségen részt vett Novák Katalin köztársasági elnök is.

Kiemelt jelentőségű a madarakat fenyegető veszélyek mérséklése

A madárpusztulások egyik legfőbb oka a szabadvezetékek mentén történő áramütés vagy ütközés, éppen ezért kiemelt jelentőségű a madarakat fenyegető veszélyek mérséklése, amely számos hazai madárfaj természetvédelmi helyzetén javít – jelentette ki Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára a 13. MAVIR Madárvédelmi Konferencián, Tatán.

Víztakarékos öntözést díjaztak az Interpoma kiállításon

Hetven országból érkezett tizenhatezer látogatóval zárta háromnapos rendezvénysorozatát a 12. Interpoma kiállítás Bolzanóban. Az Interpoma Award díjakat a megnyitón adták át egy lengyel és két olasz cégnek a víztakarékos öntözési rendszerükért.

Németország stratégiai tervét is elfogadták

A héten Németország KAP stratégiai tervét is elfogadta az Európai Bizottság, így már formálisan is megvan a 2023-tól kezdődő ötéves időszak agrárpolitikai prioritásainak gyakorlati keretrendszere. Nagyon nagy hangsúlyt kap náluk az ökológiai szemlélet, és általánosságban az a szemléletmód, hogy az agrárvállalkozók a közérdeket szolgáló intézkedéseikre kapnak közpénzt.

A legtöbb élelmiszer magyar legyen a boltokban

Büszkék lehetünk, ha 2030-ra legalább 90 százalékban itthon termelt és előállított termékekkel találkozhatnak a vásárlók az élelmiszerboltok polcain. A stratégiai ágazatban érdekelt vállalkozások megerősítését és fejlesztését szolgáló támogatások ezt célozzák. Interjúnkban erről is beszélt Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára.

Az év fiatal állatorvosa: dr. Balázs Bea Kriszta

Magyarország egyik meghatározó, piacvezető állatgyógyszer- és állateledel forgalmazó vállalata, a 100 százalékban magyar tulajdonú AlphaVet minden évben díjjal ismeri el az állatorvosi szakma legjobbjait. 2022-ben az év fiatal állatorvosának dr. Balázs Bea Krisztát választották. A díjat a 16. Praxismenedzsment Konferencián vette át az ünnepelt.

Amibe a fűszerpaprika belepirul

A megmérettetést másnapján a Szatymazi Gazdakör, a Szatymaz Község Önkormányzata, a MATE KERTI ZKK Szegedi Kutató Állomás, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Csongrád Megyei Szervezete, a MTA Kertészeti Albizottság, valamint a SZAB Kertészeti-, Növénybiológiai és Biotechnológiai Munkabizottság nevével fémjelzett előadásokat Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára nyitotta meg.