0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Nem jut el az üzletekbe a tej, a McDonaldsban és a KFC-ben is termékhiány van az Egyesült Királyságban

Az országos sofőrhiány "békeidőben" sosem látott helyzeteket eredményez az Egyesült Királyságban.

Mintegy 1250 egyesült királyságbeli McDonald’s gyorsétterem kínálatából hiányzik a shake és a turmix, illetve egyes palackozott italok is – közölte a vállalat a BBC-vel. Megerősítették, hogy az egész országra kiterjedő teherautó sofőrhiány áll a háttérben, számolt be a brit lap tudósítása alapján az Infostart a Forbes.hu-ra hivatkozva.

A BBC által megszólaltatott szakértő szerint, hogy a legfőbb termékek, mint a Big Mac ellátása biztosított legyen, a McDonald’s priorizált a menün lévő ételek és italok között.

Míg az üdítők sokáig elállnak a központi raktárakban, ezért azok szállítása nem élvez elsőbbséget, kisebb veszteséget jelent a cégnek, ha nem értékesítik folyamatosan.

Azonban a tejes shake utánpótlását már a tejipari szállítási problémák is sújtják, nem csak a belső szállítási nehézségek.

A portál emlékeztet, hogy még az Arla tejipari óriás sem tudja ellátni áruval az üzleteket a sofőrhiány miatt. A főleg csirkés ételekben utazó Nando étteremlánc 50 egységét volt kénytelen bezárni, mert nem szállítottak csirkét a konyhákra. A rivális KFC is a raktárkészlet vészes elapadásáról beszél, ami miatt nem minden étel elérhető folyamatosan a menüből.

A brit Közúti Fuvarozási Szövetség (RHA) adatai szerint közel 100 ezer sofőr hiányzik a rendszerből a járvány előtti szinthez képest, amikor 600 ezer sofőr dolgozott az ágazatban.

A koronavírus-járvány miatti leállások, az időnkénti karanténkötelezettségek (a „pingdémia” okozta áruhiányról az Infostart is beszámolt korábban), valamint a brexit miatt az országban maradt kevesebb vendégmunkás tetézi a bajokat, ráadásul tavaly óta 30 ezer sofőrvizsga maradt el a járványügyi korlátozások miatt.

Forrás: Infostart