0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Helyzet van a magyar sertéspiacon

Az ágazati szereplők arra kérik a fogyasztókat, hogy vásárláskor tudatosan a magyar sertéshúst és sertéshús-készítményeket válasszák. Nem véletlenül indult az Agrárminisztérium (AM), az Agrármarketing Centrum (AMC) és a Magyar Húsiparosok Szövetsége (Hússzövetség) hagyományos népszerűsítő kampánya már most.

2013 óta szervez e három szervezet a sertéshús és a sertéshús-készítmények fogyasztásának ösztönzését segítő kampányt. Hagyományosan az adventi és farsangi időszakra időzítik az akciót, azonban idén olyan helyzetben van az ágazat, hogy már most számítanak a patrióta fogyasztókra.

Feldman Zsolt, az AM mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a kampányt beharangozó sajtótájékoztatón Budapesten elmondta, a jelenlegi takarmánypiaci helyzet miatt a magyar sertéságazat nehéz helyzetben van. Ezért itt az ideje, hogy a magyar fogyasztók figyelmét felhívják, nem csupán gasztronómiai élményt nyújt a magyar sertéshús fogyasztása, hanem sok ezer mezőgazdasági termelésben, élelmiszer-feldolgozásban dolgozó magyar család megélhetését és munkáját is segíti – fogalmazott az államtitkár.

Az államtitkár kiemelte, a sertéságazat Magyarországon az elmúlt egy évtizedben, az európai társaihoz hasonlóan sok viszontagságon ment keresztül, gondoljunk csak az orosz embargóra vagy az afrikai sertéspestisre.

Ezért már az elmúlt időszakban is igyekeztek tudatosan felmutatni a fogyasztóknak a magyar sertéshús fogyasztásának értékeit. Ennek is köszönhető, hogy a 2010-es évek közepe táján tapasztalható mélyponthoz képest a fejenként éves szinten fogyasztott sertéshús mennyisége „ma talán valahol újfent 33 kilogrammnál van.”

Az államtitkár elmondta, hogy kormányzati oldalról támogatásokkal igyekeznek a sertéstartók mindennapjait könnyebbé tenni. Példaként említette, hogy idén a takarmánypiaci helyzet miatt több mint 1,2 milliárd forintot biztosítanak pluszban a sertéstartók számára, és a krízisbiztosítás is segíthet a hazai sertéstartóknak a hirtelen bevételkiesés kompenzálásában. Azonban úgy látja, mindez nem sokat ér, ha a magyar vásárlók nem választják tudatosan a hazait.

A választáshoz segítséget nyújt, hogy 200 négyzetméternél nagyobb üzletekben kis zászlócskákkal jelzik a hús eredét.

Giczi Gergely, az AMC ügyvezető-helyettese felidézte, hogy 2013 óta minden évben megrendezik a kampányt. Felidézte, hogy míg 2013-ban az egy személyre vetített éves sertéshúsfogyasztás 24-25 kilogramm volt, ezt sikerült 30 kilogramm fölé emelni. Ebben szerepet játszott az évente megrendezett kampány, a 2016 januárjában bevezetett áfacsökkentés, amely szerint 27-ről, 5 százalékra csökkent a sertéshús áfája, valamint a reálbérek folyamatos emelkedése.

Most azonban „helyzet van” a sertéshús piacon, ezért már most arra kérik a fogyasztókat, hogy keressék az egészséges, kiváló minőségű magyar sertéshúst a boltokban.

Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke elmondta, rendkívül szélsőséges viszonyok között gazdálkodik a magyar sertéságazat, ugyanis hatással van rá a koronavírus-járvány, az afrikai sertéspestis (asp) és a takarmány drágulása is.

Az asp miatt az elmúlt három évben korábban nem tapasztalt mértékben hullámzott a világpiacon az élősertés ára,

ami jelenleg ismét drasztikusan csökken, eközben egy év alatt 50-60 százalékkal emelkedtek a takarmányárak. Így a sertéstenyésztők önköltsége nőtt, miközben az értékesítési árak csökkentek, ma egy termelő mindössze 400 forintot kap az élősertés kilójáért.

Ezért Éder Tamás patrióta szolidaritásra kérte a magyar fogyasztókat és a magyarországi kereskedelmi partnereket, hogy ebben a nehéz helyzetben tudatosan egészséges magyar sertéshúst, illetve -húskészítményt vásároljanak.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu