0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

A robotika és a digitalizáció nem egyenlő a létszámcsökkentéssel!

Augusztus 27-én adta át megújult Alkatrész Logisztikai Központját a megalapításának harmincadik évfordulóját idén ünneplő AXIÁL Kft. A beruházás a Pénzügyminisztérium támogatásával valósult meg.

A vállalat bajai székhelyén található Alkatrész Logisztikai Központ alapkövét 2006. május 31-én tette le Harsányi Zsolt, Harsányiné dr. Fodor Gyöngyi tulajdonos-ügyvezető és Pintér Zsolt ügyvezető. A központot kevesebb mint egy év múlva, 2007. január 25-én adták át. A 8 méter belmagasságú, 4200 négyzetméteres raktárcsarnokban 4000 EUR-raklapon, illetve 13 ezer polcos tárolóhelyen mintegy 3500 tonna alkatrész tárolására nyílt lehetőség.

A létesítmény létrehozása nélkülözhetetlen volt az AXIÁL Kft. hálózatának ellátása, magas szintű kiszolgálása érdekében,

mondta az augusztus 27-ei átadáson Harsányi Zsolt. Mint hozzátette, az akkori beruházás óriási előrelépésnek számított a cég életében, hiszen egy fűtetlen, egyszintes raktárt váltott fel az új komplexum, amely mindmáig Baja környékének kiskereskedési és a teljes cégcsoport nagykereskedelmi bázisa, továbbá az alkatrészüzletág irodaközpontja.

Már az épület megtervezéskor fontos szempont volt a bővíthetőség. Az idő előrehaladtával fokozatosan nőtt a fedett terület nagysága, ami lehetővé tette a logisztikai központ, a tárolóhelyek és az alkatrészek számának növekedését is. A raktár bővülésével egyre többféle, alkatrészekhez kapcsolódó szolgáltatás is elindult, mint például a hidraulikatömlő-gyártás, bálázókés-élezés, Kränzle magasnyomású mosók szakszervize vagy a kardántengely-felújítás.

A létesítmény bővítése 2020-ra elengedhetetlenné vált, a gépek ugyanis egyre nagyobbak és bonyolultabbak lettek, és egyre gyakoribb a típusváltás is.

Mind több és nagyobb, nehezebb alkatrészt kell készleten tartani, méghozzá egyre nagyobb mennyiségben. A beruházás szükségességét a világszintű koronavírus-járvány is indokolta, hiszen az ellátási láncok lelassultak, az árak pedig emelkedtek. A minőségi és gyors kiszolgálás pedig továbbra is elengedhetetlen! – hangsúlyozta a tulajdonos-ügyvezető.

A most átadott, összesen 8500 négyzetméteresre bővített AXIÁL Alkatrész Logisztikai Központ ezekre a kihívásokra válaszolva épült. A meglévő épület egy 48×48 méteres alapterületű, 14 méter hasznos belmagasságú csarnokkal bővült. A bővítmény egy része egy 38 ezer doboz tárolására alkalmas Schäfer Miniload rendszerű automata kisalkatrészraktárt foglal magába, amit egy PR600-as raklapos KDR-görgős átfolyós rendszer követ – ez utóbbi a műanyag ládák egyirányú, görgőkön áramló tárolására szolgál négy szinten és 24 oszlopban.

Szintén az új épületrészben található egy induktív megvezetésű, 1800 mm szélességű, munkafolyosós raklapos magasraktár.

Itt egy PR600 típusú raklapos állványrendszer található, 5500 raklaphellyel. Az automata raktár tárolóegysége az új épületben található, de hozzáférési pontjait – szállítópályákkal összekötve – a régi épületben alakították ki, ami szükségessé tette a régi raktárrész átalakítását is. Az anyagmozgatást három vertikális/felrakó, valamint három horizontális, komissiózó elektromos targonca végzi. A környezettudatosság jegyében 50 kW-os napelemrendszert is telepítettek, és Harsányi Zsolt itt jelentette be, hogy szándékukban áll a vállalati gépjárműflottát elektromos autókkal bővíteni, a városi közlekedéshez használt első modelleket már be is szerezték.

youtube://v/Mzf6S045eVI

A beruházás kétmilliárd forintos költségéhez a Pénzügyminisztérium Nagyvállalati Beruházási Támogatási Programja révén egymilliárd forintnyi támogatásban részesült az AXIÁL Kft. „Magyarország javuló versenyképességéhez járulnak hozzá mindazon vállalatok, amelyek kormányzati segítséggel vagy anélkül, az intelligens ipari technológiába fektetnek be – hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter a beruházás átadásán.

A most átadott robotizált raktár is egyike azoknak a világszínvonalú beruházásoknak, amelyek gyorsítják a magyar gazdaság újraindítását, a kormány célja pedig éppen az, hogy a támogatott cégek hosszú távon is fejlődni legyenek képesek.

A robotika használata azonban nem veszélyezteti a munkahelyeket, sokkal inkább azok megtartását és újak teremtését teszi lehetővé, a bajaival például 800 munkahelyet védenek meg, hangsúlyozta a miniszter. Tájékoztatása szerint a Nagyvállalati Beruházási Programban eddig 190 beruházást 170 milliárd forinttal támogatott az állam, a támogatások révén több mint 400 milliárd forint értékű beruházás valósult meg az országban.

A digitális megoldások újabb és újabb kihívások elé állítják az Axiált, de mint Harsányi Zsolt is hangsúlyozta, az ember, a szakemberek munkájára továbbra is szükség lesz. A fejlesztésekkel pedig nem állnak le, mobilműhely építését tervezik Baján, miskolci telephelyüket pedig Felsőzsolcára költöztetik.

Az ünnepélyes átadón a vállalat vezetése elismerésben részesítette a beruházásban résztvevő innovatív és lelkiismeretes munkatársait. Elismerésben részesült Vedelek Zsolt, Oroszi Levente, Müller Ferenc, Szabó István, Illés László, Koszorus Gábor, Umenhoffer Ferenc, Umenhoffer Gábor, Polyák Tamás, Mezőfi Gábor, Haász László, Pintér Zsolt, valamint az Infobex Kft. munkatársai közül Pozsár Máté, Benedek Norbert, továbbá Magi Tibor Zsolt építész (PALLÉR TRIÁSZ Kft) és Werner Miklós generálkivitelező (GEMENC BAU Kft.).
Forrás: magyarmezogazdasag.hu