0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. május 18.

A 25. Bikavér Ünnep a hétvégén

Rekordközeli a XXV. Egri Bikavér Ünnepre készülő borászatok száma, harmincöt bortermelő kétszáznál is több borát, köztük az Egri Bikavéreket kóstolhatják majd az érdeklődők augusztus 26-a és 28-a között. Az Érsekkertben rendezett borünnepen a tavalyi kényszerszünet után ismét lehetnek nagyszínpados koncertek.

„Különleges lesz számunkra is a huszonötödik Egri Bikavér Ünnep, hiszen a vírushelyzet miatt kicsit visszafogottabb tavalyi rendezvény után ismét a teljes formájában rendezhetjük meg a régió legnagyobb borgasztronómiai fesztiválját. Lesznek ingyenes nagyszínpados koncertek, a kisebb színpad így az egri vagy egri kötődésű zenekaroké lesz, de a lényeg, hogy a borvidék legjelentősebb borászatai közül szinte mindenki itt lesz.

Harmincöt pincészet több mint kétszáz bort kínál majd az ínyenceknek, köztük azokat az egytől-egyig kiemelkedő minőségű Egri Bikavéreket is, amelyekre – mint ahogy több más nedűire is – méltán lehet büszke a borvidék.

A bikavérekhez készült egyedi, csakis a borfesztiválra kreált ételkülönlegeségek pedig csak fokozzák a gasztronómiai élményt” – hangsúlyozta a fesztivál beharangozójaként Tarsoly József, hegybíró, az esemény főszervezője.

A hegybíró szerint a nagy kiállítói létszám egyebek közt azt is mutatja, hogy a nehezebb időkben meglátták a borvidék szereplői, hogy az összefogásban rejlik mindannyiuk közös sikere és egyéni boldogulása is.

youtube://v/bIBtBoBWowk

Ahogy az eddigi években, így idén is ingyenesek a programok, amelyek védettségi igazolvány nélkül látogathatók, viszont a színpadoknál létszámbeli korlátozásokra lehet számítani. Az Egri Bikavér Színpadon tizenkét különböző nagykoncert lesz; a fellépők közt mások mellett idén is látható ls hallható lesz az Anima Sound System, EmeletTovábbá koncertet ad Rakonczai Imre, Pál Dénes, illetve a TNT is fellép. Különleges zenei csemege lesz a jazz kedvelőinek a Studio 11 nevű formáció és sztárvendégeinek – Szulák Andrea, Koós Réka, Vastag Tamás – kétrészes koncertje. „Külön öröm számunkra, hogy az Egri Bikavér Ünnep lett a helyi vagy helyi kötődésű zenekarok egyik legnagyobb bemutatkozó terepe is, a Zenepavilonnál felállított Egri Csillag Színpadnál kizárólag egri formációk zenélnek majd” – jegyezte meg a főszervező.

A számos kiegészítő program közül külön kiemelhető, hogy idén is lesz veterán járművek felvonulása a városban, és ezeket a járműcsodákat majd a három nap alatt a fesztivál területén is megcsodálhatja mindenki.

Érdekes programnak ígérkezik az a színpadi beszélgetés, amely a napokban megjelent Egri Bikavér könyvvel kapcsolatos kulisszatitkokra világít rá.

A véradás is fontos része az Egri Bikavér Ünnepnek, és szintén a rendezvény társadalmi felelősségvállalásához kapcsolódik, hogy az Eger Lions Club idén a hátrányos helyzetű gyerekek táboroztatására gyűjt adományokat. Továbbá a borvidéki borászati és szőlészeti díjak átadása is szerepel a programok között, valamint az idén is új tagokkal bővül az Egri Bikavér Borlovagrend, számunkra különleges esemény lesz, hogy kollégánkat, Viniczai Sándort, a Borászati Füzetek főszerkesztőjét is tiszteletbeli taggá avatják a XXV. Egri Bikavér Ünnepen.

Az esemény részletes programja  ITT érhető el.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu