Back to top

Bőtermő kukoricák és szilárd mikrobiológiai védelem

Több új kukoricahibriddel és egy nagyszerű technológiai ajánlattal is várja az érdeklődőket a Marton Genetics cégcsoport, valamint stratégiai partnere, a BIO-NAT Kft. a Bábolnai Gazdanapokon szeptember 9-11-én.

Fotó: Marton Genetics
Az idén ötven éve, hogy útnak indult a Marton Genetics Kukorica Termelési Rendszere (Corn Production System, CPS). Az ennek emléket állító bemutató keretében két új kukoricahibridjüket is megismerhetik az érdeklődők, amelyek két éréscsoportban – FAO 300-400, valamint FAO 400-500 – kerülnek piacra jövőre.

Ezeken kívül olyan hazai, illetve export célra nemesített, ökostabil és értékálló magyar kukoricahibrideket is elhoznak a kiállításra, amelyek kiemelt innovációs elismerésben részesültek.

A martonvásári kukoricanemesítés legfontosabb célkitűzése a korszerű termesztéstechnológiához alkalmazkodó, bőtermő kukoricahibridek előállítása. Külön hangsúlyt fektetnek a kontinentális klímára jellemző szélsőséges éghajlathoz alkalmazkodó és a Kárpát-medencében jellemző, gyakori kórokozókkal és kártevőkkel szemben ellenálló hibridek előállítására.

Fotó: Marton Genetics
Szintén ebben az évben kapott innovációs elismerést a Mikro-Vital Supary elnevezésű termékfejlesztés, aminek jótékony hatását a Bio-Nat Kft-vel közösen mutatja be a Marton Genetics Bábolnán, hibridkukorica-állományban.

A készítmény szélsőséges időjárási körülmények között, szárazság esetén is mikrobiológiai védelmet biztosít a növényeknek.

A gazdálkodók ugyanis eddig csak olyan időszakokban tudták alkalmazni a baktériumtrágyákat, amikor a talaj nedvességtartalma lehetővé tette, mivel ezek általában olyan gyenge túlélési stratégiájú törzseket is tartalmaznak, amelyek csak optimális környezeti körülmények között képesek megmaradni és hatásukat kifejteni. A Bio-Nat Kft. legújabb terméke, a Mikro-Vital Supary erre a problémára nyújt megoldást.

Úgy csökkenteni a környezeti tényezők kedvezőtlen hatásait, hogy nem egy, hanem három törzset is alkalmaz a készítményben, amelyek endospórát képezve igazi túlélőként viselkednek.

Ha a környezeti tényezők (a hőmérséklet, a nedvesség, a savas közeg) nem megfelelőek, a spórásodott mikrobák mindaddig sértetlenek maradnak, amíg a körülmények változása – például az eső megérkezése - lehetővé teszi a szaporodásukat. Ennek köszönhető, hogy a Mikro-Vital Suparyt a nyári időszakban is ki lehet juttatni. Mivel a benne található törzsek túlélik a szárazságot és az erős UV-sugárzást is, a befektetés nem vész kárba.

Fotó: Marton Genetics

"Bízunk benne, hogy amit sikerül megosztanunk a gazdálkodókkal az újdonságainkról, segíti őket szakmailag megalapozott döntéseket hozni és eredményesen termelni. Reméljük, személyesen is találkozhatunk a Bábolnai Gazdanapokon!” – mondta el dr. Balla Zoltán, kormányzati és vállalati kapcsolatokért felelős vezető.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A Dunántúlra összpontosul a szelídgesztenye-termesztés

Vas, Somogy és Zala megyében termesztik a legnagyobb felületen a szelídgesztenyét. Eme héjas gyümölcs egyedi íze mellett kiváló beltartalmi értékekkel is rendelkezik – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a zöldség- és gyümölcsfogyasztást népszerűsítő programja, az Európai Friss Csapat.

Aranyosi Károly - Kihívások közepette is tervezhető jövő

„Az IKR Agrár egy attitűdöt testesít meg, és ennek az attidűdnek több gyökere van: egyrészt a vállalat otthona, Bábolna, másrészt a mezőgazdaság; a hazai mezőgazdasággal, azon belül elsősorban a szántóföldi növénytermesztéssel való kapcsolata. IKR-esnek lenni különleges” – vallja Aranyosi Károly az IKR Agrár ügyvezetője.

Csökkent a kukorica ára Lengyelországban

Végéhez közeledik a szemes kukorica betakarítása Lengyelországban, mégsem felhőtlen a lengyel gazdák öröme, mert továbbra is nagy mennyiségű import kerül az országba Ukrajnából, ami a belföldi termés árát lenyomja.

A szántóföldi precíziós gazdálkodást népszerűsítették a Közép-Duna mentén

A precíziós gazdálkodás lehetőség: a gazdálkodás hatékonyságának növelésére, az inputanyagok optimális felhasználására, és mindezek eredményeként a vidék jövedelemtermelő képességének fokozására. A Bakodpusztai Gazdafórumon példákon keresztül és számokkal alátámasztva mutatták be a precíziós gazdálkodás előnyeit.

Növényi étrenddel csökken a bélrák kockázata a férfiaknál

A növényi alapú étrend 22 százalékkal csökkentheti a férfiak bélrákkockázatát egy új kutatás szerint - idézte a The Guardian online kiadása egy nagyszabású amerikai tanulmány eredményeit.

Veszítenek illatukból a virágok

A növények többek között virágillattal vonzzák beporzóikat. Ám a hőmérséklet növekedésével veszíthetnek illatukból a virágok. Egy kutatócsoport 5 °C-os felmelegedést szimulált, és ennek több haszonnövényre és rovarfajra gyakorolt hatását tanulmányozta. A hatás a szamóca esetében volt a legerősebb.

Beruházási vidékfejlesztési támogatások

A KAP Stratégiai Terv keretében, a korábbi támogatási ciklusokhoz hasonlóan, ismét fontos szerepet kapnak a beruházás típusú beavatkozások, amelyek nagymértékben hozzájárulnak a versenyképes mezőgazdaság és élelmiszer-előállításhoz, illetve vidékfejlesztéshez.

Terület- és állatlétszám-alapú zöld támogatások

A mezőgazdasági termelést a megváltozott környezeti feltételekhez kell igazítanunk. Az Agrárminisztérium a környezet- és klímatudatos mezőgazdaság fejlesztésének folyamatában ezt úgy fordíthatja gyakorlattá, hogy kötelező és korlátozó szabályok helyett még nagyobb hangsúlyt fektet önkéntes és ösztönző jellegű programokra.

Terjed az évelő rizs Kínában és Ugandában

Pár évvel ezelőtt sikerült egy bőtermő évelő rizsfajtát létrehoznia az Illinoisi, a Yunnani és a Queenslandi Egyetem közös kutatócsoportjának. A fajta létrehozásához egy háziasított ázsiai egynyári rizst keresztezek egy Afrikából származó, ott vadon élő évelő rizzsel.

Aszálycsillapítók: a jövő agrármenedzserei

A MATE és a Debreceni Egyetem vegyes csapata, az Aszálycsillapítók nyerték az idei Agrovirtus vetélkedőt. Az ágazat tehetséggondozó programjába összesen háromszáz agrárhallgató kapcsolódott be. Az első helyezett összeállítás egymillió, a második 500 ezer, a harmadikak pedig 300 ezer forintot nyert.