0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Murci: egy lépéssel a must után, egy lépéssel a bor előtt

Az új bortörvénynek van egy olyan üdvözítő része, amely már most érezteti hatását, nem csak a szakmában dolgozók, hanem a fogyasztók részére is. Mérföldkőhöz érkeztünk, zöld utat kapott a murci, azaz az erjedésben lévő bor forgalmazása.

„Első lépés” néven Magyarország első palackozott murciját tölthettük poharunkba azon a sajtótájékoztatón, melyen részt vett Nagy István agrárminiszter, Madaras Zoltán, a Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetének elnöke, és Ipacs Szabó István borászati osztályvezető, borász mérnök.

Mit a szaktárca első embere elmondta, az új bortörvény – mely  augusztusban lépett hatályba – célja, hogy a jövőben csökkenjenek a borászok adminisztrációs  terhei. Egyre nagyobb igény mutatkozott – amit járványhelyzet is megerősített – az egyszerűbb, átláthatóbb és  jelentősen kevesebb idővel járó, teljesen elektronikus adminisztráció bevezetésére. Emellett

az új szabályozás az eredetvédelem területén nagyobb önállóságot biztosít a helyi közösségek számára.

Az új szabályokra való felkészülést egyéves átmeneti időszak segíti, így a jövő évi szüret már ezek alapján fog zajlani.

A murci forgalomba hozatalának egyszerűsítése hozzájárul a borfogyasztás népszerűsítéséhez, új fogyasztói rétegeket lehet bevonzani általa. A régi szabályozások miatt a gyakorlatban a legjobb szándékok mellett sem volt forgalmazható. Mostantól nem szükséges sem analitikai, sem érzékszervi vizsgálat, a forgalmazás megindítható a hegybíró által kiadott végső származási bizonyítvány birtokában, forgalombahozatali azonosítóval.

Ezzel egy különleges értékekkel bíró termék kerül a fogyasztó poharába, amely rendkívüli élettani hatásokkal rendelkezik az emberi szervezet számára.

Madaras Zoltán kiemelte, az 1949-ben létrejött kutatóintézet nem csak a 300 éves pincéje miatt figyelemreméltó, de 1800-as fajtagyűjteményével a világon a hatodik, míg Európában a második helyet foglalja el. Az egyedülálló reziszetncia nemesítést végző intézet szolgáltató intézménnyé szeretne válni, így a szakmabeliek nyitott ajtókat találnak. Ipacs Szabó István hozzátette, azokra a kérdésekre igyekeznek választ adni, amely a gyakorló borászok oldaláról felmerül. Nyitottak az újdonságokra, aminek palackba zárt bizonyítéka az Első lépés. A 7,5 százalékos alkoholtartalommal, 50 gramm cukorral rendelkező murci speciális zárást kapott, s Pécs és környékének éttremei nagy érdeklődést mutatnak iránta.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu