Mondhatjuk tehát, hogy versenyzőként másodvirágzását éli, és tervei között nem szerepel a visszavonulás, ha pedig egyszer mégis abbahagyja a versenyzést, illetve a lovak kiképzését, gyerekek oktatása mellett pályaépítőként szeretne tevékenykedni.
Ahogy az már lenni szokott, Fazekas István sem volt a lovak, a lovassportok megszállottja.
Ekkor pedig nyugodtan fogalmazhatunk úgy, hogy a határőrség lókiképző bázisa magába szippantotta, és másfél év tanulás után 1982 áprilisában már a Határőr Dózsa versenyzőjeként Mezőszilason területi bajnokságon indult.
„Az első pár évben ugrólovas voltam Hirling József keze alatt, akit szinte második apámnak nevezhetek, a napi edzéseimet Kapoli István irányította. 1985-től pedig a díjugratás mellett lovastusáztam is. A militaryedzőm Tuska Pál volt. Olyanokkal versenyeztünk együtt, mint Fodor Gábor, Füzér Gábor, Soós Attila, Sebők János, Horváth Ágnes vagy Nagy Andrea. Fiatalokként sok csibészséget csináltunk még a »katonai nevelés« ellenére is, de megtanultuk, hogy a rend, a fegyelem és a tisztaság elengedhetetlen a lovardában.”
1986-tól egészen 1989-90-ig military ifi és junior Eb-szereplések pontszerző helyekkel csapatban, ahol versenyzőink egyéniben is a mezőny első harmadában végeztek; díjugratásban 1989-ben junior magyar bajnoki aranyérem, 1990-ben ugyanitt bronzérem, és az junior évek alatt három csapatbajnoki győzelem.
Hirling József (1929–2016)Határőr ezredes, sportvezető, a Határőrség Lovasiskolájának egykori parancsnoka 1954-ben nevezték ki Kiskunhalason a Határőrség Lovasiskola parancsnokának. A szolgálati ló- és lovászképzés mellett 1953-ban megalapította a |
1992 után Fazekas István már csak ugrólovasként versenyzett, 1993 és ’96 között Zápor nevű, enyingi tenyésztésű kancájával a magyar felnőtt válogatott tagja volt, ’93-ban a magyar bajnokságban felnőtt egyéniben bronzérmet nyert, és a kiskunhalasiak kétszer megnyerték a csapatok magyar bajnokságát is. „Záporral a mai napig tartjuk a fedett pályás magyar magasugró csúcsot 215 centiméterrel” – mondja.
Ezalatt Fazekas István a magánszférában helyezkedett el, Dabason Sziráki Mihály lótenyésztőnél. Ám annak ellenére, hogy jó barátság alakult ki a tenyésztő és a lovas között, Fazekas István úgy érezte, ebben a munkában nem használja ki a kvalitásait. Így hát elment Németországba. Ott egy eladóistállóban dolgozott, ami szakmailag szintén kevésnek bizonyult, így hazajött, ezúttal Szebényi Dánielék balatonfenyvesi istállójába. A Balaton-parti településen 2005–2010 között belovaglóként különböző tulajdonosok lovaival foglalkozott, a kiképzés mellett pedig versenyzett is.
A 2010-es gazdasági világválság az anyagi gondok ellenére Fazekas István számára tulajdonképpen csupa jót hozott. Egy régi barátot hívott fel előrelépést keresve, így egy hét alatt Svájcban, az olimpiai ezüstérmes Willi Melliger lovardájában találta magát. Öt évig volt az alpesi országban, ahol 2012 októberében a londoni olimpia díjugrató egyéni bajnoka, Steve Guerdat lovardájában lett belovagló.
– mondja Fazekas István. Itt megtapasztalhattam, hogyan épülnek fel egy profi versenyző mindennapjai, egy igazi profi istálló. Büszke vagyok arra, hogy a világ lovas elitjében is köztiszteletben álló személy csapatába tartozhattam. Az ő istállójába ugyanis nehéz bekerülni. Többen is voltunk belovaglói, de elmondhatom, hogy Steve-vel a mai napig baráti kapcsolatban állunk. Előfordul az is, hogy küldök neki egy-egy videót, amiről véleményt ír, tanácsot ad. Visszatérve a lovardai mindennapokhoz, olajozottan működő nagyüzemnek nevezném. Steve-nél általában 3-4 finn lány ápolta a lovakat. 14-17 ló volt a versenyistállóban, amelyek közül kettő-hárommal járt versenyekre. Nekünk 14-17 lovat kellett lovagolni, változatos rendszerben, így hát a pályán való gyakorlás mellett például hosszú túrákra is vittük őket. Ami itt, Magyarországon anyagilag megoldhatatlannak látszik, az az, hogy Steve lovaihoz minden héten jött az állatorvos, és hangsúlyozom, valamennyi lovat megvizsgálta, ha kellett, kezelte.
2013-14-ben Fazekas István úgy döntött, ideje hazajönni. Nemcsak Magyarországra, hanem Kiskunhalasra, ahová az a Juhász Tibor hívta, aki új életet lehelt az egykori határőrbázisba, amely immár Hirling József nevét viseli. Azóta István itt dolgozik és versenyez: 2019-ben a Bács-Kiskun megyei díjugrató csapattal harmadikok lettek az országos díjugrató bajnokságon, István pedig egyéniben negyedik, és ismét meghívták a válogatottba. 2020-ban pedig a „másodvirágzását” élő versenyző magyar bajnok lett. „Sportolóként arra vagyok a legbüszkébb, hogy ennyi idősen vissza tudtam kapaszkodni a magyar élmezőnybe. Tavaly két csodálatos dolog is történt velem: magyar bajnok lettem, és megszületett a kislányom” – hangsúlyozza Fazekas István.
Arra, hogy a lovarda üzemeltetői folyamatos beruházásokkal építik-szépítik a létesítményt, megújulnak az egykori laktanya elemei is. Egyre több itt a ló és a lovasesemény, és a hétköznapokon a betérők betekintést kaphatnak a lovaglás sokszínűségébe is, hisz gyereklovagoltatást, terápiás lovaglást és sportolókat is láthatnak. Az, hogy a Hirling József Lovaspark kiemelt versenyhelyszín, amely évente három-négy nagy versenynek ad helyet, méltó a halasi tradíciókhoz.
„Amíg jól érzem magam a sportban, addig csinálom – mondja Fazekas István. Most is edzőként foglalkozom gyerekekkel is. Nem lehetek olyan önző, hogy ne segítsek azoknak a gyerekeknek, akikben látok potenciált. Ám ha ezt már nem tudom, vagy nem akarom tovább folytatni, akkor pályaépítéssel szeretnék foglalkozni. Mindent addig folytatok, amíg az egészségem engedi.”
Mitől lesz egy csikóból eredményes sportló?Fazekas István 2020-as magyar bajnoki címét a Mytos apaságú szürke Walter nyergében szerezte meg. Egyébként a Fazekas István – Walter páros az elmúlt öt évben a magyar díjugratósport egyik legmeghatározóbb párosa volt. Bizonyára a bajnoki cím is hozzájárult, hogy Walter tenyésztőjét, Nagy Antalt az év lótenyésztőjévé választották.
Lovardai villáminterjúnkban azt firtattuk, mitől lesz egy csikóból eredményes sportló.
„Véletlenek ugyan vannak, de a két legfontosabb tényező az állat genetikai háttere és a felnevelés módja. Előbbiről azt hiszem, nem is nagyon kell beszélni, mindenki tisztában van a jó örökség előnyeivel. Viszont manapság már azt is tudjuk, hogy embrióbeültetés esetén a recipiens kanca hatása is látszódik a csikón, vagyis utóbbit nem lehet csak inkubátorként kezelni, mert hatása lesz a születendő csikóra már a megszületése előtt is. Vagyis a genetikailag meghatározott tulajdonságok magzati korban is változhatnak. Például gondoljunk csak a féreghajtásra, ami központi kérdés az állat egészségében. Nálam ez már vehem korban megkezdődik az anya féreghajtásával, és több hatóanyaggal rendszeresen elvégezzük a csikóinkon, lovainkon. Ha pedig a csikó megszületik, a fenotípust az anya, az istálló, az ottani emberek, állatok, sőt az a vidék is befolyásolja, ahol felnő.
A különböző domborzati viszonyok között más csontszerkezetű, patájú és ízületekkel rendelkező lovak alakulnak. Nálunk homok van, de a jártatónak például gumi a padozata, hogy a változatosságot lehetőségeinkhez mérten biztosítsuk. Tapasztalatom szerint a csikókra, bár tulajdonságaik közül nagyon sokat örökölnek, az első pár nap hatásai döntő befolyással bírnak. Épp ezért nálam már 7-8 naposan megismerkednek a lószállítóval, így az ismerős, „otthonos” közeg lesz számukra, ennek köszönhetően egész életükben könnyebb lesz őket szállítani. Az a nagy, fás karám, amelyben a lovakat tartom, ugyancsak hozzájárul ahhoz, hogy nyugodt vérmérsékletű, bátor állatokat tenyésszek. Persze azért a fokozatosság nem árt. Angol boxban tartom a lovaimat, tehát a csikó oda születik, majd néhány hétig egy kisebb karámban lesz, ahol megismerkedhet a legelővel, az őt körülvevő világgal. Egyhónaposan már villanypásztor „felügyeli”, a nagy fás karámokban élvezheti az életet, ad libitum takarmányozzuk, kútvízzel itatjuk. Nálunk egyébként vasas a víz, ám a lovaim szeretik. És el kell mondjam azt is, ha van a területen szabad vízfelület, a lovaim azt választják az itató helyett.
A takarmányozásra visszatérve, a csikóknál is ügyelek a béta-karotin-, az E-vitamin-, illetve a szelénbevitelre. A gyenge derekú vemhes kancánál is pótlom a szelént, ezzel megelőzve az utód hasonló „nyavalyáját”. Ugyanígy ügyelek, hogy az állat aktuális állapotának megfelelő mikro- és makroelem-tartalmú legyen a nyalósó. Az abrak tekintetében nekem kéthónapos kortól a nedves abrak vált be. Csikót nevelni úgy lehet, ha az ember ott van a közelükben, az állatok folyamatosan a szeme előtt vannak. Nem véletlen, hogy a legsikeresebb sportlovak mind néhánykancás istállókból származnak. Ott kell lenni, látni kell az állatokat, és az alapján kell őket takarmányozni. Példaként említhetem azt, hogy nálunk a Kiskunságon a homoktalajon a legelőn a lovak többnyire esznek valamennyi homokot, például a fűvel együtt. Figyelnünk kell, nehogy túlzásba vigyék – ezt megakadályozandó, ha szükséges, változtatunk a takarmánykeveréken.
A csikóink három-négyévesen kerülnek új környezetbe – Fazekas István kezei közé –, így egy profitól tanulják meg azokat az alapokat, amelyek segítségével a bennük rejlő potenciált a lehető legjobban ki tudjuk hozni, hogy aztán hat-hétéves korukra kiderüljön, vajon tudnak-e olyan nagyot ugrani, mint azt reméltük, amikor a tenyésztésbe fogtunk. |
„Nagy Antal szorgalmas, lószerető ember, aki családjával együtt neveli a csikókat a Kiskunhalastól öt kilométerre lévő bázisán. Saját tenyésztésű lovaik hatalmas legelőkön és karámokban nevelkednek, és egy kisebb pályán megkapják az alapkiképzést, ahonnan a Hirling József Lovasparkba, Fazekas István nyerge alá kerülnek. A jelen korban, amikor a ló- és lovassportban a külföldi lovak létszáma van többségben a startlistákon, példaértékű siker Walter és Nagy Antal története” – olvasható a dijugratoszakag.hu oldalon.
